Az ország és Csepel sokszor kérte, (követelte) az itt élő és dolgozó emberektől az egészségüket, nem ritkán az életüket. A csepeliek, egy évszázadon keresztül meg is adták ezt az árat! Nem túlzott követelmény tehát az igény, hanem reális követelmény, hogy akkor, amikor már rászorulnának a gondoskodásra, legyen hová menniük gyógyulásért, enyhülésért....Csepel mai vezetői tehetetlenségükben, - az országos főnökeik felé irányuló feltétlen alázat és hódolat jeleként, (nem utolsó sorban) saját egzisztenciális előmenetelük kiépítése miatt - bármit feláldoznak abból, ami itt emberöltőkön keresztül értéknek számított.... A diabetológiai, pszichiátriai kapacitásokat visszavették, a kardiológiai szolgáltatást szűkítették, az onkológiai ellátás és a képalkotó diagnosztika ellehetetlenítésén most "dolgoznak az elvtársak". Ezek csak a jéghegy csúcsát jelentik. Azt azonban látják, érzik a gyógyulni, vagy bajaikat gyógyíttatni vágyó csepeli emberek, hogy viharfelhők tornyosulnak felettük. Nem kell hozzá nekik az ellenzék "aknamunkája" hogy megértsék. Elég, ahogy odalépnek a betegek a regisztrációs pult elé, már is szembesülnek a valósággal. - Horváth Gyula blogjából idéztük az előző sorokat, amelyek a csepeli egészségügyről, az Áruház téri orvosi rendelőről, az SZTK-ról szólnak. A hétfői döntés előtt kommentár nélkül ajánljuk az írást olvasóink figyelmébe: