Kockázat a Kvassay-zsiliphez tervezett 60 ezres olimpiai főstadionnál

A Népszabadság újságírói megszerezték a budapesti olimpia hatástanulmányát. Ebből kiderül, hogy már a Dagály uszoda felhúzása is rizikós vállalkozás, gondot okozhat az építőipar teljesítőképessége, a fővárosi közösségi közlekedésre legalább 600-700 milliárdot kellene költeni. Politikai egységre lenne szükség, ám a nagy társadalmi támogatottság sem garantált, a népszavazásra veszélyként tekintenek.
A lap birtokába került a 2024-es budapesti olimpia megvalósíthatósági tanulmánya. A nyilvánosság eddig csak a százoldalas, meglehetősen bizakodó vezetői összefoglalót ismerhette meg, amit a kormány és a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) úgy magyarázott:

a Budapest gyengeségeire is rámutató teljes elemzés közzététele előnyhöz juttatná riválisainkat.

Csakhogy a máskülönben alapos, 1372 oldalas tanulmánynak épp a kockázatokat tartalmazó fejezete rendkívül esetleges:
a mindössze hatoldalas táblázat magyarázat nélkül sorol kockázati kategóriákba bizonyos eshetőségeket. Nem tudni, mi táplálja például azt az optimizmust, hogy a magyar közönség nem fogja drágának találni a belépőket. Bevallottan nagy kockázat viszont, hogy megfelelő rendezői tapasztalatok híján idehaza nincs meg a kellő szakértelem egy sikeres pályázáshoz, illetve hogy a korlátozott kapacitások és a szűk határidők miatt nőhetnek a tervezett építőipari árak.

Közepes vagy magas a kockázata annak, hogy a költségek alulbecsültek (vagy a bevétel lesz a vártnál kevesebb), továbbá, hogy drágíthatja a rendezést az árfolyamváltozás. A tanulmány készítői megemlítik: kockázati tényező a gazdaság kis mérete és az, hogy sok infrastrukturális beruházás kell az olimpia megrendezéséhez. Nehézség, hogy a várható versenytársak (Boston, Párizs, Hamburg, Róma) lobbiereje messze meghaladja Budapestét. Kitér az elemzés fővárosunk csekély ismertségére és „a nemzetközi sajtó sokszor kritikus hozzáállására” a magyar politikához.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) azt preferálja, ha az ellenzék is támogatja a jelentkezést, hogy azt kormányváltás se veszélyeztesse – jelzi a dokumentum, de azzal még nem számolhatott, hogy a baloldali pártok a rendezés ellen foglalnak állást.

Az egyik fő veszélyként a társadalmi támogatottság hiányát vagy változását nevezi meg a tanulmány. Ám közvélemény-kutatást nem mellékel, csak annyit közöl: „a jelenlegi támogatottsági mérések biztatóak, azonban ennek stabil fennmaradása elengedhetetlen egy sikeres pályázathoz”. Az Ipsos februári mérése szerint a lakosság 60 százaléka pártolná a pályázatot.

Intő példa lehet, hogy a 2022-es téli olimpiára jelentkező városok közül Oslo és Krakkó azért lépett vissza, mert a lakosság nem állt az ügy mellé.
A tanulmány készítői majdhogynem veszélyforrásként tálalnak egy esetleges népszavazást. Hangsúlyozzák: nincs rá jogi kötelezettség, ám az ellenzők kezdeményezhetnek referendumot a rendezéshez szükséges olimpiai törvényről. Hogy a pályázatot támogató kormány kérdezze meg az emberek véleményét, fel sem vetődik.

A tanulmány nem említi súlyuknak megfelelően a korrupciós kockázatokat, a sikerkritériumok közé sorolja viszont az átláthatóságot, ami nem biztató fejlemény a megvalósíthatósági anyagot is titkoló kormánynak. Mint ahogy a kabinet idegenellenes kampánya közepette az a kitétel is említésre érdemes, hogy az olimpia „multikulturális rendezvény, a fogadó országnak ezt támogatnia és erősítenie kell”.

Bár a Budapest esélyeit hangsúlyozó értelmezések alapján a kisebb városok gazdaságos olimpiai projektjeit elősegítő Agenda 2020 kedvez a magyar pályázatnak, a tanulmány óvatosabb: „az általunk megkérdezett nemzetközi szakértők egyelőre nem várnak radikális változásokat a pályázati folyamatban és a NOB döntéshozóinak preferenciáiban”. (Az Agenda 2020 a NOB reformcsomagja, amely előtérbe helyezi a fenntarthatóságot.)

Az elemzés alapján a sportlétesítmények többsége akkor is megépül, ha nem Budapest rendezi a játékokat. Ám kockázatok azért vannak.
A Garancsi István érdekeltségébe tartozó cég által kivitelezett Dagály uszodakomplexumról például megjegyzik: az extrém rövid tervezési és megvalósítási idő rizikó. Ráadásul az épület teteje egyedi megoldást igényel, ilyet magyar cég még nem produkált, ahogy a Puskás stadionhoz mérhető arénát sem tervezett és épített hazai vállalat. Még nagyobb a kockázat a Kvassay-zsiliphez tervezett 60 ezres olimpiai főstadionnál. Azt 15 ezresre bontanák vissza, ám 45 ezres átmeneti lelátóra a világon alig van példa. Az Etele térre álmodott 15 ezres ideiglenes csarnok felhúzása is bonyolult feladat, mert ekkora fedett létesítmény egyedi épületszerkezetet igényel.

A kézilabdadöntőnek otthont adó Etele téri csarnok lebontásához hasonlóan unikális megoldás lenne a pesti alsó rakpart lezárása és gyalogos korzóvá alakítása. A koncepció úgy számol, hogy minden néző gyalog, kerékpárral vagy közösségi közlekedéssel jut el a versenyekre. A csepeli főhelyszín alig 2,5 kilométerre van a belvárostól, azaz egy élménykorzó kialakításával megvalósulhatna a történelem első „gyalogos olimpiája”.

Hogy valóban ne legyen esély autózni, azt a száz kilométeresre tervezett útlezárások is elősegítenék. Ennek megfelelően sokat kellene költeni a közösségi közlekedésre. A tanulmány szerint 600-700 milliárd forint kell az elfogadható színvonalú fővárosi hálózat és járműpark kialakításához, míg a magas nívó eléréséhez 1000 milliárdnyi fejlesztés szükséges. Az esemény volumenét érzékelteti, hogy csupán a médiamunkások szállítására 300 darabos minibuszflotta bérlését tervezik. Ezt egészítenék ki az újságírókat a Dunán fuvarozó motorcsónakok.

Az olimpiai felkészülés idején 1900 milliárd forintot szánna az ország közlekedésfejlesztésre. Ez a summa akkor is hatalmas, ha a dolgozat alapján csupán 1,5 százaléka, azaz 28 milliárd menne „ötkarikás” beruházásokra, a többi egyébként is megvalósulna, legfeljebb előrehozva. Ebből is látszik, hogy az olimpia közvetlen – mindössze 1043 milliárd forintra tett – költségvetését más kiadások uralják. Főként az olimpiai és médiafalvak fölépítése, a szűken vett olimpiai büdzsé 62 százalékát ez teszi ki. A sportlétesítmények kivitelezése mindössze 25 százalékot, mondván, többségük amúgy is elkészül. Ha elfogadjuk, hogy a beruházások nagy része nem függ az olimpiától, és a „javak” egy részét utóbb értékesíteni lehet, akkor az olimpia nettó költsége 774 milliárd forint lesz. Azaz fejenként évi hétezer forint tizenegy éven át.

A 24 tagú olimpiai pályázati bizottságot az Országgyűlés hozná létre, a tanulmány készítői csak annyi támpontot adnak, hogy a MOB elnöke és főtitkára mellett a NOB magyar tagja is kapjon helyet benne. Ő ma Schmitt Pál.
A korábbi államfő föltűnése önmagában nem garancia a sikerre, hiszen Budapest 35 millió dollár (tízmilliárd forint) pályázati költséggel kalkulál, miközben Boston várhatóan 75, Párizs 60 millió dollárt tervez erre a célra. London 48 millió dollárral indult és nyert, míg Rio de Janeiro 50-80 millióval. Baku, Azerbajdzsán fővárosa eddig egyszer próbálkozott 28 millió dollárból kampányolni, ám végül jelölt sem lett.

A több mint 1300 oldalas tanulmányt – amelyet a következő napokban cikksorozatban dolgozunk fel – eleddig kevesen tanulmányozták. Nem tartozik közéjük Tarlós István főpolgármester, aki két hete, amikor az Origo arról kérdezte, olvasta-e a teljes dokumentumot, úgy válaszolt:

„Elhinné, ha azt mondanám, hogy igen?”
A parlamenti pártok sem mélyülhettek el a szövegben, mielőtt kialakították olimpiai álláspontjukat, hiszen csak a vita előtti napon kapták kézhez. Így a vezetői összefoglaló alapján dönthettek a pályázat támogatásáról. Az Együtt negyven napja kérte, de máig sem kapta meg a teljes tanulmányt. Kiadását a MOB azzal tagadta meg, hogy nem közérdekű adat. Míg a Miniszterelnökség arra hivatkozva utasította el az Index adatigénylését, hogy a tanulmány még nem készült el.

Bita Dániel – Pető Péter

Forrás: Népszabadság és nol.hu