Amennyiben léteznek karaktergyilkosságok (naná, hogy léteznek, mondaná az Esőember), akkor vannak karaktergyilkosok is, akik, és innen már teljesen tiszta a logika: gyilkos karakterek. A karaktergyilkosok bérgyilkosok, a bérgyilkossá pedig csak a gyilkolásra alkalmas, gyilkosságra kapható személyiségek lesznek. Azt is szögezzük le, hogy a karaktergyilkossághoz igazi karakter is kell, olyan, aki már ér valamit, akinek tényleges értéke van, akinek a skalpjáért jó pénzt fizetnek a piacon.

Néhány napja végignézhettünk egy gyilkossági kísérletet, jelesül a Juhász Péter (ez esetben karakter) elleni merényletet, elkövetője Kunfalvi Nóra (ez esetben karaktergyilkos), és szembesülhettünk azzal, hogy hogyan is mennek az efféle dolgok a médiákban, és láthattuk mindazt, amit csak kevesek (megbízók és szerkesztők) tudhatnak.

Ha igazságosak akarunk lenni (csakis!), kimondhatjuk azt is, hogy egy oknyomozót próbált legyilkolni egy oknyomozó. Juhász Péter ugyanis

(és ezt láthattuk elégszer) kitartóan nyomozta (és nyomozza jelenleg is) a hatalom illetékes elvtársainak ügyeit. Normális országban és esetben akár társak is lehettek volna: Kunfalvi Nóra, az elvileg oknyomozást és tényfeltárást tanító riporter Juhászhoz hasonlóan rákaphatott volna a föltáratlan ügyekre, és addig ment volna előre, jó szimattal és kitartással nyomozva, míg föl nem tárja az „okot”. Természetesen nem ez történt. Kunfalvit nem az „ügyek” érdekelték, hanem az ügyeket leleplezni igyekvő Juhász. Oknyomozónak álcázott bérgyilkos próbálkozott egy oknyomozó leterítésével.

Néhány „Kunfalvitól származó” mondatot fölkapott a sajtó, én is beemeltem az esetről szóló írásomba, értetlenkedve: hogy a csodába lehet, hogy egy helyesnek mondható gondolatsor azt bizonyítja, hogy „jót” tanít a Corvinus Egyetemen ez a Kunfalvi, és a munkálkodása mégsem azt tükrözi, sőt: homlokegyenest mást. Épp az ellenkezőjét teszi, ki érti ezt?

Aztán elmúlt egy-két nap, és választ kaptunk rá: Kunfalvi abból „tanít”, amit még Wisinger István, a Pulitzer- és Aranytoll-díjas újságíró írt le az „oknyomozó újságírás” kurzusához. Wisinger öt éven át oktatta az oknyomozást öt évig oktatott a Corvinuson oknyomozó újságírást, mígnem jött a „rendszerváltás 2”, és leépítették, mondván, mostantól nem folytathatja, mert nincs pénz a kurzusára. Wisinger ment, Kunfalvi jött, és lett pénz is, ahogy az (mármint a pénz) lenni szokott. Még ezzel sem lenne baj, de az már igencsak furcsa, hogy Kunfalvi nem újította meg az oknyomozás-tényfeltárás kurzust, hanem simán, lelkiismeret furdalás nélkül használja Wisinger tanár úr anyagát, jegyzeteit, kurzusának elemeit. Az oknyomozó-tényfeltáró újságírás szeminárium tantárgyi leírásában továbbra is olvasható Wisinger kurzusleírása, sőt még a tanár úr elérhetősége is. Erről így vallott Wisinger: „Megdöbbenve láttam, hogy semmi mást nem csinált az egyetem, mint kicserélte az oktató nevét. Az általam készített tantárgyi leírást, az általam összeállított kötelező olvasmánylistát, az én elérhetőségeimet találtam a szövegben. Pofátlan hanyagságnak tartom, hogy ez így maradt.”

Azt hiszem, ez több mint pofátlan hanyagság, főként azután, hogy Juhász Péternek köszönhetően napvilágra került a vele készült interjú eredetije (kiskamerás fölvétellel), meg a hatodára vágott TV2-s anyag. Jobb helyen, mondjam úgy, komolyabb egyetemen ilyesmiért útilaput kötnek az „oknyomozó-tényfeltáró tanárnő talpára, és szélnek eresztik. Ebben az országban azonban más norma szerint történnek a dolgok. Ne legyen igaz a jóslatom, de kérem, mindenki figyelje a következő nemzeti ünnep kitüntetettjeinek névsorát. Nincs kétségem, hogy Kunfalvi Nóra neve ott szerepel majd, és abban sem kételkedem, hogy az indoklás kitér majd arra is, hogy kitűnő oknyomozó riportot (riportokat) készített. A tévedés és a műsorváltozás jogát fönntartom: ki tudja, milyen szelek fújják majd Andy Vajna vitorláját, és hogy pár év múltán milyen metódusnak kell majd megfelelnie a hallatlan eltökéltséggel oknyomozó és tényfeltáró bérgyilkosoknak. Még tán az is megeshet, hogy akad majd karaktergyilkos, aki kideríti, hogy Kunfalvi Nóra mennyiért végzi áldásos tevékenységét, és még azt is, hogy az végképp nincs összhangban az életvitelével.

Végül még valami: sajnálom, hogy Juhász Péter nem küldte el a francba egyetlen mondattal: „Kár a szóért kisasszony, a budai lakásom bérlését a szüleim állják, akik a hódmezővásárhelyi piacon tojást árulnak…”