Bizonyára sokak tapasztalatával megegyezik az a megfigyelésem, hogy egyre több hazánkban a halláskárosodott. Amit el lehet mondani, azt elordítják. Minél üresebb a fej, annál hangosabbak a tagolatlan mondatok.

Megfigyelhető, hogy a jelenség a parlamentből szivárog lefelé: vannak képviselők, akiknél az érvelést trágár üvöltés helyettesíti. Kivált a nőknek "bőgnek oda" olyasmit, amit csak arcpirulással lehet tudomásul venni. Nem nagyon érti a közember, hogy ezeket az otrombaságokat miért

nem torolja meg az amúgy más esetekben igen könnyen büntetéseket osztogató házelnök.

Mi indokolja azt, hogy aki - mondjuk - bábozik, az megsérti az országgyűlés méltóságát, aki anyázik, az nem? Avagy, ha bizonyos padsorokból hangzanak el a trágárságok, az hazafias tett, ha a másik oldal füttyög, az már pénzbírsággal sújtandó?

Azon már nem is csodálkozunk, ha értelmes vita helyett családokat hívnak tetemre, és válogatás nélkül állítanak olyasmit, amiről aztán kiderül, hogy ócska hazugság. A valóság lassan köddé válik a ferdítések tengerében, a meggyőző érvelést pedig felváltja a szamárordítás. Lehet, hogy manapság ez volna a képviselők „munkája”?

Molnár Józsefné