A Béke téren, a Csepeli Sportcsarnok évtizedeken át nem csak a sportnak, hanem a helyi közéletnek, a szórakozásnak is az egyik központja volt. A zsúfolt nézőtérről fergeteges produkciókat láthattak az érdeklődők. Ilyen volt 15 éve, 2009-ben a Csepel kupa és folytatásaként a Munkásotthonban a Táncvarázs. Országos lapok, televíziók számoltak be a fergeteges műsorról. A Csepel újság így tudósított:
Csepel Kupa Táncfesztivál néven egész napos, országos táncversenyt rendeztek tánciskolásoknak a Csepel SC Alapítvány Sportcsarnokában. A versenysorozaton 342 páros indult, 3 kategóriában és 5 korcsoportban.
A zsűri a Csepel Tánckupák történetében első ízben próbálta ki a
számítógépes pontozást és összesítést.
A verseny szüneteiben bemutató latin táncokat láthattunk.
Este a Csepeli Munkásotthon Színházterme is zsúfolásig megtelt, nagyon sokan voltak kíváncsiak Keleti Andrea Táncszínházának első, „Táncvarázs” című előadására. Keleti Andrea táncos-koreográfus, művészeti vezető és csapata tomboló, viharos sikert aratott.
A produkcióban nemcsak táncosok, de két énekes, Csonka András és Janicsák Veronika is szórakoztatta a közönséget.
Keleti Andrea Csonka Picivel is táncolt.
A közönség már az első swingblokkot nagy tapssal fogadta, ami mindvégig meghatározta az este remek hangulatát.”
Forrás: Deák Attila - Csepel újság 2009. május
Fotó: Mizik Zsuzsa (Csepel újság)