Facebook

Megvan a véleményük

Naptár

Most olvassák

A Facebookon a Csepel Újságban
olvashatók cikkeink

Programkínáló

B u l v á r

Csalás nélkül nincs kétharmad

2019.12.06. 02:43 csú

orban_a_lesajnalo-777.pngOrbán Viktor a harmadik kétharmados győzelmét ünnepelte 2018-ban.Most egy civil szervezet egy éves kutatómunka után közölte, a Fidesznek nem lenne abszolút többsége manipuláció és csalás nélkül.

Az Unhack Democracy Europe aktivistái 170 interjút készítettek szavazókörökben ellenzéki szavazatszámlálókkal. A jelentésüket Brüsszelben, az Európai Parlamentben mutatták be. A rendezvényt a Demokratikus Koalíció képviselője, Dobrev Klára szervezte.

“Ezek az interjúk azt mutatták, hogy sok helyen volt rossz gyakorlat, rendellenesség és volt csalás is országszerte, beleérte a szavazatvásárlást, a szavazók és a szavazatszámlálók megfélemlítését. Láttunk hamisított szavazási naplókat és buszokkal szállított szavazókat Szerbiából, Ukrajnából és Romániából” – mondta az egyik kutató, Banuta Zsófia.A civilek szerint rendszerszintű visszaélésekről volt szó, de

arra nincs bizonyíték, hogy ezeket a kormány rendelte meg.

A parlament összetétele viszont nem tükrözi teljesen a választói akaratot – állítják. “Többen beszéltek a központból érkező nyomásról és az incidensek mintázata arra utal, hogy nem egy két elszigetelt ügyről, hanem országos jelenségről volt szó. Úgy tűnik, nyomást gyakoroltak. az azonban nem világos, hogy ez központi utasításra, vagy túlzott megfelelési vágyból történt. De az biztos, hogy megtörtént” – mondta a szervezet vezetője, Garvan Walshe.
Az Unhack Democracy azt szeretné, ha a jelentésüket figyelembe vennék a hetes cikkely szerinti eljárásban is.A magyarországi parlamenti választásról szóló összefoglaló egyébként az Unhack Democracy első nagyobb projektje.

A kutatás költségeit az aktivisták saját forrásból fedezték. A jelentésről megkérdezték a Kormányszóvivői Iroda és a Fidesz EP-képviselői frakció véleményét is. Amint válaszolnak, a szerzők frissítik  a cikket.
A teljes jelentés angolul itt érhető el.

Zsiros Sándor (euronews)

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr2115340328

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.