Keresztet vethetünk a szabadságra, nemcsak a gellérthegyi szobrára? Erre a tervre, miként az elmúlt 14 évre nincs felmentés. A százezreket sújtó középkori szegénységre, a kilátástalanságra éppúgy nincs mentség, mint az összeharácsolt közvagyonból épült svábhegyi palotákra, a hatvanpusztákra meg az adriai luxusjachtokra sem. Épeszű magyarázat sincs. Legfeljebb a költői kérdés a Szörényi-Bródy dalból: miért hagytuk, hogy így legyen?!
Pár nappal az augusztus 20-ai ünnep és a várható keresztény-nemzeti politikai giccsparádé előtt talán érdemes lenne elgondolkodni arról, hogy vajon lesz-e még valaha ahhoz fogható közös álmunk, amit a mi nemzedékünknek 1989-90, a rendszerváltozás ígért. Hogy itt egyszer demokrácia lesz, szabadság, jogállam, tisztelik a magántulajdont, az otthon sérthetetlenségét, szabad lesz a szó és a vélemény, és egyáltalán, eljön az általános jólét.
Hát nem így lett.
Az első húsz évre még lehet különféle mentségeket vagy kifogásokat találni, hogy a