Nyomasztó volt a „független” Borbély-csapat fölénye és elképesztő érdektelensége a csütörtöki képviselő-testületi ülésen. Ők együtt, 14 szavazattal gyakorlatilag levertek minden, a 3 fős ellenzéktől (Magyar Kétfarkú Kutyapárt+Momentum+MSZP) elhangzott hozzászólást, módosító javaslatot, és biztosították az ellenzék által vitatott javaslatok ~ 82 százalékos elfogadását.
A reggel 9.00 órakor kezdődött ülésen, a szokásos köszöntések, ünneplések után, a részt vett 17 fő között jelen volt az Orbán kormánnyal minden nemzeti sorskérdésben egyetértő „független” civil polgármester és néma szavazógépezete, a csapat, amely csendben asszisztált Borbélynak és most is kifejtett Orbánimádatához. Ott volt az egyik fideszes is, aki távollevő társával együtt, mostanában mindenben támogatja Borbély Lénárdot, cserébe, Király Nóra fideszes képviselő-jelölt kiemelt támogatásáért.
Így jött létre végül az a nyugalom, amit Borbély Lénárd a hozzászólásokra adott válaszában oly keserűen hiányolt. Keserűen, mert mint mondta,
befogadta az ellenzéki javaslatokat, az ellenzék mégsem támogatja költségvetési javaslatát, s emiatt nem lehet tejes nyugalomban működni a kerületért.
Az általa megálmodott nyugalom érdekében uralta – eddigi szokásához híven –, Borbély az egész ülést. Minden hozzászólásra azonnal válaszolt, nem hagyott szó nélkül egyetlen kritikát sem, kemény politikai riposztokkal, az ellenzék nem fideszes tagjainak lejáratásával igyekezett helyre tenni mindent: az ön pártja 52 nap múlva megszűnik, Király Nórának köszönettel tartozik a kerület, az ön politikai közösségén belül kérje, kezdeményezze Karácsony Gergelyt a csepeli tervek támogatására, stb.
Eközben többször nem válaszolt a konkrét kérdésekre, inkább mellébeszélt. Védte a Csepeli Hírmondót, de arról nem szólt, hogy a lapban rendre nem kapnak helyet a csepelieket érintő valódi problémák, az ellenzéki vélemények. A napközis táborban résztvevők étkezési térítési díjemelését, illetve a szociális szférát érintő 10 százalékos áremelést azzal indokolta, hogy muszáj az inflációt követni, miközben a hivatalos infláció ennél jóval alacsonyabb.
A nem alaptevékenységek támogatása kérdésében az egészségüggyel és az óvodák támogatásával védekezett, elfelejtve, hogy az ellenzék a kerület egészének valódi fejlesztését biztosító beruházásokat, a kerületi érdekek hatékonyabb érdekképviseletét hiányolja, de nem ért egyet, például, a polgármester népszerűsítését célzó, többszáz milliós sporttámogatásokkal. Szerintük Borbély a nem alapfeladatok sorába tartozó, milliókat felemésztő rendezvényekkel, a már heti rendszerességgel megtartott szórakoztató programokkal, a közösségi médiát lassan teljesen ellepő adományozásokkal, köszöntésekkel, jutalmazásokkal, a rájuk fordított százmilliókkal a kerület hosszabb távú fejlesztését áshatja alá.
Az eredeti képviselő-testülési meghívóban nem szerepelt a helyi választási bizottság megválasztására vonatkozó javaslat, amely sürgősséggel került előterjesztésre. A 15/2/0 szavazati aránnyal elfogadott előterjesztéshez nem volt hozzászólás, pedig elnöke évek óta, bíróságokat is megjárt döntései miatt nem élvezi az ellenzék bizalmát.
A meghívóban a zárt ülés keretei között, a 19. napirendként megjelölt Javaslat egyedi döntés meghozatalára c. előterjesztés vitájáról a zárt ülés után elmaradt a nyilvánosság tájékoztatása. Miért, ki ezért a felelős?
A választási ciklus feléhez közeledve, egyre nyilvánvalóbb, hogy Borbélyt, a biztos testületi többség és az általa átalakított szervezeti, jogi feltételek adta háttér birtokában nem nagyon érdekli a képviselő-testületi munka. Tudja, azt csinál, amit akar. Tisztában van az önként vagy a testületi többséget biztosító együttműködési kényszer miatt választott csapata tagjainak képességeivel. Tudja, hogy egyelőre mindannyian élvezik a hatalom és a sokszázezres havi tiszteletdíjak langy melegét, eszükben sincs kitörni, önállóskodni, vitába keveredni a pártelnök polgármesterrel. Kézben tartja mindegyiküket.
Már nyűg számára a testületesdi színjáték, ahol rákényszerül a demokrácia látszatának fenntartására. Igazában a hivatali, intézményi és társasági munkatársak által szervezett és lebonyolított rendezvényeken, látogatásokon, ünnepségeken, adományozási akciókon érzi jól magát, ahol lubickolhat a még meglévő népszerűségben. Véli, 2029-ig biztosíthatja azt a nyugalmat, a szűkebb és tágabb csapat és a hivatal bizalmát, ami elég lesz negyedik polgármesteri ciklusának elnyeréséhez. Igaza lesz?
**********
Bár már minden országgyűlési képviselőjelölt jelölt hetek óta kampányol, a hivatalos kampányidőszak csak február 21-én, szombaton indult, az ajánlásgyűjtés megkezdésével. Szombattól életbe léptek a kampányra vonatkozó szabályok is. Az induló jelölteknek két hét áll rendelkezésre, ezalatt 500 érvényes ajánlást kell összegyűjteniük. Hivatalos képviselőjelöltek csak akkor lesznek, ha az Országgyűlési Egyéni Választókerület (OEVK) választási bizottsága az ajánlások ellenőrzése után nyilvántartásba veszi őket.
A választási kampány a szavazás napjáig, illetve a szavazás befejezéséig tart. Ezalatt az időszak alatt lehet, engedély nélkül, szigorú feltételek (?) mellett, plakátokat készíteni és kihelyezni és szórólapokat osztogatni. A plakátokon és szórólapokon „ „…fel kell tüntetni a kiadóra vonatkozó legfontosabb adatokat, így a kiadó nevét, székhelyét és a kiadásért felelős személy nevét is, természetes személy kiadó esetén csak a kiadó nevének feltüntetése várható el a plakáton.”
Ki kell térnünk a helyi sajtótermékek szerepére, lehetőségeire is. A szabályozás szerint „…A kampányban csak azok a sajtótermékek közölhetnek politikai hirdetést, amelyek február 11-ig jelezték ezt a szándékukat az Állami Számvevőszéknek, és a számvevőszék nyilvántartásba is vette a sajtóorgánum hirdetési árjegyzékét”
https://infostart.hu/belfold/2026/02/21/bejelentest-tettek-az-aprilis-valasztasrol
Kérdés, hogy a Csepeli Hírmondó lépett-e az ügyben az illetékes szervezetek felé, vagy nem. Ha nem, akkor gyakorlatilag a szerkesztőség dönti el, kinek ad teret, nem politikai hirdetés címszó alatt. Ismerve az előző választások tapasztalatait, nincsenek illúzióink az ellenzéki hirdetések befogadását illetően.
A következő hetekben igyekszünk figyelemmel kísérni a választási kampány eseményeit.
**********
Kitekintés – egymondatos hírek a magyar médiából:
1) Súlyos iparbiztonsági mulasztásokkal is veszélyezteti a lakosságot a gödi akkugyár. (atlatszo.hu, 2026. február 20.)
2) A Fidesz újra a félelemre épít – de vajon működik még? (hirklikk.hu, 2026. február 21.)
3) Mellár Tamás: Van esély a kormányváltásra, a Fidesz által követett út kilátástalan. (nepszev.hu, 2026. február 20.)
V.-a.
