És akik még a KLIK-telen oktatás előnyeit élvezhették, nyilván ugyanígy ismerik, mint én. Ezen a derék magyarok egy tisztes csoportja: „Háborút akarunk” táblákat lenget lelkesen, 1914 júliusának elején járunk. A hangot persze nem őrizte meg semmi, de elnézve a fotókat körülbelül el tudjuk képzelni, amint együtt skandálták, hogy „Háborút akarunk, háborút akarunk!” Ők voltak – egyszerűsítsük le a dolgokat, a korabeli CÖF, vagy Békemenet, csak akkor Háborúmenetnek hívták volna őket, a korabeli hangadókkal, mint

az akkori ifjú Lomniczi, Csizmadia és a többi. Persze a sajtó egy része is már napok óta azt harsogta, hogy „Háborút akarunk” és vesszenek a hazátlan bitang liberálisok, a baloldaliak és mindazok, a széplelkek, akik szerint nem egy akkora ötlet az a nagyszerű elképzelés, hogy itt háború lesz.

Az akkori hatalom emberei, bár talán akad aki átlátta, hogy mégsem lesz ez annyira jó, végülis arra jutottak, ha a nép jelesei ennyire akarják, hát legyen. Alig pár nap múlva teljesült a korabeli Békemenet, akarom mondani Háborúmenet kívánsága és megkezdődött az első világháború. Belehalt egymillió ember az országból, Európából vagy 50 millió halott.

Széthullott az addig békét és prosperitást jelentő monarchia, Magyarország elvesztette területének a kétharmadát – okot adva ezzel egy újabb, még véresebb háborúhoz való csatlakozáshoz 20 évvel később.
De szó se róla, az akkori Békemenet, akarom mondani Háborúmenet kívánsága nagyon szépen teljesült. Megkapták, amit oly hangosan és persze bizonyos kormányzati körökből feltüzelve követeltek. A háborút.
Ugyan akkoriban a népszavazás, meg a nemzeti konzultáció nem volt divat és a kor amúgy igen kreativan korrupt elitje sem jött még rá arra a nagy ötletre, hogy közpénzből lehetne a háború mellett jó drága kampányt folytatni néhány közeli barát lapjában, hogy a kassza is csengjen. De azért a párhuzamot nem kell tovább magyarázni.

Tudom, nem kell mindjárt az ördögöt a falra festeni (bár Mészáros Lőrincnek van egy cége, amelyik ezt jó áron bármikor megteszi.) Most csak szolid uszítás folyik az Európai Unió ellen, de nyár végére fölpörög majd ez. Tele lesz az állami média, meg a felvásárolt agit-prop eszközök afféle hírekkel, hogy hány migráncs hány kislányt erőszakolt már meg megint és így tovább. Meg nehogy már Brüsszel megmondja, a nemtudom mit. Brüsszel csak adjon pénzt kisvasútra, erre arra, oszt kussoljon, nem osztottak nekik lapot, nehogy már beleugassanak, hogy itt mi van.

Itt kérem irányított demokrácia van. Az olyan, mint a katonaságnál volt az irányított szabadidő. Gáspár törzsőrmester már jó előre közölte, hogy mikor lesz szabadidőnk. Irányított szabadidőnk. S amikor eljött az óra, akkor elirányított minket vécét pucolni, esetleg a füvet zöldre festeni és a többi. Szabadidő volt, hiszen azt mondta, irányított, mert azért rendnek – rendnek, hallják – kell lennie.

Az irányított demokrácia is hasonló. Demokrácia, hiszen azt mondják. Meg van parlament meg szavazás meg ellenzék, de a végén úgyis az történik, amit a kis vezető nagy nadrágban akar.
Kétségtelen, ehhez kell az a tömeg is, amelyik 1914 forró nyarán a háború mellett tüntet, amelyik most rövidesen megérti az üzenetekből, hogy nem is olyan jó az az Európai Unió. Nemrégiben még jobbikos, illetve ma már csak volt jobbikos képviselők dobáltak ki a parlament ablakából EU-s zászlót, vagy gyújtották föl azt. De mi az ahhoz képest, amikor fontos miniszter vagy kormányszóvivő jelenti ki, persze magánvéleményként, de a kormányzat hivatalos helyiségében, hivatalos tájékoztatóján, hogy háborút akar. Illetve, szóval az úgy van, hogy ő ma nem szavazna az EU-ra. Vagyishogy háborút akar. Mert azt hiszi, lehet a tűzzel játszani.

Lehet bizony. „Háborút akarunk” harsogták, mert két pillanatra jó ötletnek tűnt. Aztán a lövészárokban, a gáztámadáskor, az éhező-nyomorgó városban el lehetett gondolkozni, hogy nem kellett volna e egy picit racionálisabbnak maradni.

De az bonyolult. És mennyivel egyszerűbb hülyíteni a dolgozót. Hadd rágódjon ezen, közben Felcsúton most már sportpalota épül, a kisvasút bőszen rohan tovább, az Orbán-klán Magyarország legnagobb hűbérurává vált, egyik-másik gyereke saját lábára állt. Közben vagy 200 milliárd ki tudja hova jutotta Questor és Budacash pénzekből.
És hol az a hang, amelyik végre hangosan és érthetően kimondja, hogy Európára akarunk igent mondani, bármit is kérdezzenek tőlünk. Igent Európára.
Mert aki Európára nemet mond, az olyan, mint az egykori tüntető a Háborút akarunk táblával a kezében. Még a végén bejön neki.

Dési János (Klubrádió)