CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Hazugságok a Fidesz-kormánytól

2014. augusztus 15. 02:34 - csú

Sánta kutya.PNGHa gyerekkoromban füllenteni próbáltam, anyám mindig azt mondta: a hazug embert hamarabb utolérni, mint a sánta kutyát. Ez jutott most eszembe, amikor a trafik-pályázat dokumentumai körüli hazugságáradat nyilvánosságra került. Hazudtak, amikor azt állították, hogy mindenféle politikai befolyás nélkül születtek a döntések, hazudtak, amikor azt mondták, majd csak akkor tudják a DK-nak kiadni a pályázati anyagokat, ha lefénymásoltak. Ami szintén hazugság volt, hiszen lassan kiderül, elektronikus formában is átadhatták volna az aktákat. Inkább kinyomtattak majd 16 ezer oldalnyi papírhalmot. Hazudtak, mert a hazugság hazugságot szül.

A Nemzeti Együttműködés Rendszerének szinte minden megszólalása hazugság. Hazudtak, amikor 2010-ben, az első kormányváltáskor, pofátlan végkielégítésekről beszéltek, csak azért, hogy befeketítsék az előző időszak minden rendű-rangú közalkalmazottját, köztisztviselőjét. Mindenkit, aki nem az ő emberük. Kiderült a hazugság, öt év után vissza kell fizetni, amit elloptak tőlük.

Hazudták, csak annak lesz állami nyugdíja, aki önként és dalolva lemond a jövője biztonságáról. Aki megijedt, attól elvették a magán-nyugdíjpénztári megtakarításait. Aztán kiderült, hogy szó sem lehet a nyugdíj elvételéről. Hazudtak, amikor mindenkinek egyéni nyugdíjszámlát ígértek, amelyen követelésként vezetik majd az elvett milliókat.

Hazudott a mind nagyobb hatalmú újdonsült ifjú külügyér és a debreceni polgármester, amikor frissen kormányra kerülve világgá kürtölték, hogy az ország a göröghöz hasonló csőd küszöbén áll. A hazugság árát mi fizetjük, az azóta bedöntött forint magas árfolyamával.

Hazudtak, amikor azt mondták: a fülkeforradalom lelkesedésében kaptak nemzeti felhatalmazást az alkotmány eltörlésére. A választók követeltek egy, csak nekik tetsző Alaptörvényt helyette. Hazudtak, amikor a preambulummal azt sugallták, hogy 1944 és 1990 között történelem nélküli országban éltünk. És akkor is, amikor most makacsul próbálják tisztára mosni Horthy és pribékjeinek minden szennyesét.

Hazudtak, amikor csalónak bélyegeztek rokkantakat, féllábúakat, mindenkit, aki elvesztve a munkaképességét egy korábban megállapított csekélyke nyugdíjból remélt volna viszonylag biztos megélhetést magának.

Hazudtak a szülőknek és a gyerekeiknek, amikor azt ígérték, hogy mára már egymillió új munkahellyel az országban megtalálják a boldogulásukat. Volt, aki elhitte, és 16 évesen, általános iskolai bizonyítvánnyal a zsebében beállt a munkakeresők sorába. A legtöbben mára ráébredtek: hazudtak nekik. Aki dörzsöltebb volt, akinek diploma volt a zsebében és még nyelvet is beszélt - átlátott a szitán és egyszerűen odébbállt.

Hazudtak, hogy Magyarország jobban teljesít. Csak az hitte - hiszi - el ezt ferdítést, aki nem akarja meghallani a valódi híreket. Aki kevésbé hisz a saját szemének, mint a miniszterelnöknek. Annak az embernek, aki még az unió vezetőinek is azt hazudta, mi bíztuk meg azzal, kire adja a magyarok voksát, amikor elnököt választanak.

Hazudnak és milliók hiszik a hazugságaikat. Mit tehetnének, ha éjjel-nappal ugyanazokkal a központilag gyártott hazugságokkal traktálja őket a hírügynökség, a rádió, a televízió, a kerületi újság.

Ötödik éve hazudnak a kormány szóvivői, a Fidesz minden rendű és rangú megszólalói.

Somfai Péter 

95 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr656600393

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szelid sunmalac 2014.08.15. 11:25:58

Na es? Az magyar amugy sem szivleli az igazat. Nagyon is jol elvannak a hazugsaggal, ahol minden szep es jo.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.08.15. 11:26:27

Hazudnak... és mégis a legnépszerűbbek. Ez az ország tán ilyeneket érdemel "közszolgának".

$pi$ 2014.08.15. 11:45:40

"Hazudtak a szülőknek és a gyerekeiknek, amikor azt ígérték, hogy mára már egymillió új munkahellyel az országban megtalálják a boldogulásukat. "

Hazudott a blogger, amikor írta, hogy a fidesz 2014-re egymillió új munkahelyet ígért.

"Hazudtak, amikor csalónak bélyegeztek rokkantakat, féllábúakat, mindenkit, aki elvesztve a munkaképességét egy korábban megállapított csekélyke nyugdíjból remélt volna viszonylag biztos megélhetést magának."

Hazudott a blogger, amikor azt írta, hogy a fidesz csalónak nevezte az összes rokkantat.

"Hazudtak, amikor azt mondták: a fülkeforradalom lelkesedésében kaptak nemzeti felhatalmazást az alkotmány eltörlésére."

Hazudott a blogger, amikor azt állította, hogy a kormánynak nem volt joga új alkotmányt írni.

És így tovább...

Szelid sunmalac 2014.08.15. 11:50:57

@$pi$: Akkor miert nem szelektiven csokkentettek/vontak meg a juttatasokat a rokkantaktol?

Tudod-e mi a kulonbseg a felhatalmazas, meg a jog kozott, vagy funkcionalis analfabeta vagy-e?

Es igy tovabb...seggnyalo

balfékek 2014.08.15. 11:59:51

@Szelid sunmalac: Szerencsétlen, a te fajtádat nem lehet überelni sem hazugságban sem lopásban.

Szelid sunmalac 2014.08.15. 12:02:15

@balfékek: Az en fajtamat? Miert, mi az en fajtam?

Egéridomár 2014.08.15. 12:19:34

@Szelid sunmalac: Kár a szavakat pazarolni az effélékre. Még minősíteni sem érdemes.

walaki_aki 2014.08.15. 12:24:04

@balfékek: A Te fajtád.. sztem jobb ha befogja.. Napi szinten szembesültök a debil imádottatok hazugságaival. Kell a videó a paksi bővítésről pl?
Marad nektek a vezér seggének fényesítése... Abban jók vagytok..

Peterpapo 2014.08.15. 12:30:22

@$pi$:

Az mondjuk igaz, hogy a Fidesz 10 év múlvára ígérte az egymillió új munkahelyet, de ha nem számoljuk bele a közmunkásokat, akkor is hatalmas lemaradásban vannak időarányosan nézve. Mondjuk, ha a külföldre távozókat is belevesszük, akkor nem is állnak rosszul, csak azokat a kinti munkahelyeket meg nem ők teremtették. Egyébként meg még a kötőszavaik is hazugságok. Maradjunk ennyiben.

Peterpapo 2014.08.15. 12:31:54

@$pi$:

Ja és fülkeforradalom. 2010-ben Viktor azt mondta, hogy forradalom zajlott a fülkékben, majd kicsit később, azt hazudta, hogy ő sosem mondta, hogy forradalom volt.

$pi$ 2014.08.15. 12:42:40

@Peterpapo: "de ha nem számoljuk bele a közmunkásokat"...

Lesz@rom, hogy mit számolsz bele, a te dolgod. A blog azt írja, hogy a fidesz 2014 augusztusára plusz egymillió munkahelyet ígért. Ez hazugság. Hazugság akárhogyan is számolsz vagy nem számolsz.

He ha letelik a tíz év és történetesen akkor sem lesz meg az egymillió munkahely, akkor sem hazudtak. A hazugság az nem "be nem változz ígéret" és nem "téves előrejelzés". A hazugság az, amikor *tudod* valamiről, hogy *nem igaz* és mégis állítod.

"Egyébként meg még a kötőszavaik is hazugságok. Maradjunk ennyiben."

Okés, de miért higgyem ezt el egy olyan blognak, amelyik maga is hazudik? Nem tudom, hogy mi történt a trafikügyben, nem tudom, hogy hazudtak -e.

Ez a blog azt mondja, hogy hazudtak.

De semmivel sem bizonyítja és más kérdésekben, amikről tudok hazudik.

Akkor miért higgyek neki?

Szelid sunmalac 2014.08.15. 12:44:47

@$pi$: Hinni? Nem kell hinni. Isten ments, hogy higgy barmi masban, mint a sajat hitedben. Hivokkel meg nem vitazunk.

$pi$ 2014.08.15. 12:45:25

@Szelid sunmalac: "Akkor miert nem szelektiven csokkentettek/vontak meg a juttatasokat a rokkantaktol?"

Nem mindegy? A blog azt mondja, hogy a kormány csalónak bélyegezte az összes rokkantat. Ez nyilvánvaló hazugság, ekkora baromságot egyetlen politikus, egyetlen ember sem tesz.

Mekkora rohadt nagy hörögetés lett volna, ha kiáll mondjuk a viktor és azt mondja, hogy "minden rokkantnyugdíjas csaló". He?

$pi$ 2014.08.15. 12:47:34

@Szelid sunmalac: "Hivokkel meg nem vitazunk."

Milyen hitembe? Jézusom, te nagyon buta vagy, hát egy szóval is utaltam rá, hogy bármiben is hiszek? Ugye ez csak egy frappáns visszavágás akart lenni?

Mondj mást!

walaki_aki 2014.08.15. 12:47:42

@$pi$: Ja az 1 millió új munkahelyről nem lehetett kapásból tudni, hogy baromság és teljesíthetetlen. Hol tartunk 50 000-nél vagy 200-nál ami mind közmunkás kb? Magyarázkodás az megy.
Esetleg a 14. haviról nem lehetett tudni, hogy teljesíthetetlen. Dehogynem csak kellett a szellemi táplálék a gondolkodni képtelen idióta rétegeknek..

Peterpapo 2014.08.15. 12:52:03

@$pi$:

Én meg leszarom, hogy beleszámolod, vagy beleszámolják, mert jogtalanul számolják bele.

Ez bizony nettó hazugság, mert olyat ígért, amiről már az elején tudta, hogy nem tudja betartani.

A blog nem hazudott, hanem tévedett. Trafik ügyben is NER és a kormány hazudott és nem a blog. A trafikmutyi miatt még egy fideszes képviselőt is kirúgtak, mert kiteregette a szennyest.

A blogger nem állította, hogy a kormánynak nem volt joga az új Alkotmányhoz. Azt írta, hogy hazudtak, amikor nemzeti felhatalmazásról beszéltek. A nemzet sosem adott nyilatkozatot arról, hogy szeretnék, ha a Fidesz megváltoztatná az Alkotmányt. Úgy hogy ne hazudj.

tralalala 2014.08.15. 13:10:27

@Peterpapo: "A blog nem hazudott, hanem tévedett."

:D ja ok...

A cikkhez meg: komolyan, ennek mi értelme? Aki fideszes, majd azt mondja, nahát, de buta voltam, mostanra már látom az igazat?

Aki nemfideszes, azt értem, annak egy megerősítés, hogy "én okos vagyok, bátor ellenálló, de sok a birka, aki mind buta", ezt minden ember szereti érezni, ezt a bizsergető érzést adják a konteók is, meg ha bajuszt rajzolsz a szobornak :)

Egyszerűen katasztrófa ez az "ellenzéki" hozzáállás. Az ellenzéknek alternatívát kéne mutatnia, hogy hogyan lehet a dolgokat másként, jobban, ügyesebben, okosabban csinálni. Ehhez képest az ellenzéki hozzáállás kimerül abban, hogy "dögöjjömmega orbánviktor", meg "fújfúj fidesz hüjebirka aki rászavaz" - lásd fenti poszt.

Szánalmasság, komolyan. Na mindegy, legalább politikailag hatásos ez a retorika, hiszen sokadszor nyeritek meg vele a választá.... oh wait :D

Pan Modry 2014.08.15. 13:13:07

@tralalala:
Aki nem ert egyet a fidesszel az nem egyenlo azzal hogy abrkit is tamogatna az ellenzek oldalarol.

Szerintem a fidesz es az ellenzeke is kripli, ti meg sokan szeretitek ha a pofatokba hazudnak.

Peterpapo 2014.08.15. 13:17:58

@tralalala:

A felvetésed minden blogra igaz. Vegyük úgy, hogy az az értelme, hogy a blogíró kiírja magából, ami bosszantja, majd a hozzászólók leírják a véleményüket. Ennyi.

Peterpapo 2014.08.15. 13:21:17

@tralalala:

"Egyszerűen katasztrófa ez az "ellenzéki" hozzáállás. Az ellenzéknek alternatívát kéne mutatnia, hogy hogyan lehet a dolgokat másként, jobban, ügyesebben, okosabban csinálni. Ehhez képest az ellenzéki hozzáállás kimerül abban, hogy "dögöjjömmega orbánviktor", meg "fújfúj fidesz hüjebirka aki rászavaz" "

Ugyanez pontosan igaz volt az ellenzékre akkor is, amikor a Fidesz volt ellenzékben. Semmi alternatíva, csak a fújfúj MSZP. Úgy látszik nekünk a szarabbnál szarabb kormány mellé, szarabbnál szarabb ellenzék is jár.

Bírom a nagy szátokat a választások megnyeréséről miután 2002-ben és 2006-ban biztosnak látszó győzelmet sikerült a Fidesznek elbuknia. Meglátjuk ősszel mi lesz?

Egéridomár 2014.08.15. 13:27:14

@$pi$: A blog semmilyen szinten nem hazudott, de még csak nem is tévedett, amikor azt állította, hogy a kormány egymillió új munkahelyet ígért. Nem hogy 2014-re, de 2010-re tette ezt az ígéretet.

Ha nem fideszködön keresztül néznél, emlékezhetnél arra, amikor szembesítették ezzel az ígéretével 2012 tájékán. Akkor találta ki azt a magyarázatot, hogy 10 év alatti időre értette. Ami hazugság. Csak a szokásos fideszes demagógia, ami arra irányult, hogy megnyerjék a választásokat.

A rokkantakat pedig majd mindet hazugnak állították be. A csodás Szijjártó nyilatkozta, hogy tele van az ország csaló rokkantnyugdíjjassal, amit meg kell szüntetni. Ezért minden rokkantat felülvizsgálatra köteleztek, kivétel nélkül, ergo mindenkit csalónak bélyegeztek. Olyanokat is gyógyultnak minősítettek, aki mind az állapota, mind a kora miatt képtelen volt elhelyezkedni. Jó páran öngyilkosok is lettek, pl. a szomszédom is.

Amúgy nem kell utalnod rá miben hiszel. A hozzászólásaid meghatározzák pontosan.

sanyix 2014.08.15. 13:31:43

mindegyik eddigi kormány minden egyes szava hazugság volt, mert ez egy ilyen következmények nélküli ország. Ha nincs következmény miért ne hazudozzanak?

Szelid sunmalac 2014.08.15. 13:34:46

@tralalala: Mi lenne, ha a sok veresszaju vegre megertene, hogy aki az aktualis kormanyt birlja, az nem egybol ellenzeki? Olyan jutott mar eszedbe, hogy mondjuk megvalasztotta a fideszt, hogy vegre jobb legyen es epp azert kritizalja a baromsagait? Hogy egyszeru polgarkent nem erdekli a politikai szinezet, meg "egy a tabor" hanem konkretan le tudja merni a sajat eleten, hogy mi jo neki, es mi marhasag? Es a barom meg velemenyt is tud formalni....

Persze mennyivel egyszerubb leellenzekizni, nem?

Egéridomár 2014.08.15. 13:38:22

@tralalala: Aha, szóval te vagy az okoska a grundon. Értem.
Akkor szerinted, bármilyen disznóságot is csinál a kormány, véletlenül se tegyék szóvá sehol, se hírekben, se blogokban. Helyette mutassanak fel alternatívákat csak úgy.

Akkor itt egy alternatíva: nagyon jó, hogy ezeket a mocskos csalásokat, hazugságokat leírja valaki, mert az lesz az alternatíva, hogy ezek helyett a hazudozók helyett tisztességes embereket jelöljenek. Ja, hogy az nem jó, mert nem lehet megemlíteni, hogy ezek csalnak, és hazudnak...

jolaca 2014.08.15. 13:53:37

@$pi$: Ha nem hívőként hajlandó vagy arra válaszolni, mennyit ér az a kormány, amely egy teljes, mindenre felhatalmazást kapott (sic!) kormányzati ciklus után tehetetlenségét "elmúlt nyolc év"-ezéssel és tényszerűen hazug "másoknál jobban teljesítéssel" takargatja - hát tedd meg!
(Tehetetlenség alatt nem a holdudvar vagyonszerzési technikáira gondolok...)

sas70 2014.08.15. 13:55:07

Mikor hazudik egy politikus?
-Amikor mozog a szája!
A kérdés csak az, hogy az emberek mit csinálnak az után, hogy ténylegesen bebizonyosodott a hazugság? Látszólag még semmit, mert már olyan magas lett az ingerküszöb, hogy jórészt csak legyintenek és leszarják. Pontosan ezt használja ki, jól vagy alattomosan (ízlés kérdése)a fidesz.

jolaca 2014.08.15. 14:23:05

@sas70: Már csak az a kérdés, emberként milyen kaliberű a politikusként hazudozó alany. Egy beszédének enyhén szólva vitatható valóságtartalmú passzusára rákérdező riporternek Reagan kacsintva annyit válaszolt: "Watch my lips!..." Ebből országában mindenki értett. Reagan nem csak elnök: ember is volt.
Ha országában M.elnökünkre hasonlóképpen rákérdeznének, mit válaszolna? Nos, tipp? (A kérdés persze akadémikus, tudván, hogy a sajtó képviselői nem kérdezhetnek; ez jó előre kihirdettetik.) Más tál tészta, hogy kínjában Brüsszelben már diszkréten megkérte "kollégáit", hogy tetteit figyeljék, ne a szavait. Ami persze Mo. első emberének szájából ugye diplomácia, nem hazugság...

Trackers 2014.08.15. 14:23:41

Szóval megérdemeltétek szerinted a több tízmilliós végkielégítéseket mi ?

Hát nem.

Loptatok csaltatok hazudtatok.

Soha nem mossátok tisztára magatokat, mert a múlt tolvajlásait, gazemberségeit, a Fidesz bénasága és gazembersége se mossa tisztára soha !

Peterpapo 2014.08.15. 14:31:19

@$pi$:

Nem tudom ezeket ismered?

Minden mondat Orbán Viktor szájából jött ki. csak néhány a sok közül

A Fidesznek igenis van elvi kiindulópontja… a modern XX. század végi liberalizmus.

Egyszer már volt részünk ilyen mocskos kampányban, ahol lezsidózták és lekommunistázták az ellenzéket. Ennek azonban egyszer s mindenkorra vége, ezt mégegyszer nem engedheti meg magának az MDF.

Ennek az országnak a sorsát csak egy polgári középerőkből álló kormány tudja megnyugtatóan rendezni. Olyan polgári liberális kormány, amely… nem enged sem egy jobb-, sem egy baloldali etatista gazdaságpolitika csábításának. Csak egy ilyen liberális kormány látszik alkalmasnak arra, hogy megértesse a polgárokkal, hogy a privatizáció lehetőség, hogy meggyőzze őket arról, hogy minden olyannyira várt intézkedés – legyen szó nyugdíjról, gyedről, családi pótlékról, munkanélküli-segélyről – csak akkor lehetséges, ha előteremtjük hozzá a szükséges pénzt. Márpedig pénz csak piacgazdaságban terem, pénz és piac pedig nincs a pénzforgatáshoz értő vállalkozók, tőkések nélkül… Hangulatkeltés folyik a bankárok, a bankok, a pénztőke és a nemzetközi pénzügyi intézmények ellen… Egy liberális kormány képes lesz arra, hogy kíméletlenül szembeszálljon az… idegengyűlölettel…

A populizmus élő klasszikusai szájában a “liberális” szó káromkodás, szitok. A liberálisok ugyanis szabadságot követelnek a népnek, hogy vállalkozhasson és választhasson. A populisták ellenben fel akarják emelni a népet… Ezért vonzódtak a populisták mindig az állam gyámkodó hatalmához.

A radikális jobboldal nemzetiségi politikája patetikus magyarkodásban, hazafias frázisokban… merül ki. Visszaélnek a nemzeti retorikával, valójában nemzetellenes politikát folytatnak… Csak olyan liberális pártok érdemlik meg, hogy talpon maradjanak ebben az országban, amelyek képesek választ adni arra a politikai kihívásra, amelyet a határainkon kívül élő magyarok iránti felelősség jelent… Ugyanakkor egyetlen magyar kormány sem érezheti felhatalmazva magát arra, hogy a kisebbségek iránti politikai felelősséget átvállalja a határainkon kívül élő magyarok politikai szervezeteitől.

A nacionalizmus… és a politikai demagógia újjáéledését, az autoriter nosztalgia és a politikai szélsőségek fölerősödését tapasztaljuk az egész térségben. Ez az új, a szélsőjobb elvakult, demokráciaellenes erői által szított és a megnövekedett szociális feszültségeket kihasználó radikalizmus rendkívül veszélyes. A radikalizmus ma egészen mást jelent, mint tegnap. A tegnap radikalizmusa a demokrácia kiépítéséért és az emberi szabadságjogokért küzdött, a mai radikálisok pedig megpróbálják lerombolni a demokratikus rendszert.

“Nem azért dolgozott-e az elmúlt nyolc évben a társadalom, hogy soha többé ne legyen olyan kormányfője Magyarországnak, aki nyugodtan kijelentheti: rajta kívül nincs más alternatíva. Aki ezt állítja, az nem kormányozni, hanem uralkodni akar.” (Magyar Nemzet, 1998. április 9.)

És a legszebb:

…Ugyanakkor határozottan ellent kell mondjak Csurka István képviselőtársamnak a tekintetben, miszerint Magyarországon az állampolgárok a haza szempontjából olyanfajta megkülönböztetés alá esnének, miszerint aki fegyveres szolgálatot vállal, az értékesebb, aki nem vállal az értéktelenebb…Úgy gondoljuk, hogy a haza számára nem az szabja meg egy polgár értékét, hogy valaki vállal-e fegyveres katonai szolgálatot vagy nem. …. A mi elgondolásunk szerint a nevelésnek nincsen helye a hadseregben, bármilyen természetű lenne is az.bármilyenfajta nevelésnek helyét nem találjuk, nem látjuk a hadseregen belül. (1990. október 16. 8. ülésszak)

Majd később:

“Azokra kicsit másképp tekint az ember, akik nem tettek katonai esküt” (Orbán Viktor: újra vonzóvá kell tenni a katonai hivatást, Budapest, 2001. március 1., MTI)

“Minden fiatalnak be kell vonulnia katonai szolgálatra. …minden magyar fiatalembernek kell kapnia alaki kiképzést, és bizonyos mértékű lelki felkészítést is. Ehhez ragaszkodni kell.” (Orbán Viktor beszéde a Magyar Honvédség vezetői állománya számára tartott éves értékelő és feladatszabó állománygyűlésen, 2001. március 1.)

sas70 2014.08.15. 14:33:33

@jolaca: Csak ott volt elnök akit lemondattak, mert hazudott, volt akit jelentősen megcibáltak, mert hazudott, nálunk meg a szeme sem rebben, amikor hazudik, századjára is.

jolaca 2014.08.15. 14:46:56

@Peterpapo: Gondolom, ez a Seuso-kincsek eddig elveszettnek hitt része...

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2014.08.15. 14:51:13

még jó, hogy a vörös csepel itt van nekünk, mint az igazság világító fáklyája

jolaca 2014.08.15. 14:53:05

@sas70: Mondá is a Nagy Ember Tusványoson, amúgy költői kérdésként, hogy vajh' meddig maradhatna hivatalában az amerikai jogi anarchia keretei között?
(Kérdésében csillant is a válasz, hogy eleve más beosztású káderként állna hallgatósága előtt - már ha a büntetés-végrehajtás ebben nem akadályozná.)

sas70 2014.08.15. 15:01:14

@jolaca: Há drága jó börtönparancsnok úr, engedjen má el egy kicsit, úgy tusványosoznék egyet!

jolaca 2014.08.15. 15:07:19

@FILTOL: Felkeltetted az érdeklődésemet: blogod "olvasójává váltam". Tusványosi saját értelmezésednek csak egy bekezdése kapcsán, mely így hangzik:
"Van egy végtelenül leegyszerűsítő mód, amely szinte kritika nélkül végighullámzik a neten. Mindegy mi volt az eredeti forrásban, mindegy mi volt maga a beszéd, kiemelnek onnan egy két mondatot, fordulatot és azt habosítják. Az sem baj, ha maga az alapállítás sem igaz."
- megkérdezném: hogyan értékeled a szomorú emlékű Gyurcsány-beszéd "hazudtunk reggel, este és délben" kiragadott passzusát, amelyre támaszkodva a Fidesz narancsba tudott öltöztetni egy országot (őszi választás), és egy teljes kormányzati ciklus cselekvőképességét megbénította (majd ünnepelve hivatkozott a csakugyan katasztrofális eredményre)? Az, hogy Viktornak volt erre tehetsége (és gyomra), ne hivatkozz; ez triviális válasz lenne.

Peterpapo 2014.08.15. 15:19:27

@jolaca:

De csak egy része. Van ott még, ahonnan ez jött. :)

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.08.15. 15:24:38

@Szelid sunmalac: A narancskommunista gyűlöl mindenkit, aki nem az. Viszont buta is, ezért kategórizál. Velünk vs ellenünk.

s 2014.08.15. 15:39:54

Kurva anyádat, mocskos orbán!

Hannibal ante portas 2014.08.15. 15:47:52

@s: Na te jómadár, már megint itt vagy?

s 2014.08.15. 15:48:58

Valaki bassza már szájba ennek a mocskos cigány lótolvajnak a buzi kurva tripperes anyját.

orbántetűláda, egyszer végigmegyek rajtad, meg azon a bandzsa ökör képű matolcsy küklopszon is egy kibaszott úthengerrel, bazdmeg, aztán végetek lesz ám, mint a botnak, te hülye fasz. Azt hiszed, a manyup pénzt meg fogod úszni, baromállat. Költözz el a picsába innen, mert mire egy szánalmas öreg szardarab leszel, felgyújtanak azok, vagy azoknak a fiai, akikkel most kibasztál. Dögölj meg te, barom!

s 2014.08.15. 15:50:06

@Hannibal ante portas: Miért, te is itt vagy? Ha neked lehet, akkor nekem miért nem? Eltörött a demokráciád, majomagy?

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2014.08.15. 15:50:30

@jolaca: a kiemelt rész a modern politikai üzenetek egy tipikus formája. de azért ha vki elolvasta/meghallgatta nem is ez volt a legdurvább rész benne.
persze a kritika nélküli habosítás az a "szenvedélyes igazságbeszéd" értelmezésre is vonatkozik:DDD
érdekes és még inkább nevetséges interpretálás volt lássuk be.

"és egy teljes kormányzati ciklus cselekvőképességét megbénította "
azért ha már klasszikusokat idézünk, maradjunk a kályhánál
"ennyi tehetségünk volt gyerekek" Feri már előre tudta mi lesz. hiába no, géniusz ő, ismerte kik vannak a csapatában.
ez a megbénította duma része a balos legendáriumnak mint, bokros a megmentő LOL, bajnai majd legyőzi ov-t LOLLOL stb.

Hannibal ante portas 2014.08.15. 15:51:03

Somfai Pétertől kérdezném, az rendben van, hogy Csepel (azaz a Vasmű volt területe) olyan, amilyen, de Somfai kíválóan azonosul ezzel a lerobbant miliővel. Igazából az érdekelne, hogy hogyan lehet ennyi szamárságot összeírni. Ez nem füllentés, hanem vaskos hazudozás, mit szólna a kedves mama?

s 2014.08.15. 15:53:51

@jolaca: Lőttek már le amerikai elnököt, nem is egyet. orbánfasz, próbálj ott előjönni azzal a show műsorral, amit nekünk rendeztél itt. Kettő kibaszott percig nem maradnál életben, és ezt nem azért mondom, mintha sajnálnám.

s 2014.08.15. 15:58:39

@sas70: "A kérdés csak az, hogy az emberek mit csinálnak az után, hogy ténylegesen bebizonyosodott a hazugság?"

Közvetlen közelről halántékon lövik a politikus elvtársat egy sörétes puskával. Ez a minimum. Ameddig ez nem történik meg, addig nem beszélhetünk érett és felelős politikai gondolkozásról a tömegek részéről.

s 2014.08.15. 15:59:52

@sanyix: Mint fentebb írtam.

jolaca 2014.08.15. 16:02:06

@Hannibal ante portas: Te egy igazi széplélek vagy, bizonyára elit miliőből. Azért a választások előtt nem kellene elővenni a panelprolizás erélyesebb formáit is?

jolaca 2014.08.15. 16:04:16

@FILTOL: Oké, széles látókör, önálló gondolkodás kipipálva - a blogoddal együtt.

s 2014.08.15. 16:06:20

Az orbángeci meg ássa elő a tripperes buzi kurva rohadt anyja oszladozó tetemét és bassza szájba úgy, hogy még a füle helyén is a geci spriccel belőle kifelé. Az a tanyasi cigány lótolvaj még azt hiszi, hogy megússza ezt a kibaszott rablást élve, de bele fog dögleni a bunkó parasztja, mert mióta világ a világ, a tolvajokkal elbántak, nem is akárhogy. mocsokorbán, a napjaid meg vannak számlálva, meg fog dögleszteni az Isten adta nép.

Hannibal ante portas 2014.08.15. 16:10:08

@jolaca: valamit nagyon félreértettél itt: nekem nincs bajom sem panel sem pedig egyéb prolival, csak a szellemi toprongyokkal. Mint pl. a fenti blog igen együgyű szerzőjével. Valószínűleg a Vasmű előtti hajdani Lenin szobor kezétől várja a símogatást.

Egéridomár 2014.08.15. 16:19:50

@Hannibal ante portas: Egy újabb géniusz. Minél inkább utalgatsz szellemi többletedre, annál inkább ordít rólad a suttyóság. A baj veled csak az, hogy egy 4 éves gyerek realitásérzékével, de egy ápolt magabiztosságával rendelkezel

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2014.08.15. 17:15:10

SZERETEM AZ ESŐT

- Szeretem az esőt! – hazudta a Csomoládi Falunapok fő attrakciójának megnyitóján a köztiszteletben álló Zagy anyó szügyig sárosan.
Zagy anyó utoljára iskolás korában, még leánykori nevén, Csúz Leaként mondott igazat, amikor bevallotta, hogy ő tette az enyhén elkábított lódarazsakat Fuszekli Lajos tornatanár sonkás szendvicsébe. A tornatanárt elszállító rohammentőstől, az igazgatónőtől és apjától, a bivalyerős Csúz Lee-től kapott pofonok, valamint az iskolából történő kirúgása beláttatta vele, hogy az igazmondás fáj és nagyon lassan gyógyul. Eszes gyerek lévén azonnal megtanult füllenteni.
Új iskolájában már azt mesélte, hogy Greenpeace aktivistaként meg akarta akadályozni, hogy a szadista tornatanára fogadásból kettéharapjon egy élő lódarazsat, és ezzel kivívta a vele titokban együtt élő igazgatónő haragját, aki élettársával együtt elgyepálta, majd kirúgta az iskolából. Az esetet felkapta előbb a bulvársajtó, majd az orrát mindenbe beleütő Dr. Döglégyi Konrád karrierista zugügyvéd, és egy nagy port felvert per nyomán Fuszekli Lajos a kórházból kijőve egyenest a börtönbe költözhetett. Immakuláta Donatella igazgatónőt elbocsájtották és csak postai bélyegnyálazóként folytathatta pályafutását.
- A jog ismét csapást mért az igazságra! – röhögött magában Dr. Döglégyi Konrád és rögvest lépett pár fokot fölfelé a szamárlétrán.
- Hazudni jó! – gondolta Csúz Lea és életét ebben a szellemben folytatta tovább. Miután örök hűséget, jóban-rosszbant, egészségben-gyengeségbent és ásó-kapa-nagyharangot füllentett a dúsgazdag Zagy Vazul fegyver- és gázkészülék gyárosnak, a Has Párt főtitkárának, léte kiteljesedett. Férje révén hamarosan vezérszónoka lett a Has Párt nagy felvonulásainak, a Nemzeti Has Menéseknek. A nép imádta és egetverő lódításait harsány „Zagyné! Zagyné!” skandálással jutalmazta.
Folyton utazott és élvezte a csillogást, meg az ezzel együtt járó médiafigyelmet. Útját szemrebbenés nélkül végighantázott sajtótájékoztatók, ünnepélyes alapkőletételek, első kapavágások, felavatott szoborcsoportok, határidő előtt átadott sajtreszelő összeszerelő üzemek és lelkesen integető emberek szegényezték.
Amikor a váratlan gombamérgezésben elhunyt férje halálának tízedik évfordulóján az unokákkal körülvéve felavatni készült Csomoládon a nagy Zagy Arénát, hirtelen felhőszakadás zúdult a falura.
- Szeretem az esőt! – kiáltotta, majd az őrjöngő tömeg ünneplése közepette váratlanul rájött, hogy tényleg szereti. Ezek szerint gyerekkora óta most először igazat mondott! Megijedt magától. Érezte, hogy valami megtört benne, valami jóvátehetetlenül megváltozott.
- Zagyné! Zagyné!
- Te jó ég, ezentúl nem fogom tudni orránál fogva vezetni ezt a bamba tömeget! – gondolta rémülten, majd a szívéhez kapott és lezuhant az emelvényről.
Szép temetése volt. Végig esett.

illusztrálva:
fradyendre.blogspot.hu/2014/08/szeretem-az-esot.html

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2014.08.15. 17:17:13

FÜLLENTÉSNEK INDULT…

Kicsit füllentettem, s azt reméltem, győztem…
Apró rianás nyílt Teközted és köztem…
Picit tovább tágult, ki venné ezt észre?!
Pedig intő jel volt eljövendő vészre.

Egyre növő súllyal préselt minden óra,
S szívem összerezzent bármi kérdő szóra.
Bevallanom kellett volna mindent persze…
Gyilkos büszkeségnek nem volt erre mersze.

Kis repedés egykor, mára öblös árok…
Leltárt kellett vonnom: Hiányoddal zárok…

illusztrálva:
fradyendre.blogspot.hu/2009/12/fullentesnek-indult.html

megzenésítve:
www.youtube.com/watch?v=F0r-2P7r8QY

jolaca 2014.08.15. 17:33:16

@Frady Endre: Mielőtt megelőznének, eréllyel hívom fel a figyelmedet, hogy a hazugság karcolatosítása-megverselése-megzenésítése ócska olcsó liberálbolsi praktika!

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2014.08.15. 17:48:29

@jolaca: Tudom, hogy olcsó, mert nem folyik be semmi a számlámra érte... ;-)

Cupropenisbubo 2014.08.15. 17:52:27

Akkor is hazudnak amikor azt mondják becsületes hazafiak !!

Albert György (törölt) 2014.08.15. 18:25:36

kommunista

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.08.15. 18:32:20

@Hannibal ante portas: nem. Neked azokkal van bajod, akik nem imádják viktort. Minek beszélsz mellé? Legyen tököd, vállald fel az istenit neki! Hát milyen fülkeforradalmár vagy te?

avocado_ 2014.08.15. 18:59:08

@$pi$: Te annyira félkegyelmű ostoba vagy hogy öröm téged olvasni :D

jolaca 2014.08.15. 18:59:41

@Frady Endre: Kár...
Majdnem annyira elmés művek, mint a nagy élcelődő Bayer Zs. szösszenetei. Márpedig azokért pénz jár, nem is kevés.

J.László 2014.08.15. 19:26:54

"Hazugságok a Fidesz-kormányról"

Ezzel a címmel is írhatnál egy cikket.

$pi$ 2014.08.15. 20:17:59

@Egéridomár: "A blog semmilyen szinten nem hazudott, de még csak nem is tévedett, amikor azt állította, hogy a kormány egymillió új munkahelyet ígért. Nem hogy 2014-re, de 2010-re tette ezt az ígéretet."

Ez nagyon gyanús, gyakorlatilag fél év alatt egymillió új munkahelyet gondoltak volna létrehozni? Ez van annyira meglepő kijelentés, hogy bizonyítékot igényeljen. Szóval honnan származik ez az infó?

"A rokkantakat pedig majd mindet hazugnak állították be."

Szóval most már "állították be"? A cikkben még "bélyegezték meg", most már "állították be"?

Az, hogy ki kit minek "állít be" az szubjektív. Nyilván a legtöbbször erről van szó, akik eleve előítélettel viseltetnek a fidesz ellen (erős előítélettel, mit ne mondjak), azok eleve úgy értelmezik amit mondanak, hogy abból valami borzalmas és vállalhatatlan dolog jöjjön ki.

Mondok egy példát: kocsiban halgattam a rádiót, Orbán azt mondja, hogy

"Az ilyen gazdasági szankciók nem igazán szoktak hatásos lenni."

Mire hazaértem már írtak belőle egy blogot, a cím öles betűkkel hirdeti:

"Orbán Viktor fájlalja az oroszokkal szembeni szankciókat"

Szerintem aki bölcs és intelligens ember akar lenni, annak erre nagyon kell ügyelni, ha valakit kimondottan gyülöl, annak a mondatait, a róla szóló mendemondákat mindig óvatosan kell kezelni. Mindig fel kell tennie a kérdést: hogy "nem lehet, hogy azért értem így a dolgokat, mert rühellem a pasast"?

Például sokan mondják Gyurcsányra, hogy el akarta hajtani az embereket az "el lehet innen menni" beszédében. Én útálom a csávót, de utánajártam és kiderült, hogy az a kijelentése a multikra vonatkozott. Nem volt szép, hogy ezt mondta, de közel sem annyira felháborító, mintha a magyar állampolgárokra mondta volna.

Szóval senki sem mondta, hogy minden rokkantnyugdíjas csaló, azt mondták, hogy sokan vannak köztük, akik visszaélnek a rendszerrel. És ebben igazuk is volt.

Istóczy Győző · http://kuruc.info 2014.08.15. 20:41:09

Nagy igény volt már egy címlapos üstökösblogra, ami lerántja végre a leplet a "velejéig romlott Orbán-rezsimről".

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2014.08.15. 20:42:26

A helyi MSZP pártirodából csak erre futja ?

Pufajkás voltál a Horn Gyuszival, vagy ügynök a Medgyessy-vel esetleg csak mocskos kis spicli a Gyurcsánnyal ?

Az MSZP-től szarabb nincs ezt mindenki tudja.
Loptatok csaltatok hazudtatok.

Ráadásul dicsekedni is vele, hogy visszakaptátok a magatoknak kiosztott pofátlan több tízmilliós végkielégítéseket, az a pofátlanság netovábbja !

Istóczy Győző · http://kuruc.info 2014.08.15. 20:42:27

@Szelid sunmalac:

Te most biboldóként magyarozol vagy magyarként "önostorozol", bolsi?

szabadság elvtársak! 2014.08.15. 20:56:39

index.hu/belfold/2014/08/14/videken_is_felutotte_a_fejet_az_mszp-s_kutyakomedia-virus/
@s:
Úgy látom nem nagy szókincscsel rendelkezel:DDD
Csak úgy bemásolod? Mert már volt szerencsém olvasni, remek műveid:DDD

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2014.08.15. 21:01:52

@szabadság elvtársak!:

Szerintem hagyd..
Hagy dicsekedjen nyíltan azzal, hogy mennyire befogadó, toleráns, és nyitott is a hazai ballib törzsgárda.. :DDD

32FNewYork 2014.08.15. 21:02:19

"Ha gyerekkoromban füllenteni próbáltam, anyám mindig azt mondta: a hazug embert hamarabb utolérni, mint a sánta kutyát."

Már anyád is hazudott.

szabadság elvtársak! 2014.08.15. 21:06:37

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:
Tényleg nem érdemes vesződni vele:DD Amúgy ez sem piskóta:
index.hu/video/2014/08/15/2014_0815_fopolgarmester_jelolt/:
"Ma elkezdődött a FIDESZ uralom megdöntése!"
Félek, hogy ez is hazugság lesz:DDDDDD

tralalala 2014.08.15. 22:03:23

@Pan Modry: @Szelid sunmalac:
"Aki nem ert egyet a fidesszel az nem egyenlo azzal hogy abrkit is tamogatna az ellenzek oldalarol.
+
Mi lenne, ha a sok veresszaju vegre megertene, hogy aki az aktualis kormanyt birlja, az nem egybol ellenzeki?"

Azt kellene megértenetek, hogy a "szaar, szaar, ezisszar, azisszar" az nem visz sehova. Bármikor bármire rá lehet mondani, hogy szar, ha ötcsillagos szállodában luxuskurvázol, arra is, mert miért nem két kurva van és ha kettő van akkor miért nem hatcsillagos a szálloda.

Az, hogy kimondjuk, hogy valami nem jó, vajmi keveset segít, ha nem tesszük mellé, hogy akkor mi lenne a jobb. Pl. nem jó a Paks, akkor legyen helyette szélenergia? Francia atom? Mi? Annyi nem elég, hogy "nem jó"... Ezt a "na hogyan legyenek a dolgok jobbak" dolgot hiányolom mindig, pl. ebből a posztból is.

"Szerintem a fidesz es az ellenzeke is kripli"

Ez persze a legkönnyebb, toporzékolni, hogy minden rossz és semmi se jó, na azt már egy hároméves is remekül tudja csinálni.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2014.08.15. 22:29:27

@jolaca: Sajnos (vagy szerencsére?) nincs szerencsém ismerni Bayer Zsünchen urat, de az biztos, hogy a Bundásligában magasak a fizetések. :)

Tiborpapa 2014.08.15. 23:33:09

Mondjon valaki 1 igazat abból, amit Orbán (Fidesz) mondott!
Nagggyon kell hozzá agyalni.

marhagyurcsany 2014.08.16. 00:35:08

Amúgy valaki foglalkozik meg ezzel a sok indexes pojáca bloggerral egyáltalán Kálmán Olgán és Bolgár Györgyön kívül? Már annyira unalmasak! Én speciel okádnék tőlük - mint régen - ha még olvasnám őket. Hát persze, hogy hazudik, hát persze, hogy évtizedes orbánfóbiája jelenik meg a szavaiban, tudja, hogy libsinek nem illik vagonba pakolni, meg ölni ezért aztán szavakkal öl. Öli az igazságot. Mint mindig is tették. Röhögjetek a pojácán, hagyjátok hadd tobzódjon a pöcegödrében magának és foglalkozzatok valami értelmesebb dologgal, ne a legújabb epehányásán szörnyülködjetek! :)

marhagyurcsany 2014.08.16. 00:36:43

@Tiborpapa:
3% alatt lesz a hiány. Ott van 5 éve. Na ez egy példa. Csak szólok, hogy ugyanez a hiány 2006-ban furcsányka alatt 10% volt és Barroso még azt is elnézte furcsánykának. Csak hogy lásd mekkora hátszelük volt az idiótáknak...

$pi$ 2014.08.16. 00:38:23

@marhagyurcsany: "hiány 2006-ban furcsányka alatt 10%"

Trükkök százaival. :) Amiről nekik nem kell tudniuk. :)

Tiborpapa 2014.08.16. 01:13:11

@marhagyurcsany: Ne röhögtess, kérlek!
Nem fogom koptatni az ujjaimat, hogy leírjam az érveimet, ami OV igazmondása ellen szól. Egy hívőnek minek?

Beírtam a keresőbe, hogy Orbán Viktor hazugságai. (csak hogy tudjak linkeket adni a valósághoz) Mit mondjak? Töménytelen HITELES adat áll rendelkezésre, csak szemelgetned kéne köztük. Ajánlom figyelmedbe!
Aztán beírtam, hogy Orbán Viktor igazságai. Húha! Háááááát, keresgélj türelmesen, talán ott találsz valami érdemlegeset, hogy igazold "igazmondó" Orbán állításait.
A dolgoknak mindig két oldala van. Te az egyiket nézed és látod, mert csak azt akarod látni. Bigott vagy, de egyszer talán megváltozol, csak idő kérdése. "Te nem vagy rossz ember. Menj és javulj meg!"
Persze, lehet hogy tévedek.

$pi$ 2014.08.16. 05:52:08

@Tiborpapa: "Töménytelen HITELES adat áll rendelkezésre"

Jah, hiteles, mi? Mind jó kis balos blogok meg újságok mint "ténytár", "népszava", "mszp.hu". Gondolom ezek is olyan "hitelesek" mint nagy vezéretek Gyurcsány Ferenc, ugye? Ő is szépen megmondta, hogy Orbán hazudik a 2006-os kampányban, mert szó sincs gyógyszerfelírási díjról.

Aztán szépen bevezették a vizitdíjat és kiderült majd beledöglöttek nehogy kiderüljön mire készültek. Akkor is hazudott Orbán, ugye?

lavór 2014.08.16. 07:43:19

Lehet blogokat írni, 5 milliót. Jót röhögnek rajta a politikusok és hűbéreseik. Az utcára kell menni tüntetni, sztrájkolni, ha nem tetszik a rendszer.
De mit is írok... A hülye magyar még szavazni sem megy el. Csak a nyafogás megy. Az is fotelből.

micsoda? 2014.08.16. 09:06:28

Hazudtak-e, vagy sem? Egyet tudok, és nem szóbeszéd alapján, saját tapasztalat, demokráciát ígértek, de csak csak annak megy a szekere aki pártkatona.

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.08.16. 09:42:53

"Hazudtak, amikor azt mondták: a fülkeforradalom lelkesedésében kaptak nemzeti felhatalmazást az alkotmány eltörlésére."

Ez butaság. Természetesen KAPOTT felhatalmazást a Fidesz alkotmányozásra.

A többi ígéret meg? Igen, sok a hazugság. Mint minden más kormány részéről, minden eddigi kampányban.

cenzuratroll bosszanto 2014.08.16. 09:56:50

@Trackers:

"Soha nem mossátok tisztára magatokat, mert a múlt tolvajlásait, gazemberségeit, a Fidesz bénasága és gazembersége se mossa tisztára soha ! "

A most hazugságait és lopásait nem teszi hitelessé a múlt. Ezt csak az agymosott fideszbirkák hiszik.

cenzuratroll bosszanto 2014.08.16. 09:59:11

@lavór:

Ebben sajnos igazad van. Még van vesztenivaló. Amikor a fidesz teljesen kirabolta az országot, akkor kerül majd viktor egy hasonló fal elé, ahol a román példaképe is végezte.

cenzuratroll bosszanto 2014.08.16. 10:01:49

@$pi$:

Buta szektás vagy. Még a birkament is ütöd, pedig őt azért nehéz túlszárnyalni.

Tiborpapa 2014.08.16. 11:03:06

@$pi$: Vizitdíj? Ezzel jössz? Pár száz forint? Na ne röhögtess!!! Más érdemi igazmondás?
Bár hozzád nem szóltam.

marhagyurcsany 2014.08.16. 12:40:06

@Tiborpapa: Nézd, bizoynos, hogy találsz olyat ami nem valósult meg. Igen. Ez minden kormánynál így van USA-tól Németországig. Viszont az Orbán kormány olyan makrokiigazítást hajtott végre amit 8 év alatt a nyomorult balfékeknek nem sikerült. Nem is sikerülhetett, mert meg sem próbálták, mert dilettánsok, antiaktorok. Úgy van 5 éve 3% alatt a hiány, hogy közben a 2008-as teljes furcsányka féle hitelt Orbánnak kellett visszafizetni kamatostul - volt olyan év, hogy 2000 milliárd volt a törlesztés a furcsányka féle hitelfelvétel miatt - éspedig pontosan a ciklus végéig, pontosan 2014. márciusig. Vagyis furcsányka olyan feltételekkel vette fel a hitelt, hogy a következő kormány bukjon bele, mert ugye már nyilvánvaló volt, hogy 2010-ben na maszopék nem fognak nyerni. De nem hogy belebukott volna, bátor húzásokkal megoldotta a problémát - álamosította a MANYUP vagyont AMIT NAGYON JÓL TETT !!!! A MAYNUP a legfőbb államadósság generátor volt, az álami befizetések egy része egyszerűen magáncégekhez lett irányítva, amely összegek természetszerűleg hiányoztak az állam költségvetéséből és Megyótól furcsánkáig újabb hitelek felvételével kompenzálták ki az így hiányzó összegeket. Na Orbán ennek vetett véget, mégegyzser: BÁRMIT IS TÖMNEK ABBA A BUTA KIS BUKSIDBA, NAGYON JÓL TETTE, mert másképp már az adósság rátánk 100% lenne. Na ennyit röviden, hátha tanulsz belőle...

marhagyurcsany 2014.08.16. 12:45:25

@cenzuratroll bosszanto: Ez így kicsit büdös, olyan kálmánolgás... Nem rabolja ki az országot. Éppenhogy arra törekszik, hogy az ország birtokba vegyen minél több vagyont és egyre kevesebb jövedelem áramoljon ki. Az, hogy van egy klikk akik közel vannak a tűzhöz és ezért gazdagodnak meg megint minden országban így van. Nem azt kell nézni, hoyg a KÖZGÉP már megint kapott egy megrendelést, hanem azt, hogy már megint nem egy svéd vagy német cég kapta a megrendelést. Engem kurvára nem érdekel, hogy a KÖZGÉP állami megrendeléseken gazdagszik, mert a KÖZGÉPnek van vagy 500 beszállítója - magyar - akik szintén prosperálnak az állami rendelések miatt. Csak hadd gazdagodjon. Tudok olyan tanárnőről aki 3 gyermeke mellett a családi adózás miatt olyan 100 ezer forinttal kap töbett mint eddig. Erről miért nem pofáztok nyomorult balfékek ?

marhagyurcsany 2014.08.16. 12:48:48

Szóval lehet itt siránkozni meg orbánozni, mindig az van, hogy ha Orbán van kormányon akkor ellenszélben is rendben van a költségvetés, ha meg furcsányka félék kormányoznak akkor EUs segítséggel sincs rendben a költségvetés. Na ennyit erről. És ez így volt az 1. Orbán korány alatt és a 2. alatt is és így lesz a 3 alatt is. A többi süket duma, a tények amik számítanak, nem az indexes pöceblogger ostoba sirámai.

Tiborpapa 2014.08.16. 13:16:58

@marhagyurcsany: Elég furcsán mérik az igazságot a Fideszék háza táján.
Az írásod tele van csúsztatásokkal, féligazságokkal, ami mint tudjuk inkább hazugság. Ha elveszik a pénzed, akkor tapsikolsz nekik, mert biztosan igazuk lesz. Aha. Jól van bigottkám. Hatalmas pofon lesz számodra a kiábrándulás. Addig meg hajbókolj tovább, hogy könnyebb dolga legyen a nyelvednek, vagy könnyebb legyen seggbe rúgni.
További szép napot!

$pi$ 2014.08.16. 14:39:22

@Tiborpapa: "Vizitdíj? Ezzel jössz? Pár száz forint? Na ne röhögtess!!! Más érdemi igazmondás?"

Jah, jah, hazudott, hazugsággal vádolta a másikat miközben hazudott, de persze csak 300 forintról volt szó, akkor nem számít... ó, várjunk csak, 20-30 milliárd volt havonta.

"Bár hozzád nem szóltam."

Aha.

Kuruc ezredes · http://polgarda.blog.hu 2014.08.17. 12:22:40

@Pan Modry:
De egyenlő, ugyanis a Fidesz bukása automatikusan együtt jár az MSZP-SZDSZ ismételt hatalomra kerülésével. Tehát mindenki, aki a Fidesz ellen kelt hangulatot, posztol, agitál, szavaz, valójában a fideszellenes atlantista-cionista tömb hazai szálláscsinálója. Élükön veled, meg a punkpatkány cimboráddal.

s 2014.08.18. 09:45:21

@szabadság elvtársak!: "Csak úgy bemásolod?"

Mi ezzel a gond? smittpalibá egészen a doktori fokozatig verekedte fel magát ezzel a technológiával. Igaz, később rájabaszott, de hát az élet néha hoz furcsa meglepetéseket.
süti beállítások módosítása