A függőségnek remélhetőleg vége, lejöttem a cuccról, tiszta vagyok, azaz: nem fészbukozom. Csináltam egy szakmai profilt pár ismerőssel, és azóta nyugtom van, és nem olvasom, nem látom, nem hallom, nem érzem, nem érzékelem azt az életidegen és hazug világot, amit a fészbuk generál az életünk magán- és közösségi tereinek totális egybemosásával.
Néhány hét elteltével már tisztábban látom, amit korábban csak sejtettem: a fészbuk olyan totalitárius rendszer, mint amilyenek a XX. századi nagy elnyomó rezsimek voltak Németországban vagy a Szovjetunióban, azzal a különbséggel, hogy a totalitárius rendszerekbe beleszületünk, míg a „fészbuk-állampolgárságot” önként választjuk. A fészbuk látszat-szabadsága valódi rabságot rejt, az online „világtól” való függőség rabságát, és a „világ” szót azért tettem idézőjelbe, mert amit a fészbuk kínál, az nem élet, hanem betegség.
Nem gondolom, hogy minden digitális droid, akit magam körül látok, éppen

A Pannónia TL-250 a csepeli mérnökök, technikusok és szakmunkások tudását dicséri. A szaksajtó, a 67 esztendeje bemutatkozott történelmi magyar márkáról azt írja napjainkban, hogy a jármű az 1950-ben gyártott, 250-es Csepel "rakéta" közvetlen utódjának tekinthető
Több milliárd dollár a mérleg egyik serpenyőjében, emberéletek a másikban. Azt gondolnánk, nem lehet kérdés, hogy mi a fontosabb. Valószínűleg mindenki azonnal az emberéletet választja, amíg nem a saját pénzéről van szó.
Szabad préda lesz több száz csepeli önkormányzati lakás? A fideszes törvényjavaslatot szó nélkül hagyják az önkormányzat fideszes vezetői?
Hogy ezek a tankönyvek milyenek, azt pontosan tudja az, aki hosszú hónapokon át otthon próbálta belőlük tanítani az ötödikes gyerekét. Amikor a – nem mellesleg – pedagógusokból álló család haját tépve tanulmányozza a leckét és értelmezhetetlen kérdésekre keresi a mérsékelten értelmes válaszokat...
Az Orbán-rendszer leváltását célzó, Karácsony Gergely által meghirdetett 99 nevű mozgalom alapítóinak célja: „Újra kell egyesíteni Magyarországot!… Mert mindannyiunknak szüksége van egy olyan Magyarországra, ahol a szabadságot és a biztonságot az alkotmányos jogállam szavatolja, ahol a demokrácia intézményei erősebbek az erőszakos politikusoknál. Az elmúlt évtizedek legfontosabb tapasztalata, hogy nincs stabil demokrácia összetartó társadalom nélkül. Ehhez szükség van a konzervatívokra, liberálisokra, baloldaliakra és zöldekre. Szükség van a közös ügyeinken együtt gondolkodó és együtt cselekvő közösségekre.”
Müller Cecília hozza a jóságos nagymama-figurát, felolvas mindent, amit elé tesznek, és teljesíti a neki adott összes politikai utasítást. Pár hónap alatt eljutott a maszkviselés teljes elutasításától annak kötelezővé tételéig. A nyunyóka-keringő már csak ráadás
Azt állította Gulyás Gergely (képünkön), a Miniszterelnökséget vezető miniszter (a kormányülésről tartott tájékoztatóján), hogy „olyan jól állunk az oltásokban, hogy lassan végeredményt hirdethetünk”.
Ma már csak emlék. Az Orbán-Fürjes-Vitézy trió a Kálvin téri álmot celebrálja, de a Boráros térig sem lehet eljutni Csepelről a HÉV-vel. A százszor megismételt kormányzati ígéretekről van szó. Azokról, amelyek a hamarosan kezdődő választási kampányban újult erővel törnek majd utat maguknak, mert az újszülötteknek minden vicc új. A szómágia már rendben van, váltogatják a semmitmondást, az ígéretek végrehajtásának határidejét.