CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Összeomlottak a koholt vádak, de már itt vannak az újabbak

2014. október 09. 03:27 - csú

Selmeczi Gabriella-2014.PNGKereken két esztendő kellett ahhoz, hogy végre kiderüljön: koholt vádak alapján citálta bíróság elé a KEHI még 2012-ben a nagy kasszabezárásai hullámot túlélt magánnyugdíj-pénztárak "üzemeltetőit.

Még a kormány fenekén volt a hatalomra kerülés tojáshéja, amikor elvette három és fél millió ember nyugdíjas korára összegyűjtött megtakarítását, mondván, hogy akikre ezt a hatalmas vagyont bízták, eltőzsdézi a 'zemberek' pénzét. Alighogy bekerült az állami büdzsébe a 3000 milliárd forint, máris szaladtak vele a tőzsdére, és rossz befektetésekkel elpancsolták majd a felét. Az ellen a két-három kassza ellen pedig, amelyet az a százezer ember tartott életben, aki nem volt hajlandó odaadni a pénzét az államnak, a KEHI tett feljelentést. Mára derült csak ki, hogy szó sem volt különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelésről, sem másfajta bűnös visszaélésről.

Annak a történetnek új megvilágítást adnak napjaink eseményei. Úgy látszik, a KEHI ugyanarra a receptre gyártja a koncepciós eljárásait: kitalált megint valami "csúnya" vádat, ezúttal a Norvég Alapot kezelő civil szervezetek ellen, házkutatást tartott, elkobzott iratokat, lefoglalt számítógépeket, rendőr századot uszított néhány békés civilre, adószámokat vonatott be, kiszivárogtatott kétes igazságtartalmú híreket, a választások miatt húzza a vizsgálat lezárását… 

Aztán majd valamikor kidurran ez a lufi is, és kiderül, sok hűhó volt semmiért. De ahogyan mára lehetetlen helyzetbe kerültek a megvádolt nyugdíjkezelők, holnapra nagy valószínűséggel a civilek kerülnek erre a sorsra. 
Így működik a mai Magyarország.

Somfai Péter

Népszava

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr476759671

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása