CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Itt valami borzalmas készül...

2016. július 10. 04:24 - csú

rogan_antal_duhos-255_kisebb_1.pngBizonyos szempontból az emberi értelem úgy működik, mint a máj: ügyes rászoktatással ­meglepően sokáig képes elviselni még a nagy dózisban adagolt mérget is. Sokan így veszik be ma is azt a hazugságot, hogy országunkban rend és béke van. A hatóságok teszik a dolgukat, rendszerhibák vannak ugyan, de maga a rendszer, a demokrácia továbbra is ép és működik. Polt Péter fideszes képviselőjelöltből lett fideszes főügyész mindenkor rezzenéstelen tekintettel, szakszerűen számol be az ügyészség munkájáról, azt mindig ugyanígy el is fogadják, ahogy a rendőrség, a NAV vezetői is ezen a nyomvonalon közlekednek: tessék szépen megnézni, minden szabályszerűen iktatva, lefűzve, aláírva, ahogy azt kell. Na ugye.

Hogy hat év alatt egyetlen valamirevaló, kormánypárthoz köthető ügy sem jutott el vádemelésig? Még ha bíróság ítélet van is arról, hogy valakik tényleg egy kazal dollárt kértek egy amerikai cégtől, hogy

számára kedves adószabályok szülessenek? Hogy aztán az amerikaiak vélhetően nem csak úgy üttyre-füttyre tiltottak ki négy NAV-főhivatalnokot az USA területéről? Hangfelvétel van arról, ahogy ­fideszes polgármester trafikosztogatást szervez? Rogán Antalra vall az ország egyik legismertebb maffiózója? Polt és társai már annyi ilyen ügyet ráztak le magukról visszakérdezés nélkül, hogy ilyenkor elég lenne csak magnóról lejátszani a tételmondatot: a vizsgálat során beszerzett információk nem támasztották alá a gyanút. Már ha egyáltalán volt vizsgálat.

Ugyanakkor ha a hatalom ellenfeleiről van szó, hirtelen minden megváltozik. A NAV-os disznóságokról először kitálaló Horváth Andrást exadóellenőrt azóta is fáradhatatlanul vegzálják a hatóságok. Ugyanígy: a választási iroda előcsarnokát megszálló verőembereknek még egy kihallgatásra sem kellett bemenniük, míg az épület előtt egy falragasszal tüntető Gulyás Mártont pillanatok alatt bíróság elé állították. Hosszan lehet sorolni az eseteket, amelyek mind-mind azt sugallják, hogy a bűnüldöző szerveink teljesen nyíltan a Fidesz-elitet szolgálják, inasruhára cserélik mundérjukat.

Mindez van annyira nyomasztó, hogy sokan megkönnyebbülésként fogadják a kormánypárt minden napsütéses hazugságát. Nem néznek oda, kizárják az értelmükből, ahogy versenypiacon egy napot sem dolgozott politikusaink, sokadik pártcsicskától a miniszterekig, akkora házakat építgetnek maguknak, amire a fizetésükből emberöltők alatt sem tellene. És azt is eltűrik, hogy ezek az alakok a sok tízmilliós autócsodáikból előmászva keresztény nemzeti értékrendről és jó erkölcsről papoljanak nekik.
Azonban hiába a műmosoly vagy a cinikus nyugalom: a tudat mélyén ott lüktet a bizonyosság, hogy itt valami borzalmas munkál. És ahogy sokszor minden előjel nélkül robban fel a részeges ember mája, úgy lázad fel végül az ember értelme is, és követeli elemi erővel vissza magának az elrabolt valóságot. És akkor könnyen eljöhet a radikális igazmondást hazudó szélsőjobb ideje. A kör tényleg ­ördögi.

BATKA ZOLTÁN 

Forrás: Népszabadság

 

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr538871476

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tarjányi László 2016.07.10. 22:08:27

" És akkor könnyen eljöhet a radikális igazmondást hazudó szélsőjobb ideje."

Ez is hazugság! A normális szemléletű magyarok ideje jön el, akik nem tűrik el hogy a mindenkori hatalom birtokosai fosztogassák őket!

Naponta hallgatója vagyok a Klubrádiónak, a betelefonáló hallgatók éppen olyan módon bánnának el a fideszes országrablókkal ahogy a "szélsőjobb"! Mert hogy kétféle magyar van, becsületes, dolgos, a másik meg a másokon élősködő, dologtalan! Ez nem pártállás és politikai beállítottság kérdése! Ez nevelés kérdése, ki mit hozott otthonról! Ez vonatkozik a fideszesekre is, akik naplopó (akár párttitkár) családból származnak!

Remélem a magyar nép tesz róla, hogy a rablók ne tudják őket táborokra osztani és egymásnak uszítani! Mindenki ismeri, oszd meg és uralkodj! Nem kell bedőlni ennek az ősi trükknek, amellyel az embereket évezredek óta félrevezetik és egymás ellen hangolják őket!

Meg kell nézni, ki mint gazdagodott a "rendszerváltás" óta, s vagy elszámoltatni kell, vagy TABULA RASA-t csinálni! 25 évente elvenni az összelopott vagyont, hiszen az arra hajlamosak úgyis mindig megtollasodnak!

Egyet nem kell csinálni, mártírokat! Nevezetesen hogy gazemberek ebben a színben tüntethessék fel magukat és családjukat!

Tarjányi László 2016.07.10. 22:26:50

Azért nem vagyok hűtlen a Csepelinfóhoz sem, az itteni, mai két hozzászólásom ott is megjelentettem az alábbi fejléccel:

csepel.info/?p=51118#comment-278546 “Németh Szilárd: A nyugati határt is meg kell védenünk”
Tarjányi László szerint:
A hozzászólás rendszer-moderációra várakozik.
2016. július 10., vasárnap - 22:16

Csók szaroskáim! Engem úgysem tudtok még jobban kitiltani, hiszen nektek írok, fideszes adminok!
süti beállítások módosítása