CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Boldog vagyok

2015. december 31. 03:45 - csú

boldog_vagyok.PNGA minap még azt gondoltam, hogy fene rossz évem volt az idei, de rá kellett jönnöm, hogy szó sincs erről. Varga Mihály, a nemzetgazdaság minisztere megsimogatta a buksinkat és elmondta, hogy minden rendben van. Egy éve megígérte nekünk, hogy 2015-ben a családok megerősödnek, dúskálni fogunk az új munkahelyekben, és olyan ütemben növekszik majd az ország jövedelme, amiből futja sok mindenre. És amit ez a kormány megígér, azt teljesíti is.

Persze a mi kedves vezetőnk sem piskóta. Bár a halottat még tudja feltámasztani, vízen sem jár, de azon kívül nincsenek akadályok előtte. Ezért aztán 

nőtt az országban előállított javak mennyisége, ha nem is olyan mértékben, mint azt Varga miniszter jósolta. Ennek egyedül Brüsszel az oka, nem adott elég pénzt, pénz nélkül meg az ilyesmi nem igen megy. De ne legyünk elégedetlenek. A kis hal is hal…

A munkalehetőségekre sem panaszkodhatunk. Bezárt ugyan néhány üzem, voltak csoportos leépítések is, de aki akar, talál magának munkát. Akár válogathat is, hogy közmunkásként árkot takarítson vagy utcát söpörjön, de ha szerencséje van, még a régi asztalához is visszakerülhet, „világító mellényben”, kicsit kevesebb pénzért, de mégsem kell munkanélküliként szégyenkeznie a család előtt. Sok mindenre futja már, például csökkentették a villanyautók áfáját, sőt, ingyen parkolhatunk velük!

Jó évet zártunk. Annyira boldog vagyok!

Somfai Péter (Népszava)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr538213376

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása