CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Térdre, imára?

2012. január 12. 21:16 - csú

Nagy Szilveszter írása:

Olvastam a Csepel Újságban ezt a Viktorért imádkozós dolgot. Engem nem lepett meg, sőt, nem is háborított fel igazán. Azt mondom, hogy mindenki abban hisz, amiben megnyugvása van. Azért mondom ezt, mert tetszik nekem az, hogy egy szabad országban mindenki abban hisz, amiben akar, és jól van ez így. (Persze a bajok akkor kezdődnek, amikor az egyik hívő, a hatalmánál fogva kiszorítja a másik hívőt, annak ellenére hogy a másik hite a világon mindenhol egyház, csak éppen Magyarországon ne legyen az.) Hallottam egy beszámolót egy hatalmas országról, ahol sok különböző bőrszínű ember, egy nagy téren együtt ünnepelt, csak az egyik a fény ünnepének örült, a másik a karácsonynak, a harmadik, meg a saját hite szerinti ünnepnek, és egészen jól megvoltak egymás mellett.

Sorra veszem, hogy mivel nincs bajom, mielőtt a lényegre térek. Előre veszem az ateista világnézetet, amikor pusztán az evolúció, a születés a halál, és a nagy semmi van. Aztán azok jönnek, akik valahogy úgy hisznek is, meg nem is, feltételezik, hogy van valami valahol, de semmi konkrét. (Gondolom, hogy a Fidesz soraiban sokan vannak így, mert korábban nem volt kötelező kereszténynek lenni, ha valaki közéjük tartozott, de most valószínű, hogy minimum „illik megkeresztényülni”). A következő lépcsőben azok vannak, akik biztosra állítják, hogy a teremtés az alapja a világegyetemnek, de itt több műfaj is létezik, sok-sok vallással, teóriával, és különböző istenségekkel, most nem részletezem. (Van itt még egy csoport az földönkívüliekkel, ami mégis csak a hit egyik formája.) Eddig semmi gond nincs, mert hinni jó valamiben. A végső állomás a téma körül azok a tiszta szívvel Isten igéjét követő emberek, akik meggyőződésből hisznek, és az életük minden pillanata a keresztényi hitélettel van átszőve. Részemről pontosan az a Tisztelet illeti meg őket, mint a többi embert.

No, itt jön az én gondom, ami tényleg elgondolkodtatott. Ugyanis azt nem értem, hogy ebben a nagy „keresztényeskedésben” hogyan nem jut eszébe akár Orbán Viktornak, akár Németh Szilárdnak, hogy esetleg, akit érdekel ez a téma, kellő mélységben olvassa is a Bibliát?

Az a gondom, hogy aki komolyan hisz, olvashat a Bibliában dolgokat, amikről azt feltételezheti, hogy a Fidesz vezérkar vagy nem olvasta, vagy hiányos a Bibliájuk. Lukács evangéliumának 6. versében éppen arról van szó, hogy minden fát a gyümölcséről lehet megismerni. Ha megnézzük a „Fidesz fát”, és azokat a „gyümölcsöket”, amik az elmúlt másfél évben teremtek, akkor az igazi paradoxon. Ott van még, a ne ítélj, hogy ne ítéltess (Máté 7), amivel tényleg baj lesz „odafent”. Az oké, hogy aki bűnös, és vétett, az kapja meg a méltó büntetését, de az már csak nagyon nehezen magyarázható, hogy rajtuk kívül mindenki bűnös, kiváltképp, ha a szocialista párti.

Én csak azt kérdezem, hogy miért kell ez? Kétharmados többséggel tényleg minden elérhető, megvalósítható, kivitelezhető, igazából csak egyetlen dolog van, ami ebben a túl hatalomban rettenetesen nehéz: Hibák sorozatait követően, másfél év alatt tönkretenni az országot és a magyar lakosságot. Ez mégis sikerült!

Átjön – gondolom mindenkinek-, hogy ezt az imára kérést nem jó dolgában kéri Orbán Viktor, hanem félelmében. Persze, ha mindenki ellenség, harcok vannak, és mégsem sikerül semmi akkor nem csoda, hogy ehhez az eszközhöz kell fordulni. És akkor mi lesz, ha ez sem segít?

Pedig segítenie kellene, ha őszinte szívvel csinálná, és lelki békességet nyerne. Akkor végre leülhetne olyanokkal tárgyalni, akik esetleg nem hisznek Istenben, de ezen a Földön élnek, még ráadásul magyarok is, és értenek a monetáris politikához, a szociálpolitikához, a közoktatáshoz, a társadalmi kérdésekhez, és a többi dologhoz, ami fontos, hogy működjön ez az ország, amiért Orbán Viktor felelősséget vállalt.

Ha szabad egy gondolatot még a végére. Tudom, hogy sokan olvassák ezt az oldalt, és közöttük sokan hisznek Orbán Viktornak. Tegyék, nem bánom, hiszen hinni jó. Annyi a kérésem csak, hogy értsünk egyet abban, hogy a világ mégsem úgy működik, ahogy Orbán Viktor ránk kívánja erőltetni, hogy a társadalmi -, és közintézmények működése, az alapvető jogok megtartása, a demokratikus intézmények, és a társadalmi együttélésnek bár lehet fontos része a keresztényi hit, de nem elégséges ahhoz, hogy működjön is a dolog. Mindezek működése és működtetése azon alapszik, hogy mi, a társadalom, beszélő viszonyban legyünk egymással, és legközelebb olyan emberek vezethessék az országot és az önkormányzatokat, akiknek a közösség működtetése feltétel nélkül fontos, és nem a hatalomvágy kielégítése. Az ima pedig legyen a hab a társadalom tortáján.
                                                                                        Nagy Szilveszter

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr393541178

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ima Orbán Viktorhoz 2012.01.16. 21:40:35

 Orbánkritikus judeo-keresztények imája:Mi Orbánunk, ki vagy a Parlamentben,szüntettessék meg a te neved,lázadjon már fel a te országod,és töröltessék el a te akaratodmiképpen a T. Házban,azonképpen itt a földön is.Mindennapi kenyerünket ne herd...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ogg 2012.01.12. 23:31:26

Felhívnám a figyelmüket egy remek, idevágó írásra, ami megmutatja, mekkora országos hullámokat ver az önkormányzati honlap felhívása az Orbánért való imádkozásra.
Kérem "copy paste"-ozzák be az alábbi link alatt található szöveget. (Természetesen az idézet szerzőjének feltüntetésével, véletlenül se essenek a kisdoktori "doppingoláson" rajtakapott Schmitt úr hibájába...)

www.galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=112042:az-aldo-ima-&catid=71:a-napi-apro&Itemid=109

lucc.gizi 2012.01.13. 11:20:05

Azt gondolom, h. a vallás-imádkozás magánügy, az már kevésbé, h. rajtunk vihogott a fél ország, eleddig nem sokat köszönhetünk nagytudású Szilárdkának, ezt mindenképp:-)

Véleményem szerint meg Ullrich Á. is szégyellheti magát! Magában azt gondol és azért imádkozik, akiért akar, na de felszólítani a népeket erre, már megint más tészta.

Tőlem azóta naponta kérdik az ismerősök vihogva, h. ma reggel már mondtam-e áldóimát Viktátorért? Amúgy pár cikkel ezelőtt van kép Szilárdról, veszélyes fotó - tisztán látszik rajta a csávó intelligenciaszintje...büntet,na.:-)
süti beállítások módosítása