A 2010-ben bekövetkezett vezetőváltás egyben szemléletváltást is jelentett Csepel kapcsolati politikájában. A kormányzat által erőltetett határon túli magyarlakta területekkel való kapcsolatfelvétel eleinte visszaszorította, majd megszüntetett több sikeres külföldi kapcsolatot is. A korábbi két erdélyi testvérvárosi együttműködés helyett székelyföldi testvérvárosokat kerestek, favorizáltak, miközben a finnt, a németet, a horvátot és az EU-t leépítették.
Megdöbbenéssel és mély szomorúsággal olvastam Zólyomi Mátyásnak, csepeli református lelkésznek a megemlékezését, amit Heikki Ahonen lelkész halála miatt írt közösségi oldalán.
A halál rádöbbenti az embert az élet múlására, és arra is, hogy mérleget készítsen. Zólyomi Mátyás lelkész úr megemlékezett a néhai Mezősi György elődjéről is, aki jelentős egyénisége volt a csepeli közéletnek. Küzdelmei és példamutatása nagy hatással volt a helyi politikára.
Ezt az elkötelezettséget és szeretetteljes iparkodást folytatta Zólyomi Mátyás is. Tevékenységének leglátványosabb eleme az
A Fidesznek elég volt bő fél nap arra, hogy felépítse az államellenes összeesküvés drámáját. Semjén Zsolt nemkívánatos parlamenti megszólalása kényszerpályára helyezte a kormányzatot: a Finkelstein-labor ennek megfelelően munkába lendült. Hiszen ennek már fele sem tréfa; Semjén magára és hatalomra borította a Szőlő utca-ügyét – vajh hogyan lehet ebből kimenekülni.
Nagy csata van kialakulóban az MLSZ és a szurkolók között, miután a szövetség bejelentette, hogy keményen büntetni fogja a pályára nem illő rasszizmust és verbális durvaságot.
A Szabadság-szobor talapzatára került kereszt – ahogy az lenni szokott – pár hétre felkavarta az állóvizet, de mára csak a nagy csönd maradt.
Csepelen már régóta utca, tér vagy iskola viselhetné Zsurzs Éva nevét. De ha eddig elmulasztották valamelyik közintézmény, közterület átnevezését a kerület vezetői, ha valamikor, akkor ezt az idén pótolhatták volna, hiszen néhány nappal ezelőtt, szeptember 29-én volt száz éve annak, hogy megszületett Zsurzs Éva (1925-1997) Kossuth-díjas magyar filmrendező, érdemes
Azt állította Orbán Viktor, hogy „ha a politikusok azért akarnak fegyverrel járni, mert fenyegetik őket, akkor nekem például ágyúval kéne járni”.
Feledékenység vagy valami más? A köszönet a fejlesztési lehetőségért elsősorban nem az Orbán- kormánynak járt volna. A kerületvezetők mégis neki hálálkodtak, pedig mások is megtették a magukét a csepeliek érdekében
Azt az ötletüket, hogy kopottas szekrényét mostantól vonszolná már el mindenki a „közeli” hulladékudvarba, még épp sikerült kisiklatni. Ám most itt volt az abszolút borítékolható sztrájk és újra utcán a szemét.
Mármint a gyilkossághoz nem kell sem kés, sem pisztoly. Az egészségügyi intézményekben – rendelőkben, kórházakban, kórtermekben –, amelyekben jártam az elmúlt években, nemigen volt kézfertőtlenítő folyadék a folyosókon, vécépapír, folyékony szappan, törlőpapír vagy kézszárító a mellékhelyiségekben. Kórházi fertőzés?
A Fidesz, illetve az onnan kiebrudált „független” Borbély Lénárd és „független” csapatának összekapcsolt, együttes népszerűsítése töretlen Csepelen
Zsolti bácsi jó ember, de sokan ezt nem tudják róla és ezért csúnyákat írnak a Facebook-on, ha meglátják a fényképét.
Kohászok a végkielégítésre és a hírekre várnak. Csepelen már régen elbúcsúztatták. Most a magyar kohászat egyik utolsó mohikánja, a Dunai Vasmű esett el. Kohászként végtelenül sajnálom a dolgot, és együttérzek azokkal a kollégákkal, akik utcára kerültek. Mondhatni, hogy a rendszerváltástól napjainkig, alig van olyan felnőtt ember, aki ne élte volna át hosszabb rövidebb időre a munkanélküliséget.
"Kezemben tartom a jelentésemet..." – kezdi Tuzson Bence igazságügyi miniszter (képünkön) a Szőlő utcai büntetőüggyel kapcsolatos vizsgálódásáról, ami szerinte azt támasztja alá, hogy kiskorú sértettségéről szó sincs, de politikusok érintettségéről sem. Van, aki a jelentés megszületését egy hiperszonikus rakéta gyorsaságához hasonlítja, ami a hangsebesség ötszörösére képes, de várjunk az iróniával.
A polgármester is ahelyett, hogy futkározik, inkább azon iparkodna, hogy Csepel ne a legrosszabb hírű kerülete lenne Budapestnek.
Mintha tényleg nem lenne a hatalomnak más mondanivalója, mint az ellenfél alázása, krimianalizálása, becsmérlése, miként azt Menczer Tamás orbáni ihletésű produkcióiból is láthatjuk, hallhatjuk
A kérdés csak az, hogy az eredeti lakbérrendelet készítője miért nem gyakorolt önkritikát az elfogadhatatlan javaslata miatt?
Hűségesen felmondja, visszaigazolja az orbáni propagandát, közben meg oda-odasúgja, hogy ő lenne az igazi népfi, aki a rendszerbomlás közepette alternatíva lenne.
A Fidesz által szervezett Harcosok Klubja Sátoraljaújhelyen edzőtáborozott – mert mi más kellene a Facebook-kommentháborúhoz, mint bogrács, pálinka szelfik és csapatépítő játék? A harcosok ott élőben is összemérhették az erejüket, mármint abban, hogy ki tudja hosszabb ideig zengeni a „Hajrá, Magyarország!” rigmust.
A „független” Borbély Lénárd médiája továbbra is nagy erővel tolja Németh Szilárd favoritjának, a fideszes Király Nóra választási kampányát a Csepeli Hírmondó hasábjain is.