Váltságdíj. Micsoda szerencse, hogy a Csepel SC csak 111 éves! Németh Szilárd ugyanis így megelégedett azzal, hogy kedvenc játékszerét, a megkaparintott Csepel SC alapítvány romjain létrehozott Csepel TC-t JELKÉPESEN 111 millió forint csepeli közpénzzel támogassa az önkormányzat. Az összesen 250 milliós kívánság-csomag igazából váltságdíj a milliárdok felett rendelkező birkózó-akadémikusnak a költségvetésért és hab a rezsibiztosi tortáján
A hét eseménye a csütörtöki képviselő-testületi ülés volt. Megszületett a Borbély-Németh duó évek óta folyó hatalmi harcában az első, leginkább pártpolitikai érdekeket figyelembe vevő megállapodás: a testület Fideszhez köthető tagjai 12/6/0 arányban jóváhagyták az idei költségvetési rendelettervezetet.
Mint ismeretes az évekig sikeresen együttműködő páros között néhány éve megromlott a viszony, s a hatalomért folytatott harcuk odáig fajult, hogy a frakció Némethet támogató tagjai a tavaly novemberi testületi ülésen elutasították a tavalyi költségvetési módosítását, illetve a polgármester idei évre vonatkozó adóemelési javaslatát.
Ezek után természetesen nagy volt a várakozás:
a Németh hívők tényleg meg akarják akadályozni a 2023. évi költségvetési rendelet elfogadását, ezzel ellehetetleníteni az önkormányzat működését? Aki végignézte a testületi ülés költségvetési vitáját, láthatta: egyik fél sem gondolta komolynak a cicaharcot, tudták mindkettőjük érdeke a megegyezés, amiért persze végül Borbély Lénárd „fizetett” nagyobb árat. Németh Szilárd jelenlétében (amire nem sok példa volt az utóbbi két évben), a polgármester 43 perces kiegészítése után, az országgyűlési képviselő előretolt embere, Bercsik Károly adta elő Németh igényeit:
> Olyan határozati javaslatok elfogadása, amelyekben felkéri Karácsony Gergelyt főpolgármestert, néhány csepeli „ügy” támogatására.
> A volt Fidesz frakció tagjai „választókörzeteiben” felvetődő gondok, lakossági panaszok megoldásának felvállalása, a Városkép Kft működtetésére betervezett ~ 706 milliós keret terhére. Javaslatuk ~ 139 millióval csökkentették volna a cég működési költségeit.
> „Szimbolikus javaslatként” fogadja el a polgármester a Németh Szilárd által létrehozott Csepel TC, 111 milliós támogatását. Bercsik a támogatási igény szimbolikus jellegét a Csepel SC 111 éves évfordulójával indokolta.
Az ezt követő hosszú vitában hatan szóltak hozzá, Bercsik több felvetésre reagált, s némi személyeskedésre is sor került. Az ellenzék kritika tárgyává tette, az együttműködés, a párbeszéd fontosságának hangsúlyozása mellett, a polgármester ellenzéket, ügyeket kezelő módszereit. Ábel Attila alpolgármester védte a polgármestert, amivel talán többet ártott, mint használt. A Bercsik féle javaslatot minden hozzászóló, még a polgármester is, (talán nem véletlenül), a Városkép Kft. intézményei működési költségcsökkentési javaslataként könyvelte el. Senki, még Bercsik sem mert beszélni a Csepeli Hírmondó megnövekedett költségeinek valamilyen mértékű csökkentéséről, pedig a Borbély-Németh párharcban a csepel.hu mellett a polgármester leghatékonyabb eszköze a kéthetente megjelenő CSH.
A polgármester, az összefogás és a béke szükségességére hivatkozva, mindegyik javaslatot simán befogadta, ami a 250 milliós Németh féle igény teljes mértékű kielégítését jelentette, azzal a módosító megjegyzéssel, hogy a 250 millió a tartalékalap terhére kerüljön elkülönítésre. Németh a saját fb oldalán kommentálta a testület döntését: „Fenn kell tartani Csepel működőképességét, ezért a csepeli Fidesz megszavazta kerület 2023. évi költségvetését. Béke és biztonság. Hajrá Csepel!” Két dolog azonban hiányzik a reagálásból. Az egyik, hogy jelenleg nincs „csepeli Fidesz”, illetve, hogy megkérte a béke és biztonság árát.
Szerintünk a megegyezés a költségvetés elfogadásáig tartott, a harc a felek között, tovább folytatódik. A győztes jövőre indulhat Csepel polgármestere címéért, ami akkorra, lehet, hogy már csak elöljárói jogosítványokat jelent.
**********
Már nem nyomoznak a szigetcsúcsi ingatlanok miatt – tudtuk meg a 24.hu hétfői cikkéből.
https://24.hu/kozelet/2023/02/20/csepel-ingatlan-szigetcsucs-polt-peter/ A cikkből kiderült, hogy Vadai Ágnes a DK országgyűlési képviselője
„…furcsállotta, hogy miközben Polt Péter korábban arról tájékoztatta, hogy a Szigetcsúcson található hét ingatlan és a „volt pedagógusszálló” értékesítése ügyében nyomozás indult, az egyik érintett ingatlanon bontási munkákba kezdtek. A legfőbb ügyészt ezért egyebek mellett arról kérdezte, hol tart a nyomozás, hallgattak-e ki gyanúsítottakat, ha igen, hány embert, milyen gyanú alapján, és mikorra várható érdemi ügyészségi szakmai döntés.”
A legfőbb ügyész a képviselő asszony kérdésére azt válaszolta, hogy az eljárást, bűncselekmény hiányában, február elején megszüntették. Az ügy hátteréről blogunk 2022. január 13-án írt cikket. https://csepeliek.blog.hu/2022/01/13/a_buncselekmeny_gyanuja_raeg_a_keruleti_vezerkarra_nem_tudjak_mit_mondjanak
Akkori írásunkban ismertettük, hogy Gerulus Kft-vel az önkormányzat 2019-ben négyéves szerződést kötött a kerületi utcák, járdák építésére. A cég abban évben 370 millióért elnyerte a Csikó sétányi iskola bontási lehetőségét, 2021. július 21-én 130 millióért megvásárolta a volt a Cirmos sétányi Pedagógus Szállót, majd 2021. október 21-én 7 csepeli ingatlanra vételi- és visszavásárlási jog alapításában is megállapodott az önkormányzattal. Az ingatlanok 2,132 milliárdos megvételére 2023. június 30-ig kapott lehetőséget a cég, amely a 108,5 milliós opciós díjat ki s fizette. Hogy az ajánlati kötöttségből végül lett-e, mindkét félnek megfelelő üzlet, nincs ismeretünk, mint ahogy arról sincs, hogy a cég egyedüli útépítési kivitelezőként való csepeli foglalkoztatása mibe került az önkormányzatnak.
A képviselő által megjelölt ügyek az ügyészséghez kerültek, lezárásukról a legfőbb ügyész végül tájékoztatta a kérdést feltevő Vadai Ágnest. Csak az érdekesség kedvéért jegyezzük meg, hogy a cég lassan befejezi a szálló bontását, s néhány hete még arról tájékoztatta az önkormányzat egyik érdeklődő képviselőjét, hogy még nem tudják, mit építenek a területen. Egy kicsit furcsa. Három év alatt sem tudta eldönteni. Lehet, hogy más van a háttérben? Csak nem titkosította valaki a terveket? Nem tudjuk. Egy biztos: a gyorsan terjedő pletykák miatt mielőbb egyeztetni kellene az ott élő csepeli lakókkal…
**********
A hét elején a Tesco Lakihegyen tartott lakossági fórumot a Szigetszentmiklóson épülő hatalmas országos raktárbázisának építése ügyében. A beruházást megalapozó tanulmányterv alapján naponta 6500 jármű, ebből 1500 teherautó, kamion „zúdul a Szigetszentmiklós környéki, amúgy is
roppant forgalmas utakra. https://budapestkornyeke.hu/szigetszentmikloson-epul-a-tesco-uj-orszagos-raktarbazisa-gigadugotol-rettegnek-a-helyiek-a-rengeteg-kamiontol-teljesen-beallhat-a-csepeli-agglomeracio/
A téma csütörtöki önkormányzati képviselő-testületi ülésen is felvetődött, s mint kiderült, Borbélyt Lénárd nem kapott semmilyen értesítést Szigetszentmiklós polgármesterétől. A várható forgalomnövekedés valószínűleg, éppen a csepeli Tesco miatt is érinti a II. Rákóczi Ferenc út déli szakaszát, ami tovább növelheti a kerület közlekedési gondjait, szükségessé teszi a csepeli gerincút (Teller Ede út) évek óta tervezett II. szakaszának megvalósítását.
A testületi ülésen felvetett kérdésre adott polgármesteri válaszból azt is megtudhattuk, hogy a II. szakasz tervezése során változhat a II. Rákóczi Ferenc útra való rácsatlakozás helyszíne, ami várhatóan még későbbi időszakra tolja ki a beruházás megkezdését.
Tizenegy évvel a gerincút első szakaszának átadása óta még mindig a II. szakasz tervezésénél tartunk, s ráadásul nincs anyagi forrás a megvalósításra: Lázár úr mindent leállított, a kormány meg sok milliárdot vont el Budapesttől. A csepeli vezetés meg csendben szemlélte/szemléli a folyamatokat és az érdekérvényesítés ebben az ügyben sem működött. Még egy közmeghallgatásra sem tellett, ahol tájékoztathatták volna a csepelieket a helyzetről.
Mi, csepeliek isszuk meg mindennek a levét. Lehet, hogy a Tesco beruházás végén se ki, se be Csepelről!?
**********
A csütörtöki testületi ülés napirend előtti tájékoztatójában olvashattuk a Városgazda Zrt. Beruházási Főosztályának tájékoztatóját a kerületi fejlesztések helyzetéről, közte a Jedlik Ányos Gimnázium felújításának alakulásáról. Hónapok óta nincs viszont hír a gimnázium területén lévő Dél-Pesti Tankerület elköltöztetéséről. Németh Szilárd még 2022. február 14-én adott hírt saját közösségi oldalán, hogy
„A Csepel és Soroksár köznevelését irányító Dél-Pesti Tankerületi Központ egy 670 négyzetméteres, teljesen felújított és felszerelt, korszerű, a 21. század igényeinek megfelelő irodaépületet kap 15 évre a Csepel SC Alapítványtól. A felújítást Magyarország Kormánya 228 millió forinttal támogatja.”
https://www.facebook.com/watch/?v=1134104234003468
Hol áll most a központ költöztetése? A 228 millió elég lesz a terv megvalósítására? A gimnáziumi beruházás befejezésére tényleg elköltözik a területről a tankerületi vezetés vagy egy ideig még marad minden a régiben?
**********
Kitekintés – egy mondatos hírek a magyar média világából
1) Így terebélyesedik a felcsúti idegenforgalom fellendítését célzó közpénzes projekt, ami Mészáros Lőrincet gazdagítja. https://444.hu/2023/02/24/igy-terebelyesedik-a-felcsuti-idegenforgalom-fellenditeset-celzo-kozpenzes-projekt-ami-meszaros-lorincet-gazdagitja
2) Mutatjuk, hogy halad a kormány az energiavészhelyzet elhárításával. https://atlatszo.hu/kozugy/2023/02/23/mutatjuk-hogy-halad-a-kormany-az-energiaveszhelyzet-elharitasaval/
3) Orbán több, mint 6 millió embernek nem mond semmit. https://hirklikk.hu/kozelet/orban-tobb-mint-6-millio-embernek-nem-mond-semmit/411842
4) „Melyik bolygón békepártiság kiállni Vlagyimir Putyin mellett? – Ezrek tüntettek Budapesten Ukrajnáért és a háború végéért. https://nepszava.hu/3186134_ukrajna-felvonulas-beke-haboru-evfordulo-budapest
5) Az I. kerületi fideszes többség elintézte magának, hogy áron alul vegyék meg a műemléklakásokat. https://merce.hu/2023/02/24/az-i-keruleti-fideszes-tobbseg-elintezte-maganak-hogy-aron-alul-vegyek-meg-a-muemleklakasokat/
V.-a.