A balhékkal tereli el a figyelmet az Orbán-kormány, hogy ne kelljen számot adnia saját kormányzásáról – állítja Balázs Péter volt külügyminiszter.
- Figyelemelterelésnek szánja a magyar diplomácia ezt a holland balhét?
- Egyáltalán nem baj, ha egy kormány figyel a kritikus hangokra, s még az érzékenység sem róható fel. Csakhogy teljesen világos, hogy ami Szijjártó Péter (képünkön) sajtótájékoztatóján történt, az egy színjáték, ráadásul a magyar diplomácia vezetője tisztában volt és van azzal, hogy nem a holland kormány hivatalos álláspontjáról volt szó.
- Mégis úgy tűnik, Szijjártó Péternek fontos volt élezni ezt a konfliktust.
Amennyiben Szijjártó úr a
helyzet tisztázásában lenne, lett volna érdekelt, a holland kormány álláspontjáról érdeklődött volna, amely - ismétlem - tisztázza, hogy nincs ok semmiféle diplomáciai csörtére. Ráadásul a magyar külügyminiszter ismét bizonyította konfliktuskereső politikai céljait, ezúttal is figyelmen kívül hagyva, hogy mérlegelni kellene, kivel balhézunk. De a magyar külügy az utóbbi két évben nyakra-főre sérteget mindenkit, aki valójában fontos gazdasági, politikai partnerünk. Ebből is látszik, hogy ezekkel a balhékkal más a cél: kell a botrány, avagy a cirkusz a népnek, hiszen a kreált ellenségképekkel terelik el a figyelmet arról, hogy saját kormányzásuk eredményeiről, azaz inkább kudarcairól számot kelljen adniuk. Diplomáciai szempontrendszerben pedig talán fontosabb a holland-ügynél, hogy a korábbi bejelentés ellenére Emmanuel Macron francia elnök akkor sem látogat Budapestre, amikor Orbán Viktor épp a visegrádi négyek soros elnöke. Ez bizony egy konkrét üzenet.
Forrás: Népszava