CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Vigyázat! A nyugalom megzavarására alkalmas Németh Szilárd van benne!

2017. július 27. 05:34 - csú

lang-elme-baj-2.PNGNémeth Szilárd, láng, ész

A Fidesz alelnöke és frakcióvezető-helyettese, (Csepel megbukott képviselő-jelöltje), Németh Szilárd professzionális vagdalkozó a Képviselői Irodaházban tartott sajtótájékoztatót ebben a témában: „Orbán Viktor tusványosi beszédének értékelése.” A beszédet Németh Szilárd nagyjából jól összefoglalta: migránsok, Soros maffiahálózata, blablabla, hutyutyu, stb.

Aztán jöttek a kérdések, és kiderült, hogy miként néz ki a gyakorlatban az újságírók elleni küzdelem, amit Orbán Tusnádfürdőn meghirdetett: „A helyzet az, hogy az előttünk álló kampányban nekünk elsősorban a külső erőkkel szemben kell helytállnunk, Soros maffiahálózatával és a brüsszeli bürokratákkal szemben kell állnunk a sarat, meg az általuk működtetett médiával kell megküzdeni a következő kilenc hónapban.”

A vonatkozó részt Németh Szilárd élő közvetítéséből vágtuk ki, de vigyázat:

a nyugalom megzavarására alkalmas Németh Szilárd van benne!

Nyilas Gergely, az Index újságírója arról kérdezte Némethet, hogy miben áll ez a küzdelem, és melyek azok a médiumok, amiket szerintük a „Soros-féle maffiahálózat” működtet. Mire Németh Szilárd: „Hát tudjuk, nem? Maguk is tudják. Nem tudják? Hát akkor, gondolom, csak kitalálják. Gondolják meg!” Arra a felvetésre, hogy nem hajlandó megnevezni azokat, akiket bűnszervezet tagjainak nevez, azt mondta: „Miért kéne nekem megneveznem? Megneveztem elég sokszor!”

Az Index kérdezte, mégis eligazítaná-e a választókat, hogy melyek ezek a médiumok, amire Németh azt mondta, nem akar eligazítani senkit, és hozzátette:

„Elnézést kérek, eligazítani nem én szoktam, hanem az ön gazdája, Simicska! Tehát ők szokták eligazítani az újságírókat, a lapokat, hogy mit kell csinálni. Én aztán még soha senkit nem igazítottam el, úgyhogy nekem erről ez a véleményem.”

Megkérdezték, hogy a Soros-féle maffiahálózat által működtetett médiabirodalom az más-e, mint a Simicska-féle, amire Németh azt mondta, „egykutya”, és megint csak azt mondta, hogy „tárják fel”, melyek ezek, és megint csak azzal reagált (miután úgy tett, mint aki nem is érti a kérdésfeltevést), hogy: „De miért kéne nekem azt megnevezni?”

Az újságíró erre elmagyarázta, hogy Orbán azt mondta, ez ellen a kör ellen küzdeni lesz az egyik legfontosabb feladat, amire Németh Szilárd visszavonulót fújt:

„Én szerintem nem, és szerintem Orbán Viktor szerint sem.”

Érdemes felidézni, mit mondott négy napja Orbán: „A helyzet az, hogy az előttünk álló kampányban nekünk elsősorban a külső erőkkel szemben kell helytállnunk, Soros maffiahálózatával és a brüsszeli bürokratákkal szemben kell állnunk a sarat, meg az általuk működtetett médiával kell megküzdeni a következő kilenc hónapban.”

Forrás: Herczeg Márk (Index.hu)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr1212691339

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása