Az Orbán-kormány sajátosan értelmezi a társadalmi párbeszéd fogalmát. Tényszerűen tesznek a társadalomra, a párbeszédet pedig úgy képzelik el, hogy ők beszélnek, mindenki más kussol. Azok a legmélyebben, akik esetleg más véleményen vannak, mint amit a kormány elvár.

Ez történt tavaly nyáron is, amikor a Társadalmi Párbeszéd az Olimpiáért nevű rendezvényre kénytelenek voltak fizetett közönséget toborozni, a 24.hu értesülései szerint. Semmi meglepő nincs ebben, a kormány már jó ideje kizárt jónéhány dolgot az életéből. Mert így sokkal egyszerűbb. Az alapvetés eléggé tisztán látható: mi uralkodunk, mindenki másnak kuss van. Nem érdekel senki véleménye, nem hallgatunk meg senkit, nem

vitázunk, nem egyeztetünk, nem gondolunk át semmit.

Létrehoztak egy alternatív valóságot és már régen ez mozgatja az országot. A valóság eltagadása, a hazugságok láncolata, a szakértelem helyébe lépett elvtelen szervilizmus Bermuda-háromszögében eltűnt a józan ész, hozzáértés és az erkölcsi tartás. Ma már ott tartunk, hogy gyakorlatilag a szervilizmus, a korrupció és a pénzéhség tartja össze ezt az egész gányolt álomvilágot.

Fizetett tapsolók kellenek az ünnepségekre. A kevés meggyőződésből örvendezőt ki kell egészíteni utasítással kivezényelt, egzisztenciálisan zsarolható és ilyen módon megfenyegetett, vagy a néhány ezer forintért bármire kapható bérhívekkel. Központilag, közpénzből szervezett buszokkal ide-oda fuvarozott menetelők és tapsikolók növelik az önbizalmat. Pénzért bármit és annak az ellenkezőjét is megíró szerzők adják a szellemi muníciót.

Ilyen-olyan módszerrel, de közpénzből fizetett statisztikák bizonyítják az hazugságok igazát, riporterek, újságírók, elemzők és szakértők hada dolgozik azon, hogy le ne omoljon a mesterséges paraván, amely a valóságot fedi. Weboldalak sokasága működik, egymásra hivatkozva, egymás hazugságait átvéve szajkózzák a propagandát.

Kiürült a kormány soha-nem-volt kincsesládája. Maradt, amire eleve is építették a hatalmukat. Megfélemlítés, fenyegetés, megvásárlás. És hazugságok egymásra halmozódó rétegei, mert máshogyan nem megy.

De lassan már ez sem működik. Már nem lehet elég nyugdíjast összetrombitálni, hogy egy látványos békemasírozást összehozzon a kormány. Vagy a CÖF. Ha  szektavezér nagy ritkán kiáll és beszél –  pontosabban felolvassa az elé tolt, rommá koptatott sablonokból összebarkácsolt szónoklatát – meg kell szűrni a közönséget. Nem kerülhet testközelbe senki, ellenőrzött hallgatók tapsikolhatnak a vezér közelében.

Az ezernyi weboldal és nyomtatott termék rengeteg pénzt emészt fel, de lényegi eredményt nem képesek produkálni sem külön, sem egyesült erővel. Ha hirtelen összevonnák az összes barnanyelvű portált, szerintem az olvasottság egy fikarcnyit sem változna. Ugyanaz a közönsége mindegyiknek, ez a kör nem bővül.

A visszamutogatás, vádaskodás sem váltja már ki azt a hatást, ami elég lenne a valódi mozgósításhoz. A kommunikáció változatlanul erőlteti a táborokra osztást – aki nem a kormányt támogatja, az feltétlenül szocialista – de már nem működik és egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy nem csak ez a két tábor létezik. Előbb-utóbb rá fogunk jönni, hogy egy agresszív kisebbség terrorizálja a többséget. Szó sincs elsöprő támogatottságról és sajnos szó sincs fejlődésről.

Ez üzlet, semmi más. Az országot egy vállalkozói réteg irányítja, kizárólag csak a saját érdekükben, a jól átgondolt üzleti koncepció szerint mozgatják a szálakat. A nagyon nagy baj az, hogy ez a verzió egy nagyon szűk réteg számára kifizetődő, az elsöprő többség rovására. Mi fizetjük meg a propaganda akadozó gépezetét, a mi pénzünkből működik a barnanyelvű média, mi fizetjük a kormány Amerikából már kiutált tanácsadóját éppen úgy, mint a gipszfaragó-szakos ösztönös zseni ibizai szipogását, az Amerikából hazatántorgott parókakészítő üzleti szárnyalását, a felcsúti gázszerelő milliárdos vállalkozóvá dagadását, a Századvég tanulmányait, a közpénztévé objektivitását, a sajátláb szárnyalását, a félmilliós ridikült, a fánksütödésné gyémánt ékszereit, a luxusvillákat, a mindent-megengedhetek-magamnak pofátlan cinizmusát, a helikopter magasából fejünkre köpő arroganciát.

Többen tudjuk ezt, mint ahányan hiszik a hazugságokat. És egyre többen tudjuk azt is, hogy nem kell ehhez szocinak lenni, sem balosnak, sem libsinek. Elég a józan paraszti ész ahhoz, hogy felismerjük: mi tartjuk el a saját kifosztóinkat. Ehhez pedig nagyon hülyének kell lenni. A társadalom többsége nem hülye, még a látszat ellenére sem. Elég egy szikra és ezt tudja a kormány is. Bármikor, bármi kiválthat egy olyan tiltakozást, ami megmozdítja az eddig mozdíthatatlannak hitt passzív tömeget és akkor már semmi nem lesz, ami meg tudja állítani a lavinát. Akkor is így van ez, ha még most is úgy tűnik, semmi sem zökkentheti ki az országot az apátiából. De, kizökkentheti. Ez biztos. Az időpont az, ami nem kiszámítható.

Az összebarkácsolt Nemzeti Együtthülyülés Rendszere rogyadozik és össze fog dőlni. Egyszerűen azért, mert a normális többség rá fog jönni arra, hogy a saját érdeke és a hatalom érdeke nemhogy nem egyezik, hanem kizárják egymást. Csak idő kérdése.

Tamás Róbert

Forrás: Kolozsvári Szalonna