„Napkeltétől-napnyugtáig, zsenge korától öregségéig a kisemberek igazáért perlekedett, a nemzetfenntartó sokaság szószólója volt. Gyakran gáncsolták… Szívvel írt költeményeket, amelyek nemcsak az igazat mondják, hanem a valódit is.” (Baranyi Ferenc)

Csepel máig egyik legismertebb személyisége és a magyar irodalmi közélet részese Csepelen született és ez számára az itt élők sorsának vállalását jelentette egy életen át.

Baranyi Ferenc a 75.születésnapján köszöntve Csepeli szabó Bélát ezt írta:

„Furcsa születésnap: az ünnepelt ajándékozza meg az őt köszöntőket. Csepeli Szabó Béla 1999. május 14-én töltötte be hetvenötödik életévét s ez alkalommal ő lep meg minket, méghozzá egy szép küllemű és lenyűgöző tartalmú könyvvel: legfontosabb verseinek és

kisprózáinak gyűjteményével. A szerző napkeltétől-napnyugtáig - tehát: zsenge korától öregségéig - a kisemberek, a determináltak igazáért perlekedett, a nemzetfenntartó sokaság szószólója volt. Gyakran gáncsolták, nem egyszer igazságtalanul támadták őt, ám a céltábla sosem lőtt vissza; olyan méltósággal tűrte a méltánytalanságokat, amilyennel csak a zajtalan tisztességű kétkezi munkások és a hallgatag földtúrók rendelkeznek.

Hosszú pályafutása során elismeréssel is sokan írtak róla, komoly súlyú irodalomtudósok és igazát osztó pályatársak egyaránt. Magam is többször méltattam munkásságát, de ma már ott tartok, hogy nem ítélkezem a műveiről, egyszerűen csak élvezem őket. Egy igaz ember életének hiteles dokumentumait. A szívvel írt költeményeket, amelyek nemcsak az igazat mondják, hanem a valódit is. A míves prózai munkákat, amelyek szépen csillanó cseppekben mutatják meg a teljes óceánnak - az élet háborgó, de ringatni is képes tengerének - nehezen kiismerhető természetét.

A József Attila-díjas költő végig hű maradt a magas kitüntetés névadójának szelleméhez: mindig a Mindenséggel igyekezett mérni magát, de úgy volt az egész "Föld fia", hogy közben sosem szűnt meg a "kusza tájak garabonciása" lenni. Nem csak szemléletét, de képi világát is elsősorban a "Láng és a Füst Városának" szívverése határozta meg.

Az ünnepelt ajándékozza meg tehát most azokat, akik a hiteles, meggyőző, szépen formált emberi szót szomjazzák. Olyan költő csillapítja a szomjunkat, akinek eszmélése pillanatától az életszomj volt a legfőbb mozgatója.
Tartsa meg őt sokáig barátainak és olvasóinak szeretete.”

************************************

Csepeli Szabó Béla Csepelen született, 1924. május 14-én Szabó János és Rab Etelka gyermekeként.

Elemi és középiskoláit Csepelen végezte. 1952–1954 között a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának magyar szakos hallgatója volt.

1939–1945 között vasgyári kifutóként dolgozott Weiss Manfréd Acél- és Fémművekben, ekkor kezdett ösztönösen írni. 1944–1945-ben édesanyja rokonainál Heves környékén bujkált. A "Fogaskerék" Irodalmi Társaság és újság (Csepel újság elődje) alapító tagjaként újságírással is foglalkozott, így nagyobb lapok is felfigyeltek írásaira. 1948–1949 között a Szabad Nép, 1949–1950 között pedig a Friss Újság munkatársa volt. 1950–1951 között a MÚOSZ titkára volt. 1951–1954 között a Kulturális Kapcsolatok Intézetében főelőadói beosztásban dolgozott. 1954–1956 között a Szabad Ifjúság munkatársaként működött. 1956-tól szabadúszó. 1975–1984 között a Képes Újság irodalmi rovatának írt. A Csepel Művek Oktatási Intézetéből ment nyugdíjba 1984-ben.

1945-től házas, felesége Nagy Mária. Két gyermekük született; Mária 1947-ben és Béla 1954-ben.

Fontosabb művei:

• Lázadóból forradalmár lettem (1951)
• Út a messzeségbe (vers, 1956)
• A világ peremén (vers, 1959)
• A föld fia (vers, 1960)
• Duna-parti románc (regény, 1962)
• Forgószél (regény, 1965)
• Zajló időben (vers, 1966)
• Ne csüggedj, Atlasz! (vers, 1973)
• Emberként élni (válogatás vers, 1984)
• Aranymosó (új és válogatás vers, 1989)
• Életszomj. Csillagporos út egy vajúdó világban. (1999)

Forrás: Szabó Béla és Wikipedia

******************************************************************************

SZABÓ BÉLA (CSEPELI SZABÓ BÉLA FIÁNAK) MEGHÍVÓJA: