A Kaleta-féle pedofil ügy parlamenti vitájában egy papírlapon, 20 sorban egységes keretbe foglalhatták volna a titkosszolgálati mulasztást, a kínos história titkosítását és a belőlük fakadó következtetés levonását. Ezt elmulasztották az összefogásról papoló, de azt következetesen mellőző ellenzéki pártok...
Korunk rögtönítélő bírósága a nyilvánosság.
Bár ma már ritkán hirdetnek statáriumot a parlamentek, az olykor évekig húzódó igazságszolgáltatás próbára teszi a közvélemény tűrőképességét. Márpedig az állampolgárokat bosszantja, dühíti a késlekedés. Különösen akkor, ha végül is egy súlyos bűnügyben súlytalan ítélet születik. A Kaleta-féle gyermekpornográfia alkalom a felháborodásra.
A felfüggesztett börtönbüntetés általános elégedetlenséget keltett. Szülők és nagyszülők százai mentek az utcára még a koronavírus-utójárvány idején is, hogy hangot adjanak a felháborodásuknak. Nem csoda, hogy még az ellenzék is fölismerte, haszon húzható a volt perui nagykövet végre nyilvánosságra hozott szenvedélyéből. Pontosabban szólva nem is az ellenzék igyekezett kihasználni a gyerekek iránt érdeklődő diplomata ügyében rejlő kommunikációs lehetőséget. Az ellenzéki pártoktól
hétfőn három interpelláció is elhangzott az országgyűlésben.
Mesterházy Attila az MSZP nevében rótta föl a kormánynak, hogy a titkosszolgálatok nem vették észre a karrierdiplomata zsarolásra alkalmas szenvedélybetegségét. Demeter Márta az LMP képviseletében kérte számon, hogy a külügyminisztérium miért titkosította tíz évre a Kaleta-botrány részleteit. Ander Balázs pedig a Jobbik nevében követelte, hogy az állam regisztrálja a pedofilokat, akik nyilvánosan számon tartva kevésbé juthatnának a gyermekek közelébe. Kérdéseikre államtitkári szinten válaszolt a kormány, már ha az előre gyártott elemekből összerótt megnyilvánulásokat válasznak lehet tekinteni.
A kommunikációs akció hamvába holt, holott alkalmas lett volna arra, hogy szélesebb körben jusson el a nyilvánossághoz. A föltett kérdések mögött ugyanis nem rejlett ideológiai különbség, amely megosztotta volna az ellenzéki pártokat. A gyermekpornográfiát aligha értelmezik merőben ellentétesen. Ha politikai tőkét akartak volna csiholni belőle, és ha működne köztük valamiféle együttműködési mechanizmus, akkor egy A/4-es papírlapon, 20 sorban egységes keretbe foglalhatták volna a titkosszolgálati mulasztást, a kínos ügy titkosítását és a belőlük fakadó következtetés levonását.
Ezt elmulasztották az összefogásról papoló, de azt következetesen mellőző ellenzéki pártok. Noha közös fellépésüket már nem intézhette volna el államtitkári szinten a kormányzat, ráadásul a hangjuk is nagyobbat szólhatott volna.
ZÖLDI LÁSZLÓ (Médianapló)
