A rezsistopot hatalmas tettként állítják be, pedig valójában beismerés. Annak beismerése, hogy a társadalom jelentős része már nem bír el egy kicsivel magasabb számlát sem. Hogy a tartalékok elfogytak, hogy a "rezsivédelem" nem stabilitást teremtett, hanem egyensúlyozást a szakadék szélén.

A kormány januári rezsistopot jelentett be. A magyarázat prózai: hideg van. Az átlagosnál hidegebb, mondják, és emiatt sok család átléphet abba a fogyasztási sávba, ahol már nincs támogatás. A megoldás pedig az állam. Belép a képbe, felemeli a kezét, és azt mondja: nyugi, most mi fizetünk.

Orbán Viktor videóban beszélt arról, hogy a szélsőséges januári időjárás komoly terhet ró a családokra. Ez igaz. Csak éppen a hangsúly csúszik el. Mert a kérdés

nem az, hogy hideg van-e januárban. Hanem az, hogy tizenhat év kormányzás után miért elég néhány hét mínusz ahhoz, hogy emberek tömegei kerüljenek bajba.

A rezsistopot hatalmas tettként állítják be, pedig valójában beismerés. Annak beismerése, hogy a társadalom jelentős része már nem bír el egy kicsivel magasabb számlát sem. Hogy a tartalékok elfogytak. Hogy a "rezsivédelem" nem stabilitást teremtett, hanem egyensúlyozást a szakadék szélén. Aki egy kicsit többet fűt, az már bajban van. Aki bajban van, az pedig várja az államot.

Közben a kormány százmilliárdos programot is hirdet az éttermeknek, hogy életben maradjanak. Az emberek nem költenek, mert nincs miből. Az étterem nem luxusprobléma, hanem lakmuszpapír: ha ott nincs forgalom, akkor a háztartások szorítanak mindenhol máshol is. Az eredmény pedig az, hogy az Európai Unióban a fogyasztásban a sereghajtók között vagyunk. A régió elmegy mellettünk.

A januári rezsistop, az ingyenes tűzifa, a kikapcsolási moratórium, mind ugyanabba az irányba mutatnak. Egyre több ember kerül olyan helyzetbe, hogy a mindennapi túlélése közvetlenül az állami döntésektől függ. Attól, hogy meddig tart a program, van-e felső limit, mikor érkezik meg a segítség, és egyáltalán: megérkezik-e.

Ez pedig nem csak gazdasági kérdés, társadalmi is. Egy olyan országban, ahol tömegek vannak kiszolgáltatva a "mindenható állam" jóindulatának, nehéz tudatos, önálló, határozott társadalmat építeni. A függőség nem mellékhatás, hanem rendszerképző erő. Ha minden válságra egyedi mentőcsomag érkezik, akkor a bizonytalanság állandósul, a tervezés eltűnik, a félelem pedig marad.

Milyen ország az, ahol egy átlagosnál hidegebb január már rendkívüli intézkedéseket igényel? És ahol ezt még mindig sikerként lehet eladni?

Forrás: Kárpáti Iván (Klubrádió)