Kedves férfi társaim! Magyar apák!  El kell ismernünk, hogy ez a nap életünkben különös jelentőséggel bír. A leglényegesebb eleme ennek a napnak, hogy ha kelletlenül is de tudomásul kell vennünk, hogy anya, ÉDESANYA nélkül még csak nem is léteznénk. Persze vannak kivételek, például azok, akiket a gólya hozott! 

Szóval ez egy különösen jelentős időszak az életünkben. Ennek megfelelően így ebéd után elhelyezkedtem az igen értékes elmélkedésre inspiráló fotelemben és csendesen álomba szenderültem. Pilláim oly nesztelenül ereszkedtek alá, mint a régi mozikban a filmvászon.

S egyszer csak peregni kezdett a film, melynek természetesen szerénységem volt a főszereplője. 

Mint öntudatos, széles látókörű, a környezetében élő nők iránt végtelen empátiás készséggel rendelkező hímnemű egyed, azon gondolkodtam, hogyan is lephetném meg az én gyönyörűséges kedvesem. Kifundáltam, hogy az ANYÁK NAPI meglepetés ( rajtam kívül ) az lesz, ha törik, ha szakad én fogom a vasárnapi, s egyben anyák napi ebédet elkészíteni. 

Néhány csellel igyekeztem távol tartani a nagy Öt a konyhától. Érzéki hangon turbékolva azon sajnálkoztam, hogy nincs egy nyomorult vasalt ingem hétfőre, többek között a kedvenc farmerom is ott van a mosatlanok között. Akciómnak azonnal meg lett az eredménye. Néhány egyszerű tőmondat határozott kinyilvánítása  közben az én drágaságom végre elhagyta az ütköző zónát, vagyis a konyhát.

Na a nehezén már túl vagyok - gondoltam. Hát nagyot tévedtem. Már megint! 

Először is a hűtőből ki kellet a vadásznom a megfelelő alapanyagot. Rá kellet jönnöm arra, hogy az én kedves kis feleségemnek a múltkor is igaza volt, abban amikor szelíden a fejemre olvasta, hogy - Te soha nem találsz meg semmit a hűtőben! De most nem adtam fel. Először lehajoltam, majd hétrét görnyedtem, végül térdre ereszkedve derékig bemásztam. Heuréka! Az Istenek kitartásom sikerrel jutalmazták. Megtaláltam!

A többi csip-csup dolgot már rövidke - fogaim között elmorzsolt dunnyogás közepette – rövid fél óra alatt előkerítettem.

Ekkor elégedetten körül tekintettem, s mint a villámcsapás fénye úgy villant a szemembe a konyhapulton talált állapot. Szegény bútordarab úgy nézett ki, mint terrortámadás után egy utca. Egymás hegyén, hátán tányérok, bögrék, evőeszközök. Természetesen mindezt ketten az aranyos kicsi fiammal pakoltuk oda, még előző este. Jó tündér, meg persze hogy csak a mesében van, így hát ott maradt reggelre. Máskor ez nem okozott volna ekkora problémát. Ugyanis nem vagyok egy harcias alkat.

A terrortámadás következményeinek elhárítását inkább hagyom az amazonokra, én pedig békés polgári elfoglaltságként szemrevételezem, hogy a tavaszi langyban, hogyan éledezik a gyep és még sorolhatnám számtalan fontos teendőmet.

De itt és most azonnal cselekedni kellett. Rendíthetetlen bátorsággal vetettem, illet csak vetettem volna, bele magam az elhárítás rideg, kíméletlen feladataiba. Először is nem találtam azt a fránya mosogató szivacsot, de még a nyamvadt mosogató szert sem. Kérdezhetnétek, hogy és a mosogatógép mire való! Drága fele barátaim, az olyan 21.századi technokrata megoldás, ami nincs összhangban a bolygónk megkímélésével. Mellesleg azt sem tudom, hogy a francba kell bekapcsolni.

Végül is hősiesen leküzdöttem az előttem tornyosuló akadályokat, egy idő után csendesen fortyogott a leves, sercegve sült a tepsiben a hús és a krumpli. Én pedig szívemben teli örömmel lestem a mű megszületését. Az igaz, hogy közben elszenvedtem néhány lelki és testi sérülést. Nyakamba borítottam a kanálból a megkóstolni vágyott tűzforró levest, és jól megégettem az ujjaimat is, amikor megvizsgálni szándékoztam a forró sütőben a magában füstölgő hús állapotát.

S eközben el kellet viselnem kedvesem megértő, bájos mosolyát, miközben határtalan bénázásomat együttérző  figyelemmel kísérte. No persze nem segített volna a világ minden pénzéért se! Most persze betartotta azt, amit kértem. Nem szólt bele abba, amit csinálok.

S ekkor megtörtént a csoda. A mozivásznon megjelent az ENDE, Vége felirat! Hál Istennek! Felébredtem! Ez egy horror volt! Rögtön meg is fogadtam magamban, hogy soha többet nem zabálok ennyit. Addig jó, amíg a falatokat, forgatom, morzsolom a fogaim között, ízlelgetem a nyelvemen lévő jól fejlett ízlelő bimbóimmal, csukott szemmel szippantom be a fűszerek illatát, melytől a mennyek kapujában érzem magam. Aztán jön Lucifer és a horror. Brrr!

Viszont van ennek az álomnak egy tanulsága.

Ezen a jeles napon a férfitársadalom szinte minden tagja tömött sorokban vonul a virágárusokhoz ( biztos, hogy egy jó üzletember találta ki az anyák napját) , hogy utána szerzeményét tisztelete és hódolata jeléül helyezze az imádott kedves lábai elé.

Tisztelt fele barátaim! Az anyák nem csak ezen az egy napon, na jó, még a nőnapon igénylik tőlünk a figyelmet, a szeretet megnyilvánulását, hanem az év többi napján is. A szürke hétköznapokon is vágynak egy gyengéd simogatásra, egy együttérző mosolyra, egy elismerő kedves szóra, úgy általában a MEGBECSÜLÉSRE!

S ez így is van jól! Mert mint tudjuk az anyák nélkül nem vagyunk senkik és semmik! De velük mi vagyunk a világ és minden!

Kál Károly