A lármafa – az ifjabbak kedvéért - az átkosban a helyi tömegtájékoztatás fontos eszköze volt. Oszlopokra szerelt, káposztáshordó méretű hangszórók nyújtottak teljes lefedettséget. Háziasszonyok a csukott konyhaablaknál is hallhatták, mit dobol az elektromos kisbíró.

A „stúdió” a könyvtár egy zárt szobájában volt és kellett jó tíz perc, mire bemelegedtek a bazi csöves erősítők – egy atomtámadást tuti lekéstünk volna vele. Sokat ott lebzselő diákként fedezték fel bennem, hogy negyedévente az eboltásról a kötelező tüdőszűrésről meg más

hasonló közszolgálati információkról szóló közleményeket képes vagyok fölolvasni.

Ez a lármafa jutott eszembe az október 23-iki ünnep legemblematikusabb, egyben legszánalmasabban kortükröző videójáról, mely arról tanúskodik, hogy a tök üres Alkotmány utcában a hangszórókból a miniszterelnök hangja dörög a semmibe. Habonyék bizonyára a Bajcsyig álmodták a tömeget, de az „Új egység” otthon maradt, hiába volt a kétségbeesett mozgósítás. Akik meg jöttek, azok is zömmel sípolót verni, és bőven elfértek a Kossuth téren.

Amúgy a lármafából éppen valami elszovjetesedésről bömbölt a szónok.

Veress Jenő (Népszava)