Elég volt az állandó ellenségkeresésből, abból, hogy nálunk a rezsit is csak háborúban lehet csökkenteni. Magyarország nyugalomra vágyik. Egymás felé kinyújtott kezekre, arra, hogy mosoly váltsa fel a mostani vicsorgást - írja Mesterházy Attila a szokásos hétvégi blogjában.

...mondjátok meg nagyokosok, mi legyen, ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen… - írja Erdős Virág, persze ő a politikusokhoz intézi a kérdést a „nép” nevében, de néha a politikusok is ugyanezt kérdezik a néptől. Én az elmúlt egy-két évben folyamatosan ezt teszem. Kérdezek, érvelek, ha kell, vitázok, de próbálom megérteni, mire, kire van szüksége az országnak, a választóknak, a magyaroknak.

Vannak, akik szerint vízióra, látomásra, távlatra, amely felé haladunk, de persze sosem érjük el. Mások az erőben, vasakaratban hisznek, megint mások a menedzsmentben és a vegytiszta közgazdaságtanban. Akadnak, akik hátat fordítanának Európának, mások éppen onnan vennének át kész modelleket. Netán hagynák az egészet a csudába és mennének külföldre. De amiben – legalábbis a mi oldalunkon – mindenki egyetért: a magyaroknak elsősorban békére és szabadságra van szükségük.

Elég volt az állandó ellenségkeresésből, abból, hogy nálunk a rezsit is csak háborúban lehet csökkenteni. Magyarország nyugalomra vágyik. Egymás felé kinyújtott kezekre, arra, hogy mosoly váltsa fel a mostani vicsorgást. Belátom, nem egy nagy vízió, nincs benne nyoma se azonnali bérduplázásnak, se az ázsiai pusztákra való visszaköltözésnek, sem centrális erõtérnek. Semmi grandiozitás, csak egyszerű, hétköznapu békevágy. Nem szabad azonban lebecsülni az erőt, amely mögötte van. Sok nagy hadvezér kezéből csavarta már ki a kardot. 

A demokratikus ellenzék a héten sok feszültség, vita, útkeresés után új együttműködési modellt választott. Ugyanazt, amit mi a kezdetekkor, 2012-ben javasoltunk: közös lista és közös jelöltek, de most persze ez is másnak tűnik, mint amilyen egy-másfél évvel ezelőtt lett volna. Mégsem hiszem, hogy csupán a hónapokat vesztegettük volna. Mindannyiunknak szüksége volt erre a tapasztalatra ahhoz, hogy értékelni tudjuk a teljeskörű összefogás fontosságát. Egymás nélkül nem megy se így, se úgy, az eredeti elképzelésből mindenkinek engednie kell.

Bajnai Gordon is így látja. A szocialista párt nagyra értékeli gesztusát, amellyel visszalépett a miniszterelnök-jelöltségtől. Az ő tudására, eszére, higgadtságára,  nagy szüksége van Magyarországnak.

A hét második felében több fordulóban is egyeztettünk a Demokratikus Koalíció bevonásáról a választási együttműködésbe. Igen, ott a helyük a politikusaiknak, tagjaiknak, aktivistáiknak és támogatóiknak ebben az összefogásban.

Tudom, hogy végül meg fogunk állapodni, de minden részlet kidolgozásához még szükség lesz néhány napra. Eddig mindenki felelõsen tárgyalt, kompromisszumra készen.  Köszönet érte, ezt várják tõlünk sokan. A kompromisszum azt jelenti, hogy senki sem ér el mindent, amit szeretett volna. De azt igen, hogy  a megállapodással Magyarország nyerjen, mert a szövetség felépíti az igazságos, európai új Magyar Köztársaságot. Nagy a felelősség. Hadd utaljak vissza a bevezetőben említett versre:„…kit várjon a boldogság kék tengerén egy bárka, kit viszont a vácrátóti köztemető árka, kinek jusson éppen elég hely az isten tenyerén, Budafokon, Budaligeten és Mátraterenyén, Békésbe’ és Hevesbe’, s ki menjen a levesbe.” Hát itt csak a Simicska-Orbán maffia kormány fog menni a levesbe!  

Mi együtt megyünk elõre, mi senkit nem hagyunk az út szélén, különben szó sem lehet békéről.

A jobboldal óriási pénzügyi tartalékokat halmozott fel és felvásárolta a sajtó, a média nagy részét. Nem lesz könnyű dolgunk, de hát mikor volt? Vajon Horn Gyulát, Medgyessy Pétert vagy Gyurcsány Ferencet nem támadták minden létező, közte sok alantas eszközzel? Most is erre számítok. Kapok én is hideget és meleget egyszerre, néha baráti tűzbe is keveredek, és a Fidesz még csak most kezdi.

A választásokig van még 84 nap, összesen 12 hét. Addig nem sokat fogunk aludni, de a végén nem csak mosolyogni, hanem nevetni is lesz okunk. Mindannyiunknak, együtt!