A viszonylag erős idei ingatlanpiaci forgalom a harmadik hónapban sem esett vissza országosan – írja a Duna House az idei első negyedévet áttekintő „Lakáspiac” című összesítésében -, sőt az adás-vételek száma az elmúlt két év egyik legmagasabb adata lett. A 8 124 darab tranzakció 21%-kal erősebb a tavaly márciusi adatnál és az első negyedéves, eddig összesen közel 21 ezres darabszám is 12%-os növekedést jelent 2013. év azonos időszakához viszonyítva.
Másfél éve 81 százalékponton stagnál az Országos Lakásindex. Az idei első negyedév mozdulatlansága azért is meglepő adat, mert a 2014-es piaci forgalom kiemelkedő, és a kereslet is kiugró értékeket mutat. A piac élénkülésének elvi velejárója az áremelkedés, de a típusbeli árindexek ellentétesen mozdultak ki, így ezek összhatása további stagnálást eredményezett.
Csepelen a téglaépítésű lakások (ezek a kerületben értékesített lakások 30 százalékát tették ki) átlagos négyzetméterára 182 ezer Forint, s átlagosan mintegy hét hónap szükséges az értékesítéshez. Ezen időtartam alatt az irányárat átlagban 8 százalékkal volt szükséges csökkenteni, s a vevő további – átlag – 4 százalékot tudott alkudni. Leginkább az 56 négyzetméteres lakásokat keresik, amelyek 10,1 millió Forintos áron cserélnek gazdát.
A XXI. kerületben a panellakások teszik ki az értékesített lakások 70 százalékát. Az eladott panellakások átlagos négyzetméterára 145 ezer Forint, s átlagosan öt és fél hónap alatt sikerül értékesíteni ezeket. E csaknem fél év alatt az irányárat átlagosan 3 százalékkal kellett csökkenteni, s a vevő további – átlag – 5 százalékot tudott még lealkudni. A legkeresettebb panellakás-méret: 49 négyzetméter, s a panellakások átlagos eladási ára 7,1 millió Forint volt az első negyedévben.
Forrás: Duna House - Lakáspiac és 21. KERÜLETI HÍRHATÁR