CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Szenteczky János: Most akkor én jövök…?!

2013. szeptember 28. 05:59 - csú

Szenteczky János-kisebb_6.pngAz MSZP csepeli szervezete elnökének blogbejegyzését változtatás nélkül ismertetjük meg olvasóinkkal:

Az aktuális blogbejegyzésem címe többféleképpen értelmezhető! Lehet úgy, hogy a választási kampány bedurvulásával én is azon ellenzéki politikustársaim közé kerülök, akik a Fidesz karaktergyilkos, lejárató hadjárata eredményeként a bíróság elé állhatnak. De lehet úgy is, hogy az eddigi hallgatás és megaláztatás után, amit a gyanúsításokkal kapcsolatos kormányoldali kommunikációja során elszenvedni voltam kénytelen, végre én is elmondhatom egy-egy ügy kapcsán, hogy mi is történt valójában! És persze lehet úgy is, hogy a mondat a következő önkormányzati választások eredményére vonatkozik! Bár számomra ez utóbbi értelmezés a legkedvesebb, a következőkben az első két felvetéssel kapcsolatban fejtem ki a véleményemet!

A csepeli Fidesz és annak vezető politikusai 2010 óta nem tesznek mást, mint azon dolgoznak, hogy az esélyes politikai ellenfeleiket (az ő szóhasználatukkal: ellenségeiket) bármi áron bemocskolják, lejárassák, tönkre tegyék – lehetőleg egy-egy büntetőügy kapcsán! Az erre fordított energia és nem utolsó sorban a csókos ügyvédeknek fizetett közpénz mennyisége nem számít!

Az eddigi eredménytelenségek (hiszen a legtöbb esetben vagy el sem indították a nyomozást, vagy bűncselekmény hiányában megszűntették azokat, amit persze nem kommunikáltak...) nem szegte kedvüket. Ez legfeljebb a baloldali és a mérsékeltebb közvélemény szemében keltett megütközést.

Az idei szeptemberrel nem csak az ősz köszöntött be Csepelen, de a választási kampány is magasabb, vagy inkább durvább fokozatba kapcsolt! A múlt héten azzal kürtölte tele a Fidesz a csepeli médiateret, hogy végre bíróság elé áll a csepeli szocialista képviselő! Az már egy kicsit halkabban lett kommunikálva, hogy a kitűzött tárgyalást azt megelőzően néhány nappal elhalasztották! Arról pedig semmit sem tudhattunk meg, hogy erre miért került sor...?!

Most pedig – elvéve Ábel Attila alpolgármester kenyerét – én adom közzé: (ha ezt is el nem halasztják, akkor) 2013. december 6-án bíróság elé állok! Ráadásul egy korábbi döntés értelmében egyszerre két ügyben: az ún. CSISE ingatlanhasználatával-, illetve egy könyvvizsgálói megbízással kapcsolatban.

Amikor velem szemben lezárult egy-egy nyomozás, a keletkezett iratokat mindig megkaptam másolatban. Akkor is, ha végül a vádemelés elmaradt – bűncselekmény hiányában! Így láthattam/láthatom, hogy az egyes tanúk (beleérte sok esetben a kerület fideszes vezetőit is) milyen vallomásokat izzadtak ki magukból és azokat milyen iratokkal próbálták alátámasztani. De láttam azt is, hogy például kik azok a volt kollégák, akiket nem hallgattak meg, pedig kellett volna és melyek azok az iratok, amelyek nem lettek csatolva, pedig a teljesség igénye szerint elvárható lett volna!

A tárgyalás kitűzésére ezért most én mondom: VÉGRE!

Mert egyrészt – utalva a bevezetőben írtakra – most végre nekem is lehetőségem lesz beszélni. Eddig a feljelentő, a megbízásából eljáró ügyvédek „rakták össze", hogy szerintük mivel követtem el bűncselekményt! Most pedig én mondhatom el, hogy mi és főleg miért történt valójában! De még ennél is többre vállalkoznék: a csepeli Fidesz aljas lejárató módszerével szemben én mindent, ami a bíróságon történi fog, meg fogom osztani a nyilvánossággal. Itt, a honlapomon.

Másrészt pedig –bár az idő láthatóan nem tud nekem dolgozni, hiszen már csak hónapok vannak a választásokig– egyre közelebb kerül az a nap, amikor –hitem szerint– jogerős ítélettel mentenek fel azok alól a vádak alól, amelyeket a csepeli Fidesz kreált, és amelyekkel nem csak a politikai lehetőségeimet, de az egész életemet akarták tönkretenni! Üzenem nekik: ez eddig sem sikerült – ezután sem fog!

Biztos vagyok abban, hogy a Magyar Köztársaság Bírósága – hasonlóan sok más alaptalanul bíróság elé hurcolt szocialista párttársam ügyéhez – felmentő ítéletet fog hozni! Biztos vagyok abban is, hogy ezt követően a legkeményebben fogok fellépni azokkal és talpnyalóikkal szemben, akik igaztalanul bíróság elé hurcoltak. Már most felkészülhetnek arra, hogy a legkeményebb büntető jogi- és polgári jogi felelősséget fognak viselni. Felelni fognak a hamis vád elkövetéséért és súlyos vagyoni kártérítést fognak fizetni az engem és a családomat ért sérelmekért! Most akkor én jövök!

Forrás: szenteczky.hu

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr755536696

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása