Rosszul tetszett olvasni: nem szájhős, hanem sálhős. A száját ki sem kellett nyitnia, egy árva szót sem szólt. Magyar ember evés közben nem beszél, ő pedig épp kiharapni igyekezett egy darabot a szomszédaink rokonszenvének maradékából. Egy szó nélkül, egyetlen sállal sikerült – Ludassy Máriát idézve – a kisantantot összehoznia. Mit gürizett ezért annak idején kormányaink sora, ő meg egy perc alatt megoldotta!
Elég hülyén nézne ki egy írást, amely a sál-afférral foglalkozik, most azzal kezdeni, hogy ne foglalkozzunk a sál-afférral. Pedig tőlem ki-ki azt a történelmi jelmezt aggatja magára, amelyiket akarja. Kivéve, ha… De erről később. Azt azért nem ajánlanám, hogy a miniszterelnök legközelebb tengernagyi egyenruhában, Horthyt idéző fehér lovon ügessen be a meccsre. Egyrészt úgy nehéz feljutni a VIP páholyba, másrészt minek tartja Semjént, ha neki magának kell lovagolnia.
Ráadásul a sálhősködés miatt irányult méltatlanul kevés figyelem például Németh Szilárdra és
szeleire. Aki a szankciók átkozására hivatott lakossági fórumon szolgált magyarázattal arra, miért is emelkedtek nálunk már a háború előtt olyan magasra az élelmiszerárak, hogy ársapkát kellett rájuk nyomni. Nos, azért, mert „a szelek már jeleztek valamit”. Ne tessék ízetlenül röhigcsélni, a béljóslás az ókorban nagy tiszteletnek örvendő szakma volt, a művelőit haruspexnek hívták. Rezsibiztos és haruspex, ez azért szép hivatás bármely államférfinak.
Egy másik, korántsem ilyen vidám eseményt is takart a sál lengedezése. A NAV végrehajtási jogot jegyeztetett be Iványiék egyházközösségének ingatlanjaira. A keresztényüldözést üldöző kormánynak sikerült a saját farkába harapnia. A magyar állam talán a történelemben először elárverezhet egy templomot. (Kár, hogy a végrehajtók főnöke letartóztatásban van.) Mégis, kinek adnák el? Mit terveznek az épületben? Polgári Kört vagy teremfocit?
A miniszterelnök maga gondoskodott róla, hogy a feledés leple, pontosabban sálja borítson be minden mást. Nehogy valaki figyelmét elkerülje a Nagy-Magyarországgal ékesített ruhadarab, kitette a Facebook-oldalára is a fotót.
Egy csapásra sikerült jelentéktelen mellékszereplővé lefokoznia szegény búcsúzó Dzsudzsákot, de legalább teljesítette a napi penzumát, ami egy szlovák lap szerint abból áll, hogy „minden nap új provokációt kell kitalálnia”.
Mondhatnánk azt is: a szomszédok túlreagálták a dolgot, egy sál még nem maga a határrevízió. Legfeljebb nem túl ízléses hergelés, afféle politikai bunkóság. De a Fidesz régen még tudta, mitől ingoványos talaj ez. Az első Orbán-kormány idején Németh Zsolt fogalmazta meg: ha a szomszédaink félelmét a revizionizmustól nem is tartjuk indokoltnak, „de mindenképpen egy létező külpolitikai problémáról van szó, amelyet Magyarország nem hagyhat figyelmen kívül.”
Hát most durr bele, figyelmen kívül hagyják. Fel is zúdult a környéken mindenki, aki él és mozog. A Nemzeti Együttműködés Rendszerének legalább a felvidéki egységes magyar párt vezetőjét kellene meghallania: „A sálas videón lehet szórakozni vagy bosszankodni, mindkét esetben rajtunk, szlovákiai magyarokon csattan az ostor. Éppen ezért Magyarország miniszterelnökétől azt várnám, hogy a jövőben legyen sokkal tapintatosabb, a szomszédait pedig arra kérném, az ilyen kijelentésekre reagáljanak higgadtan.”
Orbán védelmében azonnal megszólalt az apologéta kórus. Bayer Zsolt szokásos keresetlenségével üvöltötte le a sálazást kritizáló Daniel Freund német EP-képviselő fejét: „Dani, te helyből vagy ilyen ócska, szar alak, vagy fizetnek neked ezért?” Ezt az érdekes kérdést persze többeknek itthon is fel lehetne tenni, de mielőtt Freund tisztázhatta volna szaralaksága veleszületett avagy szerzett jellegét, Bayer egyik pályatársa újabb célcsoportot talált: „A haladó értelmiség és eltartott kisujjú igazikonzervatív kobzosaik versenyt vinnyognak a ’szomszédos országok érzékenysége’ miatt”.
Ha már, akkor hadd vinnyogjak én is egy kicsit, szaralaknak jelentkezve, csak úgy, ingyért. Mert most nem egyszerű érzékenységről van szó. A szomszédunkban háború folyik, ahol az agresszor éppen határrevíziót készül végrehajtani, szintén régi történelmi térképekre hivatkozva. Ráadásul Putyin pár hete éppen azzal fenyegette Ukrajnát, hogy mások, így Magyarország is szívesen venne egy kis határrevíziót. Ilyenkor azért nem olyan egyszerű megfogadni Orbán tanácsát: „Take it easy!”
Nem igaz, hogy a kormányfő ezzel nincs tökéletesen tisztában. De akkor miért lép elefántként a porcelánboltba? Ugyan, miért! Amiért mindig mindent tesz. Voksokért. Azért a választói csoportért, amelyik szívesen álmodozna némi területszerző akcióról – az eddigiek is olyan remekül végződtek. Legalább annyit szeretnének, hogy vezérüket elképzelhessék a hongyarapító pózában: fölötte turul röpdös, mögötte a nagy medve, Putyin árnyéka. Miért csak a Mi Hazánk halásszon közöttük?
Ha sálak és térképek, talán adekvátabb volna miniszterelnökünk nyakában egy másfajta.
Az, amelyikről Ady írt: „A jövő térképén Magyarország helyén egy fehér folt lesz, ezzel a felírással: Ez Magyarország volt, de elsikkasztották.”
Forrás: LENDVAI ILDIKÓ (Népszava)
