Margitai Ági Kossuth- és Jászai Mari-díjas, kiváló és érdemes művész 77 évesen rövid, súlyos betegség után november 4-én otthonában, szerettei körében elhunyt. Csaknem hatvan éve volt a pályán, számtalan filmben és színházi előadásban megcsodálhattuk kifogyhatatlannak tűnő energiáit.
Néhány napja jött hír, hogy Margitai Ági súlyos beteg. Amikor először meghallottam nem akartam elhinni. Vele kapcsolatban ez egyszerűen nem volt hihető. Nyáron láttam utoljára színpadon, Szentendrén, Anat Gov Happy Ending című darabjának a premierjén. Ma egészen elképesztő leírni, de egy rákbeteg nőt játszott. Mint kiderült, őt is a gyilkos kór támadta meg néhány hete. A Margitai Ági által megszemélyesített nő súlyos betegen is ragaszkodott az életéhez, a többiekben is ő tartotta a lelket. Ez civilben is jellemző volt rá. Hatalmas lelkiereje volt és úgy tűnt kifogyhatatlan energiái örökké tartanak. Hozzátartozói mesélték, hogy amikor megtudta, hogy gyógyíthatatlan beteg, akkor azt mondta: „a tragédia az, ha egy fiatalember beteg, tudtuk, hogy az élet nem tart örökké. Nekem csodálatos életem és pályám volt, rengeteg örömmel és ez nagyon nagy ajándék."
Soha nem engedte meg magának, hogy keseregjen. Szeretett küzdeni, imádott dolgozni, neki tényleg az élete volt a színház és a film.
Sokat játszott vidéken és ezt ő abszolút nem szégyellte. Ha úgy érezte mennie kell, akkor vette a vándorbotot és továbbállt. Vitte őt a kíváncsisága, mindig vágyott az újdonságra, a pörgésre. Megfordult Pécsett, Kecskeméten, Szegeden, Győrben, Egerben, később a fővárosban a József Attila Színházban is. Fontos szerepeket játszott Szolnokon, Paál István nagy feladatokat bízott rá többek között a Tangóban, a Nem félünk a farkasban és a Koldusoperában. A kilencvenes években Miskolcon találták meg olyan szerepek, amelyekbe nagyon szívesen vetette bele magát.
Emlékezetes, amikor Fehér Györggyel a remek televíziós és filmrendezővel dolgozott együtt a Miskolci Nemzeti Színházban. Hamar egymásra találtak, Margitaihoz közel állt Fehér elemző, de nagyon is érzéki, a színésztől őszinteséget követelő munkamódszere. Fassbinder: Petra von Kant keserű könnyei című darabjának címszerepét alakította, a szerep szerint egy fiatalabb nő iránt érzett szenvedélyes szerelmet. A nőiességét mindig is ápoló Margitai egy darabig ösztönösen kissé eltartotta magától a szerepet, aztán a maximalizmusa nem hagyta nyugodni. Még a bemutató után is sokat dolgozott az alakításon, sokáig nem volt elégedett, ezért minden előadásra úgy ment be, mintha premier lett volna, megkövetelte magától, hogy teljesen átadja magát a feladatnak.
Ez mindig is jellemző volt rá, ha már nem fiatalon mondjuk veszettül táncolnia kellett a színpadon, akkor ő veszettül táncolt, például az Emésztő tűz című darabban egy nagymamát játszott, aki egyszer csak visszafiatalodik, és szédületes sztepptáncba kezd. Margitai sztepptánca után az előadás végén hatalmas ováció tört ki. A nézők szinte alig hittek a szemüknek. Margitait izgatták az ilyen jellegű kihívások, miközben nagyon sok karakter szerepben óriási alázattal tette a dolgát. Öt évvel ezelőtt az életében is társa Lőrinczy Attila neki írta jutalomjátéknak szánva a Celestina című darabot, amit Tatabányán játszottak. A címszerepben egy kurvából lett kerítőnőt adott bámulatos eleganciával ugyanakkor szinte mindent megmutatott a színpadon , amit egy színésznő megmutathat, beleértve szakmai bravúrokat is.
A Rózsavölgyi Szalonban idén májusban mutatták be az Előttem az élet című darabot, amelyben egy muzulmán kamasz fiút játszott. Egy időben sokat filmezett, hiszen 1982-től egészen a rendszerváltásig a Mafilm társulatának volt a tagja. Szívesen hívta forgatni Sándor Pál a rendező több jelentős alkotásában - Herkulesfürdői emlék, Szabadíts meg a gonosztól, Ripacsok, Szerencsés Dániel - láthattuk. Később Kocsis Ágnes, vagy Alföldi Róbert is a felvevőgép elé invitálta, legutóbb Török Ferenc Senki szigete című alkotásában szerepelt. Ő az említett alkotások mellett a Fiúk a térről, a Circus Maximus és a Vámmentes házasság, valamint a Végkiárusítás című tévéfilmre emlékezett vissza szívesen.
Mániákusan járt színházba, imádta figyelni a kollégáit. Nagyon szeretett előadásokról csevegni, vitatkozni. Ha szabad estéje volt, akkor nélküle alig rendezhettek premiert. A színházi közélet is érdekelte, de direkten soha nem politizált, bár mindenről megvolt a véleménye. Elsősorban az igazságérzete szerint bírált. Nélküle elég nehéz elképzelni a jövőbeli színházi hétköznapokat. Azt hiszem az ő megszállottsága, józansága, és ha kellett féktelensége nélkül mindnyájunknak, akik szeretjük a színházat, sokkal nehezebb lesz ezután.
Balogh Gyula
Népszava
