CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Pénzelhajtás

2014. július 25. 03:15 - csú

Pénzcsap-1_6.jpgA hang Lázáré, de a kéz, amely az uniós ezermilliárdokért nyúl Orbáné - vélik egyes szakértők, elemzők. Erről szól valójában az uniós pályázati és kifizető ügynökség felszámolása, majd feladatainak szétporciózása a minsztériumok között. Persze ez is csak egy rövid kitérőnek tekinthető, hiszen mára kiderült, a végső cél az volt, hogy jószerivel szinte a teljes, 2014-2020 közötti évekre járó, több mint hétezer milliárd forint fölött gyakorlatilag a kormányfő helytartója, Lázár János rendelkezzen.

Senki nem gondolhatja komolyan, hogy az igazi nagy, zsíros falatokat esetleg nem a miniszterelnök legszűkebb köréhez tartozók nyerik majd meg. Ezt az Európai Bizottság sem hiszi, ezért április közepe óta nem fizeti ki a pályázatok uniós forrásait. Igaz, ez a 2015. végéig lehívható, még az előző uniós pénzügyi ciklusból "ittmaradt" mindössze 2 ezer milliárd forintról, és nem mellesleg a hazai infrastruktúra beruházások több mint 90 százalékáról szól, de vannak a pénznél fontosabb dolgok is a világon.

Ilyen egyebek mellett a magyar virtus, az ország függetlenségének védelme a tankok helyett eurómilliárdokkal érkező brüsszeli gyarmatosítókkal szemben. A véget nem érő szabadságharc vezénylő tábornoka talán rosszul emlékszik egy régi dakota közmondásra és úgy idézi fel hűséges udvaroncai körében, hogy nem az rendeli a zenét, aki fizet, hanem aki hallgatja. Vagyis Brüsszel csak tolja ide lét, majd a kormányfő és legszűkebb köre tudja, hogy a pénz kiket illet.

A kormány szózsonglőrei ugyan megpróbálkoztak egy közönség átverő mutatvánnyal, mondván, minden rendben van, hiszen az unió mégis csak utalt április közepe után is, csak azt nem tették hozzá, hogy olyan számlák után utalt, amelyeket még a pénzcsapok elzárása előtt kapott meg és mostanra ellenőrzött.

Hogy mibe kerülhet az országnak Orbán Viktor "böcsülete"? Egyebek mellett abba a 2 ezer milliárd forintba, amit 2015. végéig ki kell a magyar kormánynak fizetni az uniós pályázatokra. Ha addig nem sikerül megegyezni Brüsszellel, a számlát a magyar adófizetőknek kell kiegyenlíteniük.

Így mulat egy magyar úr! A nagybőgőbe bele se kell ugrania, van kár elég anélkül is.

Bihari Tamás 

Népszava

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr796537489

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása