Sokak szerint az országot fehérgalléros bűnözők vezetik. Miért pont a szerződéses katonák felvételénél lenne probléma a büntetett előélet? Ők legalább letöltötték, illetve letöltik büntetésüket.
Az már önmagában a honvédség lerombolása, hogy nem feltétel a büntetlen előélet – háborodott fel Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció politikusa. A képviselő által sérelmezett kormányrendelet alapján azokból az elítéltekből is lehet szerződéses katona, akik letöltötték jogerős szabadságvesztésüket. Júliustól a feljebbvaló mérlegelheti, hogy felvesz-e börtönviselt vagy büntetett előéletű személyt.
Nem igazán értem Vadai Ágnes tiltakozását.
Magyar Bálint meghatározása szerint az elmúlt csaknem másfél évtizedben a hatalomra került kétharmad maffiaállamot hozott létre. A fideszes politikai elit csúcsán sokaknak 2010 előtt nem volt kirívóan nagy vagyonuk, ma viszont már milliárdosokként
élvezhetik az életet, főleg a magyar és az uniós adófizetők pénzéből. A 444.hu a teljesség igénye nélkül készített listát az Orbán, a Mészáros, a Rogán, a Matolcsy, a Szalay-Bobrovniczky, a Szijjártó, a Bánki és a Lázár család vagyonának növekedéséről (július 6.).
A gazdaság számos területén kiiktatták a versenyt, a kiírt tendereket többnyire kebelbéliek nyerik. Hadházy Ákos független képviselő naponta új korrupciós ügyeket hoz nyilvánosságra, amelyeknek általában nincs semmilyen jogi következményük.
Nem véletlen, hogy a kormány elveti a csatlakozást az Európai Ügyészséghez. Vagyis: az országot fehérgalléros bűnözők vezetik.
Miért pont a szerződéses katonák felvételénél lenne probléma a büntetett előélet? Ők legalább letöltötték, illetve letöltik büntetésüket.
Forrás: Lantai András (Élet és Irodalom