Bajnai Gordon és az Együtt 2014 választói mozgalom másik két társalapítója, Kónya Péter és Juhász Péter évértékelő beszédet tart a Millenárison. Bejelentették, hogy a mozgalom várhatóan még tavasszal (mire a hóvirágok elhervadnak) választási gyűjtőpárttá alakul.
A volt miniszterelnök beszédében hangsúlyozta: az Orbán-kormány reménytelenségével szemben a reményt kell erősíteni. A szövetségeseknek pedig azt mondta: " egyedül elbukunk, de együtt győzni fogunk!"
Juhász Péter beszéde ITT, Kónya Péter beszéde ITT, Bajnai Gordon beszéde ITT, Visszhang a médiában ITT