CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Ütőképes ajánlat összeállítására készül mai pártértekezletén az MSZP

2014. december 13. 05:59 - csú

MSZP-szegfű_1.PNGAz MSZP az idei három választás értékelése mellett jövőképet is felvázol a mai pártértekezletén - mondta az ellenzéki párt elnökhelyettese az MTI-nek. Gőgös Zoltán bízik abban, hogy az MSZP "ütőképes ajánlatot" tud összeállítani a társadalomnak. Beszélt arról, hogy nem az MSZP-márkanévvel van a probléma, hanem a mögötte lévő tartalommal.

Az elnökhelyettes azt várja, hogy a tanácskozás résztvevői megerősítik az új pártvezetés által meghirdetett irányt, miszerint karakteres baloldali politikát kell folytatni.

Mint mondta, egy baloldali néppártnak jövőt építeni csak úgy lehet, ha nem csupán ezt a választási évet tekintik át, hanem az elmúlt 25 évet is. Megjegyezte, a pártértekezleten megemlékeznek arról is, hogy negyedszázada alapították meg az MSZP-t. 

Az elnökhelyettes véleménye szerint az értékelési folyamat során a párttagoktól, a műhelyektől, mint a Deák Kör, továbbá a platformoktól és a tagozatoktól beérkezett dokumentumok is a karakteres baloldali politika kialakítása mellett foglaltak állást. Ezen értékelések szerint nem abba az irányba fordult az ország az elmúlt években, amerre kellett volna - közölte.



Gőgös Zoltán nem tartja elégségesnek, hogy az MSZP csak reagál, vagy kritizálja a kormányzati intézkedéseket, szerinte valós alternatívát kell felmutatnia, éppen ezért bízik abban, hogy a korábbi kormányzati tapasztalatokból és a pártértekezlet hozzászólásaiban megjelenő programelemekből ütőképes ajánlatot tudnak összeállítani a társadalomnak.

Beszélt arról, hogy alternatív gazdaság- és vidékpolitikára van szükség. A vidékpolitikáról közölte, hogy az nem a segélyre meg a közmunkára épít, hanem az új típusú foglalkoztatási formákra.

Gőgös Zoltán szerint az MSZP-nek a kisember pártján kell lennie, különösen azért, mert a foglalkoztatási szegénység is megjelent Magyarországon. Ezért szorgalmazzák a minimálbér nettó összegének 100 ezer forintra emelését - mutatott rá.

Kijelentette: nem lesznek soha nagytőkeellenesek, de nem hisznek a piac mindenhatóságában sem, és sokkal nagyobb megértését várnak el a gazdagabbaktól.

Értékelése szerint ez az időszak nem kényszeríti a baloldali pártokat szövetségkötésre. Az új baloldali párt alapítására vonatkozó felvetésekről azt mondta: "ha a szegfű tetves, azt nem kiirtani kell, hanem le kell permetezni". Ezt úgy magyarázta, hogy sohasem a márkanév a probléma, hanem a mögötte lévő tartalom, vagyis meg kell tölteni tartalommal a márkanevet, ehhez pedig be kell gyűjteni a társadalomban megjelenő kérdéseket, megoldási javaslatokat.

Gőgös Zoltán beszélt arról is, hogy a Jobbikkal úgy kívánják felvenni a versenyt, hogy megerősítik vidéki jelenlétüket, visszatérnek az MSZP által korábban is működtetett jogsegélyszolgálatok, illetve karitatív munkát is folytatnak. Akármit is mond a jelenlegi kormány, nem csökken a szegénység, a szélsőségek pedig akkor erősödnek, hogyha szegénység van - mondta.

Az elnökhelyettes elmondta, ma hatszáz párttagot várnak Budapestre, az országos pártértekezlet sajtónyilvános részén Tóbiás József pártelnök és Botka László, az országos választmány elnöke mond beszédet.  (MTI)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr836978885

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása