CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Majdnem meglincseltek egy nyaraló iskolaigazgatót a fiatalok szülei

2020. augusztus 23. 05:55 - csú

gondolkodo_kezebe_temeti_arcat_13.PNG- Ezeket a sorokat nem azoknak szánom, akik tegnap majdnem meglincseltek, hanem azoknak, akiket még foglalkoztat a kérdés, hogy a társadalomban igen komoly gondok vannak. Ezekkel a megdöbbentő tényekkel kezdi elképesztő történetét Tamás Farczádi Bence iskolaigazgató, majd így folytatja Kiadós gyomros a nyár végére című írását:

"Tegnap este szokásos módon indultunk kutyákat sétáltatni, négy pedagógus, egy újságíró és két eb. Nagy robajjal közelített felénk egy kamasz csapat kerékpárokon és rollereken. Erélyesen tettük szóvá, hogy lassabban kellene hajtaniuk (szemben a forgalommal az egyirányú úton ahol sétáltunk, mivel a járda tetemes részét foglalja el a kerékpárút). Tudomásul véve a történteket, mindenki folytatta a maga útját. Egy idő után feltűnt közülünk valakinek, hogy követnek. Szorosabb pórázra fogtuk a két kutyát és haladtunk tovább az utcán, ahol minden kertben társaságok beszélgettek.

Mikor a kihalt teniszpályák mellé értünk, életünk eddigi egyik legrémisztőbb dolga történt: Megrohamozott a korábban látott kamasz csapat ki-ki a saját apukájával. Nem köszöntek, nem kérdeztek. Egyikünket lökdösni kezdte valamelyikük, majd egy másik a kezébe vett cipőjével szemen ütötte.

A vád:

valamelyikünk (hármunkra is mutatott felváltva a meggyőződött sértett) nyakon verte kerékpározás közben, miután ő húsz percig fuldoklott. Mondtam, hogy nyakon verni hátulról lehet, mondta, hogy akkor a torkát ragadtuk meg. Szerintem, ha valakit torkon ragadnak kerékpározás közben, az elesik és tele van horzsolásokkal. Ez abban a pillanatban senkit nem érdekelt. Klasszikus érvelés: az én gyerekem nem hazudik.

 Én bekapcsoltam a telefon kameráját, amit többen sérelmeztek. Mondtam, azért teszem, hogy bizonyíthassuk, ha nekik van igazuk. Erre valaki kitépte a telefont a kezemből. A társaság egyik tagjáról kiderült, hogy volt diákom. Próbálta csitítani a kedélyeket, hogy valami mégsem kerek, ismer, tanítottam, iskolaigazgató vagyok. Nem segített, többen azt ordították, hogy hogyan foglalkozhatok így gyermekekkel, egyikük arról is biztosított, hogy megvannak a kapcsolatai, majd kicsinál. További csitítás következett, melynek eredményeként a csapat nyugtázta, hogy ha megtörtént, jogos volt, ha nem, akkor félreértés.

Közben a gyermekek (14-17 év közöttiek) folyamatosan hergelték az apukákat válogatott módszerekkel, kikérték maguknak, hogy az ősök ezt annyiban hagyják, rólunk pedig nyugtázták, hogy beszartunk.

Én majd egy napja nem vagyok hajlandó kimozdulni a lakásból és folyamatosan azon gondolkodom, hogy ezek a gyermekek egy hét múlva iskolapadba ülnek. Minden tiszteletem és együttérzésem az őket tanító kollégáknak. Az apukák pedig néhány percig igazi férfinak, tigrisapának érezhették magukat.

JA, A CSAPAT (mielőtt bárki büdöscigányozni kezdene): nos, mindenkit sikerült beazonosítani: jónevű magyar orvosok (!) egytől egyig, és egy sikeres biológus. Került közéjük tévésztár meg híres színésznőférj is. Csak gratulálni tudok…

Sok éve járunk ide, a vasárnapot mi nem várjuk meg, hazaköltözünk.

Hétfőn pedig kiállok a nevelőtestületem elé és megerősítem őket a hitükben. Hát így."

TAMÁS FARCZÁDI BENCE (CSOPAKON NYARALÓ BUDAPESTI PEDAGÓGUS, ISKOLAIGAZGATÓ)

Forrás: TFB Facebook oldala

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr9416173072

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása