"Egyre másra rúgják ki a köztisztviselőket és közalkalmazottakat, miközben a főnökök egymásnak osztják a jobbnál jobb lapokat. A kiszemelt ellenségtől nem úgy szabadulnak meg, hogy megszervezik pótlásukat, hanem úgy, hogy a felülről jövő, politikusi utasításokat a 'fejvesztés terhe mellett' végrehajtják a beosztott vezetők. Gondolkodás nélkül, mert ez a követelmény. Így aztán a gyakorlatban az a helyzet áll elő, hogy a feladatokat nem lehet elvégezni. A zavar áthidalására, Csepelen minősített arcátlanságot honosítottak meg." - írja újabb publicisztikájában Horváth Gyula. A Bemutatás című cikket olvasóink figyelmébe ajánljuk:

Bemutatás

A címben szereplő kifejezés eredetileg azt jelentette, hogy valakit bemutatnak, azaz megismertetnek valakivel. Ma már a nyelv fejlődésével ez a szóösszetétel is más értelmet nyert.
A bemutatás manapság azt jelenti, hogy valaki, valamilyen jelet mutatott egy másaik embernek. Olyant, amilyent mindenki ismer és általában trágár, lekicsinylő jelentése van. A legutóbbi, ide vonatkoztatható országos jelentőségű példa erre, Szanyi Tibor nevezetes kézmozdulata a parlamentben. A kézmozdulat a mai értelmezés szerint "őzike" volt. (Azt hiszem, balgaság lenne abba a magyarázatba kezdenem, hogy az őzike sem a négylábú aranyos állatkát jelenti, hanem.)

Annak ellenére, hogy ellensége vagyok az obszcén kifejezéseknek, mégis arra a következtetésre kellett jutnom, hogy a bemutatás mégis egy visszafogott reakció néha arra az inzultusra, ami manapság az embereket érheti. Ilyenkor ugyanis legalább nem hangzanak el azok a válogatottan durva és mosdatlan kifejezések, melyek a mai közbeszédet jellemzik. Sajnos ez a durvaság a fiatalok körében is egyre nő és utcán, tömegközlekedésben, csoportos beszélgetésben is hallhatók. Sőt, a gyengébb nem száját is gyakran elhagyják olyan kifejezések, amitől még az én sokat hallott füleim is ketté állnak. Mindezeket együtt véve azt gondolom, hogy a kisebbik rossz, ha egy bemutatással szabadulnak meg a fölös indulataiktól azok, akikben mindezek felgyülemlettek.
Hozzátartozik azonban a dologhoz, hogy nem csak az okozatot, hanem a kiváltó okot is érdemes lenne megvizsgálni. Mert, például Szanyi Tibor esetében is előzménye volt annak a nemzetközi jelnek, mely őt bemutatásra sarkalta. A közelben ülő Jobbikosok, Tibor hozzászólását kísérő állandó beszólásai és lejárató bekiabálásai, voltak a kiváltó okai cselekedetének. Higgadt fejjel beláthatjuk, (és Tibor is belátta) hogy nem volt szerencsés a reakciója. Igen ám, de a nagy nyilvánosság előtt beszédet mondó ember éppen nem higgadt. Minden idegszálával mondanivalójára koncentrál, és energiáit összpontosítva figyel. Ezt zavarni, teljesítményét elrontani minden csak nem felebaráti szeretet. Pedig a látszat azt mutatja.

A Jobbikosok minden karácsonykor hiperaktivitással, úton, útfélen kettős keresztet állítanak isteni jóságuk bizonyítására. (Arra persze nem gondol senki, hogy a revízió, vagy a környező népekkel, ne adj Isten a hazai cigányokkal, zsidókkal, komcsikkal, libcsikkel szembeni gyűlöletkeltés vezérelné gondolataikban és cselekedeteikben ezeket az ártatlanokat.) Szanyi Tibornál elszakadt a cérna és elkövette azt a hibát, amire ellenfelei vártak, és amiért valójában provokálták. Túlcsurgó indulata levezetésére bemutatta az őzikét. A Tisztelt házelnök is azonnal kapva kapott az alkalmon és újdonsült hatalma eszközeinek maximumát kihasználva csapott le a vétkesre. A türelem és a fokozatosság bölcsességének felrúgásával úgy bűntette Szanyit, hogy szót sem vesztegetet azokra, akik ezt a bemutatást kiprovokálták belőle. Még jó, hogy a mindenható kétharmad a botütést, meg a pallosjogot még nem adta a megfontolt és körültekintő, a kötelet csak hírből ismerő, de a komcsikat belülről, szagukról és színükről ismerő házelnök kezébe.
"A hazugság csak az, amire én azt mondom! Gyurcsány hazudik, Orbán az aranyszájú igazmondó" Hangozhatna a szólam a mai korifeusok szájából. Aztán erre hoznak is törvényeket. Az értelmes ember meg csak áll és nem hisz a szemének. Ezt az arcátlanságot, ami manapság a politikai életben folytatólagosan végezhető, több mint, ami indulatok nélkül egy embernek elviselhető.
A demokratikus világ bírálja a magyar kormánypolitikát és teli az ország belső ellentmondásokkal és feszültségekkel, a szegénység és a kivándorlás sosem látott méreteket ölt, miközben a vezetés sikerpropagandát folytat.
Egyre nő az elbocsájtottak száma, amit a kormányintézkedések csak tetéznek.
Ugyanez tapasztalható a végeken is. A politikai tisztogatás cunamija érte el az idei évben a közszférát.

Egyre másra rúgják ki a köztisztviselőket és közalkalmazottakat, miközben a főnökök egymásnak osztják a jobbnál jobb lapokat. A kiszemelt ellenségtől nem úgy szabadulnak meg, hogy megszervezik pótlásukat, hanem úgy, hogy a felülről jövő, politikusi utasításokat a "fejvesztés terhe mellett" végrehajtják a beosztott vezetők. Gondolkodás nélkül, mert ez a követelmény. Így aztán a gyakorlatban az a helyzet állelő, hogy a feladatokat nem lehet elvégezni.
A zavar áthidalására, Csepelen minősített arcátlanságot honosítottak meg. A kirúgottakat (telefonon, sms-ben) megkérik, hogy legyenek szívesek visszajönni és kisegíteni a bajból a régieket. Mindezt, a kollegialitás okán, azért, hogy megmentsenek osztályokat, intézményeket, dolgozó beosztottakat és vezetőket. Még az eltávolítottakban akarnak lelkiismeret furdalást kelteni azzal, hogy, ha nem segítenek, az ott maradottak kerülnek bajba, esetleg kirúgásra. Plusz pénzt persze nem adnának, sőt még a sokszor létbizonytalanságba lököttek járandóságából is lenyúlnák, vagy értelmetlen messzeségbe helyezik, a végkielégítést meg a vásárlási utalványokat. A mostani csepeli intézményvezetők, már ott tartanak, hogy sikerként könyvelik el, ha elérik, hogy a dolgozók, a kitűzött fizetési napon bért kapnak.
Mit lehet erre mondani?
Erre már meg sem szólal az állampolgár, mert olyant mondana, amit maga is megbánna!
Csak mutat! Esetleg bemutat.

Forrás: Horváth Gyula blogja