A 13. havi nyugdíjról szóló javaslatot 2002-ben Medgyessy Péter kormánya nyújtotta be. A korabeli jegyzőkönyv szerint – pár perc kereséssel ez is megtalálható - egyetlen fideszes sem támogatta. Nemmel szavazott például Semjén Zsolt, Rogán Antal, Szijjártó Péter (képünkön). 55-en pedig még erre sem vették a fáradságot, Orbán Viktor, Áder János, Kövér László, Varga Mihály, Lázár János, Selmeczi Gabriella vagy éppen Deutsch Tamás ott sem volt. Tehát, ha rajtuk múlik, ma nincs 13. havi nyugdíj, ahogy nem lett semmi az általuk ígért 14. haviból sem.
Érzelmi zsarolás, hazudozás, politikai amnézia. Értelmes vita, szakmai tudás és jobbító akarat helyett ezekre építi a kormány a nyugdíjpolitikáját.
A már unalomig hallott „megvédjük a nyugdíjakat, számíthatnak ránk az idősek” mellett Orbán Viktor ismét előhúzta a legérzékenyebb témát, a 13. havi nyugdíj kérdését. És milyen olcsó körítéssel! Közösségi oldalán egy rá áhítattal felnéző néni után megszólal a Megváltó: a tizenharmadik havi nyugdíjat a brüsszeliek el akarják venni, el a kezekkel a nyugdíjaktól. Most abba ne menjünk bele, hogy kik is azok a brüsszeliek, hiszen a Tanácsban ott ül Orbán, az Európai Parlamentben pedig a Fidesz-KDNP 11 képviselője, akik, reméljük, értik is, amiről ott szó van.
Na, de térjünk vissza a 13. havi nyugdíjhoz. Abban az