Szeptembertől a nemzeti identitástudat erősítése és a keresztény kultúra megismertetése is hangsúlyosabb feladatuk lesz a magyar óvodáknak - írta a Népszava. 

Pár éve volt egy ilyen kormánykritikus Facebook-oldal, jobbára pedagógusoknak. Jó kezdeményezés volt (én nem voltam a tagja, nem vagyok pedagógus, de többeket ismertem onnan). 

Egyszer egy történelemtanár arról posztolt rajta, hogy milyen szomorúnak tartja az óvodai március 15-i ünnepséget, ahol vigyázzállásban nacionalista lózungokat szavaltatnak a gyerekkel, köztük az övével is. Ő, írta, arról is szokott beszélgetni a gyerekével, hogy lengyel és német őseik is vannak, nincs olyan, hogy tiszta magyar, és hogy a háború - a szabadságharc is háború - erőszak, emberek halálával jár, és a világ nem csak kokárdás csákókból és nemzeti rigmusokból áll. Hogy ezek

voltaképpen hazugságok. 

A kormánykritikus csoportban kitört a kommentvihar. Sokan felháborodva írták, hogy "nem időszerű" a nemzetiségek szerepéről beszélni 1848-1849-ben (érdekes lenne akkor látni, hogy mivel magyarázzák a szabadságharc elbukását), vagy hogy egy óvodás gyereknek a háborúról nem azt kell elmondani, hogy ott emberek halnak meg, hanem a "vitézséget" és a "hazaszeretet" hangsúlyozni.

Hazudni szépet. 

"Oktatáskutatók", "nagymamák" és gyakorló tanárok védelmezték még a vigyázzállást is. Kell az. 
A kormánykritikus pedagógusok egy része (és láthatóan nem kis része) tehát még mindig úgy véli, hogy a hazafiaskodó, kétpólusú, lebutított nacionalista üdvtörténet és a háborúról való szemforgató hazudozás (lelkesen idézi valaki, hogy a nemzeti-toborzós-huszáros katonásdit játszó gyerekek közül senki sem "hal meg" játék közben, nem úgy, mint amikor az "amerikai rajzfilmeket" játsszák el) a nevelés egyedül üdvözítő útja.

Ez szerintem félelmetes. Mélyen, kora tavasszal vetik el a sovén vakságot és a leendő háborúkat, hogy nyárra szép erősen szárba szökkenjenek, aztán majd télen - mire a levelek lehullanak - hullazsákban térhessenek haza a katonák. A formális, kierőszakolt fegyelem, a "dicsőség" automatizmusait vetik el a gondosan előkészített televénybe. A nemzeti lenézés, kirekesztés és önfelmentés rutinjait. Van mire építeni a nemzeti hergedelmekre építő történetmítosznak. Bólogatnak a pántlikás kalászok, várják a dicső aratást. 

A posztoló végül kilépett a csoportból. Nem csodálom.

KONOK PÉTER

Forrás: a szerző facebook oldala