Hónapok óta hallani arról, hogy csodák csodájára néhány tucat iskolában a képen látható menza helyett svédasztalos étkezést vezettek be, ami azt jelenti, hogy a gyerekek döntik el, hogy a kínálatból miből vesznek és miből nem, a konyhásnénik nem diktálják, csak felügyelik, hogy miből és mennyit egyenek.
A Magyarországon drámaian súlyos gyerekszegénység és éhezés miatt talán különös dolog ennek a kérdésnek a felvetése. De nem az. Az adatok azt mutatják, hogy szabad akaratából jellemzően a legkisebb diák is megkóstolja azokat a kajákat, amelyeket eddig az egészséges étkezés jelszóval próbáltak rájuk tukmálni, miközben ők maradtak volna a grízes tésztánál. Vagy a zsíros deszkánál, ha jut.
Így viszont, hogy szabad a kóstolgatás, meg lehet beszélni, hogy ebből vegyek-e, neked hogy ízlik és így tovább a tapasztalatok szerint az adódott, hogy a kölykök bátrabban kóstolgatnak, és jóval kevesebb a maradék. Ami, mint tudjuk, tehát az élelmiszer pazarlása a fejlett, az ínséggel és túlzott bőséggel párhuzamosan küzdő világ súlyos problémája.
A svédasztal – nevéből is kikövetkeztethető – skandináv invenció, és köze nincs a luxushoz, annál több az észszerűséghez. Meg a partneri viszonyhoz, hogy ne a minisztérium