CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Az önkormányzatok (vég)napjára

2012. szeptember 30. 00:03 - csú

Büntetés-3.jpegBudapest, 2012. szeptember 30., vasárnap (MTI-OS) - A Fidesz az elmúlt két évben végveszélybe sodorta az önkormányzatokat. Az MSZP ezért azt javasolja, hogy a ma még az önkormányzatok ünnepnapjaként számon tartott szeptember 30-át 2013. január 1-jétől az önkormányzatok emléknapjának nyilvánítsák.

Szeptember 30-a az önkormányzatok napja annak tiszteletére, hogy 1990-ben ekkor tartották az első helyhatósági választásokat Magyarországon. Fontos, hogy ne feledkezzünk meg erről a napról most, amikor sajnos az önkormányzatok, az önkormányzatiság végnapjait éljük.

Az elmúlt két év a korábbi fideszes ígéretek ellenére arról szólt, hogy az Orbán-kormány előbb gazdaságilag, majd közjogilag tönkretette, kívülről-belülről kiürítette önkormányzatokat. Tette mindezt úgy, hogy választási ígéreteit megszegve a korábbinál jóval kevesebb forrást biztosított a helyi közszolgáltatások ellátására, az önkormányzati intézményeket pedig a vagyonukkal együtt egyszerűen elvette.

Az elrabolt iskolák, szociális és egészségügyi intézmények egy részét a kormány be fogja zárni. Emiatt a közszolgáltatások színvonala csökkenni fog, a vesztesek pedig az emberek lesznek. A kormányhivatalok és a járási rendszer létrehozásával az önkormányzatok maradék önállóságukat is elveszítik. Ezzel végleg semmivé válik a helyi közösségek autonómiája Magyarországon. A helyi közügyekről nem a helyi közösség által választott vezetők, hanem fentről kinevezett és felfelé megfelelni akaró hivatalnokok dönthetnek majd.

Az önkormányzatok tehát az utolsó hónapjaikat élik. Ezért újra felszólítjuk a kormánypárti polgármester-országgyűlési képviselőket, hogy álljanak ki saját településük és az önkormányzatiság mellett, védjék meg a rendszerváltás egyik legnagyobb vívmányát, a helyi közösségek jogát arra, hogy a saját életüket maguk irányíthassák.

Az elmúlt két év tükrében ugyanakkor kijelenthetjük: az öngondoskodás, az önkormányzatiság az Orbán Viktor vezette Fidesz természetes ellensége. Ezért mi ennek tudatában, de ezzel ellentétes szellemben fogunk ajánlatot tenni Magyarországnak a XXI. századi önkormányzatiság kihívásainak megoldására, és ha lehetőséget kapunk, vissza fogjuk állítani az őket megillető alapvető jogokat.

Varga Zoltán,
az MSZP Önkormányzati kabinetvezetője,
országgyűlési képviselő

Tóth József,
a Baloldali Önkormányzati Közösség elnöke,
országgyűlési képviselő

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr934811914

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása