A legtömegesebb esztelen szignózást négyévente követjük el, amikor kitöltjük a szavazólapokat. Hogy azt nem is írjuk alá? Dehogynem, stílusosan, X-szel, gyakran (politikai) analfabétaként.

Fiktív felvásárlási jegyet írt alá két tucat sumonyi állástalan.

Sejtették, hogy ez szabálytalan, de hát 25 ezer forintot kaptak érte, s nekik az nyolc-tíz napi életet jelent. Az adóhivatal most milliókat követel tőlük. Tíz-húsz évig vonják a tartozást a közmunkabérükből, kevéske nyugdíjukból, hacsak nem tudják bizonyítani, hogy beszervezőjük a bűnös. 

Nemcsak a sumonyi szegények írtak alá önsorsrontó szerződést, ott van például a devizahitelesek hadserege is.

A napokban derült ki, hogy még az egykor miniszterként szolgáló, de most is vezető politikus Mikola István is áldozata lett e hitelnek nevelt lánya kezeseként. Ő sem látta előre, hogy a forint árfolyamának összeomlása miatt a tartozás megduplázódhat, miközben a lány, nem látván perspektívát a hazában, külföldre települ az adósság elől.

Hasonlóan járt a nemzeti vagyonkezelő igazgatóságának az elnöke is.

És vajon hányan írnak alá rabszolgaszerződést állandó vagy alkalmi munkahelyükön?

Igaz, ők nem adnak papírt kiszolgáltatottságuk feltételeiről, hisz sokszor nincs is szerződésük. A legtömegesebb esztelen szignózást négyévente követjük el, amikor kitöltjük a szavazólapokat. Hogy azt nem is írjuk alá? Dehogynem, stílusosan, X-szel, gyakran (politikai) analfabétaként. Mit tehetnénk, talán bízzuk a politikát az utcára? Akkor már jobb a parlament. Ahol meg a képviselők a voksaikkal írnak alá olyan törvényeket, amelyek milliókat nyomorítanak meg, szabad utat engednek a korrupciónak, s elvágják a fejlődés útját. Igaz, a politikusoknak ebből nincs káruk, ők más fenekével ülnek a csalánba.