Facebook

Megvan a véleményük

Naptár

Most olvassák

A Facebookon a Csepel Újságban
olvashatók cikkeink

Programkínáló

B u l v á r

Elkeseredett, elszánt csepeliek győztes ellenállása a főtéren

2019.12.06. 05:55 csú

Van egy méltatlanul, vagy inkább felháborítóan mellőzött emléktábla Csepelen, a polgármesteri hivatal falán. Ez a Szent Imre téri márványtábla emléket állít annak a 75 évvel ezelőtti hősies ellenállásnak, amellyel a csepeliek megakadályozták, hogy a második világháború végnapjaiban, 1944. december 4. és 6.  között a megszálló német náci haderő és magyar szövetségesei, a nyilasok kiürítsék a községet. A csepeli gyárak, üzemek munkásai a község lakóival együtt a főtéren tüntetve megtagadták a kiürítési parancs végrehajtását, szembe szálltak  a kivezényelt fegyveresekkel, és nem költöztek el Csepelről. Kormos Lászó WM gyári kommunista ifjúmunkás a foglyok kiszabadításáért vívott tűzharcban életét vesztette.

A nyilas uralom idején lezajlott, az országban egyetlen tömegtüntetés bizonyította Csepel népének bátorságát. Az emberek felháborodásukban nemcsak a kiürítés ellen emelték fel a szavukat, kifejezésre juttatták a német nácik és a nyilasok iránti ellenszenvüket, békevágyukat is.

Emlékezzünk! Idézzük fel a 75 éve történt eseményeket:

 

csepel_cimer-10-kisebb_1.jpgDr. Bolla Dezső helytörténész, Csepel díszpolgára  így írt a magyar történelem egyedülálló, méltatlanul homályban maradt csepeli eseményről:

Szabó Géza akkori jegyző  visszaemlékezése szerint: „A német fővezérség úgy határozott, hogy a Csepel községben mutatkozó elégedetlenséget oly módon vezeti le, hogy Szigetszentmiklós és Csepel között „senki földjét” teremt, a lakosságot Csepel község déli részéről eltávolíttatja.”

A nyilasok 1944. november 30-án szóban közölték a kiürítési programot dr. Koncz János főjegyzővel. A község felelős vezetője azt visszautasította, teljesítését megtagadta. A főjegyzőt és két munkatársát, Pápay Mária és Kutsa Géza irodatisztet a pártszolgálatosok letartóztatták és a Gestapo Sváb-hegyi parancsnokságára vitték, ahol december közepéig fogva tartották őket.

Dr. Koncz János akadályoztatásának idejére a főjegyző helyettesítésével december 1-jén Szabó Géza közigazgatási jegyzőt bízták meg. A nemzeti érzésű, több mint húszesztendős közigazgatási gyakorlattal rendelkező, népszerű csepeli, csepel-szigeti patrióta a megbízatást felelősségtudattal vállalta.

Szabó Géza szombaton, december 2-án vette át a Kiürítési Kormánybiztosság levelét, melyben a kormánybiztos Csepel község elöljáróságának az alábbi utasítást küldte:

„A Budafoki Kutya villától a Pesterzsébet Jutagyár melletti kápolnáig húzott egyenes vonaltól délre eső részről az ottani lakókat Dunaszerdahelyre szállíttassa el. Elszállítani csak a családtagokat kell, a családfők, a gyári dolgozók maradnak. A kiürítésnek XII. 4-én, hétfőn déli 12 óráig be kell fejeződnie.”

Az elöljáróság tisztviselői Szabó Gézával az élen a határozatot embertelennek, és értelmetlennek tartották. Végrehajtása érdekében semmilyen intézkedést nem tettek. Ezért december 3-án falragaszokon a lakosságot csak arról tájékoztatták, hogy az elöljáróság a község Széchenyi utcától délre eső részének kiürítésére kapott utasítást.

A rendelet híre futótűzként terjedt. Az emberek csoportokba verődve vitatták meg a tennivalókat, a kiürítést elutasították.

December 4-én délelőtt sok ezer ember indult a községháza felé. Nagy felháborodást keltett, hogy néhány család, holmiját kocsira rakva, elindult. Az otthonukhoz ragaszkodó csepeliek a kocsikat felborították, megakadályozták a kitelepülést.

1944. december 4-én délelőtt megtelt a Szent Imre tér. A kirendelt nyilasok, katonák, rendőrök a tömeg feloszlatására képtelenek voltak. Az emberek szidalmazták a németeket, a nyilasokat, és a kiürítés ellen tüntettek. Követelték a határozat visszavonását.

Szabó Géza szólt a községháza előtt összegyűlt 5000 főnyi tömeghez. Az eseményekre később így emlékezett:

„Az erkélyen állva a kiürítési parancsot ismertettem, és az azt követő tiltakozást, szűnni nem akaró hangzavart erélyes kézmozdulattal kísérve lecsillapítottam. Azt a kijelentést tettem, hogy: „Ne menjen senki sehová, maradjon mindenki a helyén, a községi elöljáróság sem tesz a kiürítés érdekében semmit, és mindent elkövet, hogy a parancsot visszavonják.”

Most, 32 év távlatából is úgy látom a kiürítési rendelettel kapcsolatosan lejátszódott drámai eseményeket, hogy a hatalom urai maguk is érezték az általuk meggondolatlanul kiadott és esztelen intézkedés lehetetlenségét és megdöbbentek az általa keltett vihar erejétől. Ugyanis 1944. december 4-én, hétfőn délelőtt 11 óra tájban Boros főszolgabírónak telefonon jelentést tettem a községháza előtt lezajlott viharos eseményekről, majd Mike József taxisofőrrel autón személyesen bementem a vármegyeházára és tájékoztattam élő szóban, részletesen is a járás főszolgabíráját.

Boros főszolgabíró azonnali intézkedésére kiszállt Csepelre egy bizottság, amelynek tagjai voltak: egy fő a belügyminisztériumból, dr. Czövek István vármegyei főjegyző, Lemberkovits vezérőrnagy, a vármegye katonai parancsnoka, Boros Ferenc központi járási főszolgabíró és Farkas Ferenc csendőrtábornok, kiürítési kormánybiztos.

Ez a bizottság Szelényi főszolgabíró csepeli hivatalában tárgyalta az eseményeket.

December 4-én 13 óra tájban megszületett a döntés: a kiürítési parancsot visszavonják.

Ezt a döntést a bizottság rövid úton közölte velem, és felhatalmazott, hogy haladéktalanul én is közöljem a gyári dolgozókkal műszakváltáskor a Weiss Manfréd gyár 1-es és 2-es kapuinál. Megszerveztem a hírharsonásokat, akik az említett helyeken papírtölcsérekkel hangosan és folyamatosan közölték a tényt az elöljáróság nevében és hivatalosan, hogy a kiürítési parancsot visszavonták.

1944. december 5., kedd.

Újra nagy tömeg – mint tegnap – a községháza előtt. Reggeli 9-fél 10 lehetett, amikor 2-3 fő csepeli lakos jött az irodámba, mondván: a válaszért jöttünk, mert tegnap azt a kijelentést tettem, hogy az elöljáróság a parancs visszavonása érdekében mindent megtesz. Erre kimentem a községháza erkélyére, és közöltem, hogy már tegnap délután eldőlt a kérdés, mert kezdeményezésemre a tegnap Csepelre kiszállt bizottság a kiürítési parancsot megvizsgálta, azt visszavonta és rövid úton meghatalmazott, hogy ezt a tényt haladéktalanul közöljem Csepel dolgozóival. Közöltem is. Menjenek nyugodtan haza, nincs kiürítés – mondtam, s eltávoztam az erkélyről. Alig értem a földszinten lévő irodámba, hallottam és alkalmazottaim is jöttek és jelentették, hogy a tömeg a téren a Szózatot énekli. Erre újra felmentem az erkélyre, ismét közöltem: nincs kiürítés, menjenek nyugodtan haza. A tömeg nem mozdult. A tiltakozás tüntetéssé változott, köveket dobáltak a községházára, betörték a pénztár ablakát. Tumultuózus jelenetek következtek a nyilas pártszolgálatosok és a fegyvertelen tüntetők között. A tömeg szétoszlatására képtelen volt az e célból a helyszínre érkezett 10-15 főnyi rendőri karhatalom.

A tömeg végül is a nyilas parancsnokság és a Munkásotthonnal szembeni dr. Kanócz-féle ház felé vonult (a nyilasház felé – a Szerző).

Innen is, onnan is lövések hangzottak.

A nyilasok néhány tüntetőt letartóztattak és a pártház pincéjébe zártak. Kiszabadításukra négy ifjúmunkás vállalkozott. A foglyokat sikerült kiszabadítani, a kialakult tűzharcban Kormos László és több nyilas életét vesztette.”

A nyilas uralom idején lezajlott, az országban egyetlen tömegtüntetés bizonyította Csepel népének bátorságát. Az emberek felháborodásukban nemcsak a kiürítés ellen emelték fel a szavukat, kifejezésre juttatták a németek és a nyilasok iránti ellenszenvűket, békevágyukat is.

Szigetszentmiklós elfoglalása után december 9-én a frontvonal egy hónapra Csepel déli határánál megrekedt. Furcsa hónap volt ez. A Weiss Manfréd gyár bombáktól megkímélt, kiürítésre nem került részén folyt a termelés, december 23-án 12 084 fő dolgozott. Az aláaknázott Gubacsi hídon menetrend szerint közlekedett a HÉV. Naponta vívtak rövid tűzpárbajt a Hárosra telepített szovjet aknavetők a Csillagtelepen állomásozó német tüzérekkel. Sárga csillagos munkaszolgálatosok tankcsapdákat, bunkereket építettek, futóárkokat ástak Csepel déli felén. A védelmi rendszert néhány napra katonák töltötték meg. Majd, még lőszereik egy részét is hátrahagyva, távoztak. Csepel határában csak kis német és magyar katonai egység maradt, szemben a hatalmas Vörös Hadsereggel, melynek még hetekig nem kellett a község. December második felében, miután Budapestet körülzárta a Vörös Hadsereg, a lakosság a karácsony előtti napokban értesült az Ideiglenes Nemzetgyűlés és Ideiglenes Nemzeti Kormány megalakulásáról.

December 24-én a sopronkôhidai börtönben kivégezték Pataki István és Kreutz Róbert WM-gyári antifasiszta ellenállókat.” 

Írta:  DR. BOLLA DEZSŐ helytörténész

Forrás: 21.kerületi Hírhatár

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr2015339560

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.