Facebook

Megvan a véleményük

Naptár

Most olvassák

A Facebookon a Csepel Újságban
olvashatók cikkeink

Programkínáló

B u l v á r

Csillagtelepen csillagokat látnak a városvezetők ígéreteitől

2020.09.05. 05:25 csú

uton_allo_tabla_csillagtelepen_1.PNGÚton állók. Ilyen és ehhez hasonló útmenti táblákon ígérték a csillagtelepieknek  a fejlesztést. Mi lett az ígéretekből? Kovács Dávid Attila független önkormányzati képviselő ennek járt utána. A térfigyelő kamerarendszer kiépítéséről, illetve az oktató- és közösségi központ kialakításáról nem esett szó, így arra  a képviselő ismét rákérdezett...

Majdnem 1,7 milliárd forintot nyert Csepel Csillagtelep komplex megújítására 2016-ban, ráadásul ezt az összeget még 2019 augusztusában 660 millió forinttal toldotta meg a Képviselő-testület. Ám a projekt még mindig nem fejeződött be. Sőt úgy tűnik, 2019 ősze óta mintha teljesen leállt volna a kapcsolódó panelkorszerűsítés. Az ügyben többen is megkerestek, így képviselői kérdés formájában érdeklődtem az illetékes Városfejlesztési Kft-nél.

Előzetesen talán még annyit érdemes tudni, hogy ha jól értelmezem, 2018 végéig az (építkezési vonatkozású) projekt előkészítése történt, utána kezdődött meg csak az érdemi munka, ami egyébként a következő célokat tartalmazta:

11 darab (4-10 emeletes) lakóépület energetikai célú megújítása,

1-1 közterület és közintézmény környezetének felújítása,

térfigyelő kamerarendszer kiépítése,

egy hosszú évek óta kihasználatlan épület foglalkoztatási célú oktató és közösségi központtá történő alakítása,

és mindez kiegészül 10 partner szociális tevékenységeivel.

Ebből a következők valósultak meg:

Vénusz Tagóvoda kerítés és udvarfelújítása;

a Jupiter- Rakéta- Tejút utca által határolt közterület megújítása (gyalogos sétány megépítése);

két társasház (Nap utca 6-8., Merkúr utca 4-6.) energetikai felújítása;

a szociális tevékenységek megvalósítása pedig 2018 tavasza óta folyamatos a bevont konzorciumi partnerek közreműködésével.

A maradék 9 db lakóház energetikai korszerűsítésére a határidő meghosszabbítását kérték, így az elfogadás esetén 2022. február 28-ra módosul majd.

A térfigyelő kamerarendszer kiépítéséről, illetve az oktató- és közösségi központ kialakításáról nem esett szó, így arra újfent rákérdeztem.

Végezetül furcsa, de ha jól értem a válaszból, akkor a projekt szociális elemeivel kapcsolatban a helyi média, így például a LOKÁL segítségével végzi a Városfejlesztési Kft. a lakossági tájékoztatást. A biztonság kedvéért visszakérdeztem, hogy ez ugye nem az a Lokál, ami eddig összesen 4 cikket szentelt Csillagtelepnek, amiből kettő krumpli- és almaosztással foglalkozik, lásd itt: lokal.hu/?s=csillagtelep.

Kíváncsian várom a további válaszokat!

Forrás: Kovács Dávid Attila Facebook oldala

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr5516189004

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Báthory Ödönke 2020.09.07. 19:06:12

A szentistván úton élelmiszerbolt és kisposta?