Horváth Gyula írja saját blogján: A romló gazdasági helyzetben és az egyes társadalmi rétegek leszakadása következtében nagyon megnő a jelentősége a jóakaratú kezdeményezéseknek. Magánemberként nagyon örülök, hogy vannak ebben az elvadult világban olyanok, akik képesek másokért tenni. Azért olyan fontos ezt kiemelni, hogy másokért, mert manapság az emberek többsége úgy véli, hogy elég az, ha magáért, és a családjáért megteszi azt, amit elvárható és ennél többre, ennél jobbra, már nem képes egy halandó Magyarországon.

Ráadásul a mai politikai elitkörében sokan vannak olyanok, akiktől ez a segítő szándék olyan messze van, mint Makó Jeruzsálemtől. Úgy vélik, hogy azért mert valaki elesetté, nyomorulttá vált, az a maga baja, a saját hibája. Elzárkóznak, elfordulnak tőle.

Azzal kecsegtetik önön gondolkodásukat, hogy amit nem látnak, az nincs is, ezért támogatják a kiűzést és az elkülönítést ahelyett, hogy átfogó lépéseket tennének. Olyan lépéseket, melyben a segítés, a példamutatás és az áldozatvállalás együtt jár az empátiával. Pedig ez a megoldás lenne csak előremutató, emberséges és európai!

Azért európai, mert kontinensünkön évszázados hagyományai vannak a segítségnyújtásnak. Nem véletlen, hogy az évezredes erkölcsi kódexekben, a meghatározó egyházi tanokban, a legszigorúbb harcaikról elhíresült lovagi rendek alapszabályaiban is benne volt az elesettekről való gondoskodás, a karitatív tevékenység, és a ma kultúráját, etikáját is alapjaiban befolyásolják a szociális tételek.
Európaiság fogalmába tehát mindig is benne volt és benne van a rászorultak ellátása.
Nem elsősorban azért, mert azok az emberek, akik adnak, jót akarnak tenni a másikkal, hanem azért, mert vannak emberek, akiknek belső kényszerük az, hogy segítsenek társaikon. Azért, mert ezzel maguknak is, - és az egész közösségnek is- jót tesznek. Saját életüket (és a többiekét is) is nyugodtabbá és kissé boldogabbá tehetik. Ezt a segítő indítatást, innovatív kreativitást minden társadalmi szervezetnek támogatnia kéne, mert olyat cselekszik, ami a közösség dolgát könnyíti. Amikor olyan egy rendszer helyzete, hogy egyre nő azon állampolgárainak a száma, akik - ilyen, vagy olyan, okok miatt- kerülnek embertelen helyzetbe, nem becsüli, hanem taszítja azokat, akik segíthetnének, nagy bajt követ el. Az erre szakosodott civil szervezetek, egyházi szolgálatok és felkészült szakmai szervezetek, mind az embernek emberként való megmaradásán ügyködnek. Ezek között, ideológiai alapon szelektálni, a politikai felső vezetés számára hasznot hozó módon válogatni, bűn! Nem csak azért, mert egyes embereket tesznek lehetetlen helyzetbe, hanem azért, mert a társadalom legérzékenyebb, legsérülékenyebb testrészébe, a véknyába vágnak.

A mai magyar vezetés kimondottan, sok szegmensben Európa ellenes.
Nem veszi észre, hogy a tagadás mennyisége már olyan méreteket ostromol, amelyik a társadalom minőségi visszaesését hordozza magában. Ez a viselkedése, az elesettekről vallott nézeteit is determinálja. A hajléktalanok kilakoltatása az aluljárókból, azért volt embertelen, mert az érintetteket kellemetlenül érintette és némelyikőjüket tragikus körülmények közé sodorta. Azért, mert azt sugallta, hogy ők, maguk, egyedül a felelősek sorsukért és ezt - demonstratív közterületi jelenlétükkel- ne hozzák a társadalom tudomására.
Pedig ez így nem igazságos! Ez a kérdés ennél sokkal bonyolultabb, mert az egész részét képezi és ezért megoldása is csak a teljesség az egész társadalmi környezet vizsgálatára alapozható.
A kellemetlen, szégyellni való dolgokat letakarni, fallal körülvenni, tilalomfákkal kiüldözni lehet. A társadalmi különbségek látszatát az iskolások között köpennyel elfedni, már volt többször is, megbukott gyakorlat. Az ilyen döntések nem tartalmaznak kreativitást, csak mérhetetlen cinizmust. Mindenki tudja, hogy ezzel egy lépést sem tettek az illetékesek a megoldás irányába. Ezzel, csak a számukra legkényelmesebb, legegyszerűbb dolgot teremtették meg: a látható, hallható, érezhető színtérről eltessékelték a problémát. Ez a viselkedés abba a cselekvési sorba tartozik, amelyik azt érzékelteti, hogy nem az számít, ami van, hanem az, amit sarlatán politikusok láttatni szeretnének.

Lehet azt mondani, hogy a mai kurzus "édes gyereke" a középréteg!
Tudja-e valaki, hogy a fogalmat használó mit is ért alatta? Hogy mettől, meddig is tar ez a réteg?
Sajnos nem tudható! Éppen ezért félő, hogy csak egy láthatatlan (erő, vagy hatalom) mondja meg, hogy mire is gondolnak. Félek, hogy amit ez a terminológia takar, az az elesettek számára nem a közép, hanem az elérhetetlen, felső réteg! A felső és kiemelteket pedig a legegyszerűbb jó helyzetbe hozni, mert minden cselekedetüket ez motiválja. Ők törnek a maguk számára utat és találnak minden helyzetben megélhetést, támogatás nélkül is. Elég, ha hagyják az érvényesülést a számukra.
Akiket támogatni, felemelni és segíteni kell, azok az elesettek és a rászorultak. Nem azért, hogy jót tegyen velük a társadalom, hanem azért, hogy a maga számára biztosítsa azt a miliőt, amiben hosszú távon élni és dolgozni érdemes. Ez a szoros kapcsolat teremthet társadalmi békét és nyugalmat. 

Eredetiben: Horváth Gyula blogja