Nyilván önök is észrevették, hogy ma másként kelt fel a Nap. Szerintem a Hold is másként fog. Ugyanis arról értesülhettünk, hogy Orbán Viktor hibátlan demokrata, a jogállam, de ne kerteljünk legalább mi, a liberális jogállam lelkes híve, aki elszántan küzd azért, hogy mindenki szabadon kifejezhesse a véleményét.

Orbán coming outja után vihar söpört végig a magyar közéleten. Mert coming out volt ez a javából, hiszen Orbán mostanáig titkolni kényszerült, hogy ő mit gondol a világról, sőt, nyilván puszta cselvetésből, kénytelen volt úgy tenni, mint ha ő csak egy pusztai zsebdiktátor lenne. Aki ráadásul előszeretettel teszi zsebre az ország vagyonát.

Közben persze belül fortyogott és alig-alig tudta visszafojtani a kitörni készülő indulatait. Mélyen bántotta, hogy azt gondolják róla, ő mindent maga alá gyűr, eltipor, ellop.

Gyerekei tudták, hogy néha csak lábujjhegyen lehet otthon járni, amikor szemei bepárásodtak és csak úgy maga elé sutyorogta: Jaj, de jó lenne már a világ elé tárni az én nagy jogállami lelkemet! Jaj, ha elmondhatnám a New York Times tudósítóinak, hogy én a törvények uralmában és kiszámíthatóságában hiszek. A hatalmi ágak szétválasztásában. Jaj, csak legalább a Klubrádiónak adhatnék egy őszinte interjút, s álnéven befizetnék még a Hadd Szóljon! Egyesületnek is egy kisebb összeget, hogy megmaradhasson a rádió – amit persze majd Lőrinctől kérek kölcsön elsejéig, mert nekem semmim sincs.

Így búsongott, kesergett a királyi vár erkélyére könyökölve, de nem tehetett semmit. Félt a következményektől, mit szól a családja, a barátai, a bajtársai és legfőképpen az az együgyű Mészáros Lőrinc.

Nagyon féltette Lőrinc gazdát és strómant, hogy az ő egyszerű fejében ettől összekeverednek a dolgok, megkeseredik a cukor a szájában, és ijedtében még a lábára ejti a pénztárkönyvet.

De eljött a nap, amikor már nem bírta tovább. Elég volt – húzta föl szépen harmonikázó nagy nadrágját –, elvégre focista vagyok, és egy focista kiáll a világ elé az igazsággal.

- Emberek: jogállam és demokrácia. És akinek nem tetszik, annak én látom el a baját – kiáltotta és nagyon megkönnyebbült, hogy végre kimondta. Jobb ez így.

Tíz perc múlva az alkotmánybíróság valamennyi tagja beadta a felmondását és elmentek kéziszedőnek az aratásra. A bírósági vezetők szent esküvel fogadták, hogy ezentúl nincs beleszólás az ítéletekbe. Polt ügyészsége azon nyomban elrendelte néhány tucat ember letartóztatását és vagyonának zár alá vételét.

A parlamentnek olyan elnöke lett már másnap, aki tiszteli az ellenzék jogait. A választási törvényt visszaalakították olyanra, hogy ne mindig a Fidesz nyerjen.

Az állami televízióban is nagy lett a jövés-menés, és bizony újságírókat vettek fel az addigi verőemberek helyére.

Orbán személyesen kért elnézést Karácsony főpolgármestertől, ősi szokás szerint letérdelt előtte és megmosta a lábát. Egyúttal kijelentette, hogy önkormányzatiság nélkül nincs jogállam. Halleluja.

A színművészeti egyetemről leszálltak, az akadémia visszakapta az intézeteit és a kormánynak gazsuláló elnököt a tagság estig elcsapta. A CEU-nak Orbán fölajánlotta a felcsúti arénát kárpótlásul.

Szóval Magyarország demokrácia lett, mert a kis vezető így rendelkezett. Merkel és Macron egymásra nézett, aztán egymás tenyerébe csapott és így kiáltott fel: Nem is nagy dolog demokráciát csinálni Magyarországból. Csak kell hozzá egy diktátor.

Dési János (Klubrádió)

Címkép: MTI-Hócipő