Most, amikor már Gárdonyban, egy macskaugrásnyira Felcsúttól is csak inkognitóban merészkednek a választók elé a Fidesz képviselői, ki akar vajon békemenetelni? Ha létezik olyasmi, amit érdemes lenne elrejteni a felnövekvő magyar ifjúság szeme elől, hát a politikai perverziónak ezt az öncélú tobzódását mindenképpen.
A jó hír – a lelkileg egészséges többségnek -, hogy a jelen trendeket figyelve, minél tovább várnak a következővel, annál mérsékeltebb lesz az érdeklődés. Ha például október 23-ára teszik, ahogy hírlik (ismert szokásuk szerint megint a nemzeti ünnepet használva fel a megosztottság ünneplésére), már kényelmesen el fognak férni a Lovin is, azon a helyszínen, amelyet nemrég még ők ajánlgattak a Pride céljára.
No nem a versenypályán – annyian sosem voltak -, hanem a lelátón, vagy azon a kis körön, ahol a paripákat járatják megnyugtatásul futam előtt. Történelmileg úgy alakult ugyanis, hogy a Stefka István, Bayer Zsolt, Csizmadia László, Ifj. Lomniczi és a többi fizetett forradalmár produkciójára már ma is egy nagységrenddel (a harcosklub tagjai kedvéért: tizes osztó) kevesebben lennének kíváncsiak, mint a melegfelvonulásra.
Csepel sem kivétel. Az óvodák után az iskolák megszüntetése, összevonása kerülhet az Orbán-rendszer kiszolgálói és a "független" kerületvezetők célkeresztjébe. Az önkormányzat és a tankerületi központ viszonya döntő lehet a következő hónapokban.
"Nem hülyék és nem tolvajok ezek az alakok, Miniszter Úr! (Nálam a tolvaj az, akit bolti lopáson érnek, vagy az, aki eltulajdonítja/elköti más biciklijét.) A klánhoz tartozó személyek jól fizetett, öltönyös bankrablók, akik fényes nappal arcátlanul „megfúrták” az MNB kasszáját és onnan százmilliárdokat vittek el. Nem hülyék ezek a fickók, hanem mérhetetlen károkat okozó gazdasági haramiák."
A brutális lakbéremeléshez vezető, közvéleménykutatásnak álcázott, irányított felmérés HELYETT Csepelen arról kellene vitát nyitni, kutatást készíteni, hogy az önkormányzat vezetése az elmúlt évtizedben miért hanyagolta el az évenkénti, elfogadható mértékű lakbéremelést, a lakbérekből befolyó összegek visszaforgatását lakásai folyamatos felújítására, illetve - más kerületekkel ellentétben - miért nincs Csepelen önkormányzati lakásépítés?
Nehéz helyzetben van a miniszterelnök, hisz napi események arról szólnak, hogy rosszul áll a szénája, egyre többen gondolják úgy, hogy itt az ideje megbuknia. Itt az ideje, mert másfél éve nem találja a megfelelő hangot, a jó utat a választókhoz. Elsősorban azért, mert a lakosság megélhetése válságba került, az orbáni mindenhatóságot felülírja mind a gazdaság, mind pedig a politika alakulása.
„Öt évi munka után ünnepies formák között ma adhatják át a forgalomnak az úgynevezett gubacsi hidat. Ez az uj hid, a főváros közvetetlen szomszédságában, a soroksári Dunaágat íveli át 150 méter hosszúságban és összeköti Erzsébetfalvát a Csepelszigettel. Az uj hídon már átmegy a csepeli helyiérdekű vasút és rövidesen átmehetnek már rajta a MAV tehervonatai is. A gubacsi híd teremti meg a vasúti összeköttetést a Csepei-szigetén épülő uj dunai kikötőhöz.” - Ezt írta az Új Nemzedék című újság több mint száz éve. Nyolc évve később, 1931-ben már ott is várták a Zeppelin léghajó csepeli leszállását
Valami nincs rendben idén a Balatonnál, egyre többektől hallani, hogy kevés a vendég, a vendéglátósok nem tudnak megélni a hétvégék forgalmából, bért hétfőn, kedden és szerdán is fizetniük kell. A vonattal rendszeresen Balatonra utazók legalább már rájöttek, hogy érdemes első osztályra jegyet venni, mert a menetrendszerűen bekövetkező késés után úgyis visszajár pénz fele.
Nem mindennapi esethez riasztották a kutató-mentőket, búvárokat és vízimentőket – videó. Műszaki hiba miatt két uszály közé szorult egy kisgéphajó a Duna csepeli szakaszán, fedélzetén két felnőttel és három gyermekkel.
Ami nagyon megy Csepel „független” polgármesterének: minden helyi, kerületi kudarcáért, saját meg nem valósított ígéreteiért a főpolgármesterre keni a felelősséget – ezt tette első havi podcastjában (újfajta, beszélgetős önreklámjában) is
Adott egy valós probléma, a fiatalok drogozása, amire teljesen agyament válaszok születnek, amiből megoldás lényegében sosem lesz. Addig is marad a régi módszer: aki beszél a drogról, az drogpárti. Aki énekel róla, az bűnrészes. Aki viszont pálinkázik, töményszeszt iszik vagy csak hallgat, és úgy csinál, mintha nem lenne gond – nos, az jó magyar ember.
Mélyen hallgat a csepeli bűncselekményekről, balesetekről, tűzről, dráguló termékekről, megélhetési nehézségekről, a csepeli hétköznapokról, közéleti vitákról a csepeli közpénzből készített és terjesztett, önkormányzatinak mondott, valójában kerületvezetői lap. Ennek ellenére, ami a Csepeli Hírmondó július 30-án megjelent idei 15. számából kimaradt, azt mi közzétesszük, ami megjelent, arról elmondjuk véleményünket.
A kormány szerint nincs válság, csak gyenge évkezdet. A gond csak az, hogy ez a „gyenge évkezdet” már vagy fél éve tart. Az év elején még 3,6 százalékos növekedést vizionáltak, aztán jött a tavasz, és ez leesett 2,5-re, most meg nyár közepére már csak 1 százalék a hivatalos jóslat.
Miért hagyják ezt a cirkuszt működni másfél évtizede a Szent Imre téri hivatalban? A jelenlegi kerületvezetők és a rezsibiztos helyi emberei végre mikor hajlandók felismerni azt, hogy az elmúlt 15 év széthúzása, kétszemélyes politikai vircsaftja, hibás stratégiai döntései végzetes lejtőre taszították Csepelt? A kerület fejlesztése valós társadalmi, gazdasági, politikai együttműködést igényel a csepeliekkel!
A választásokhoz közeledve mind gyakrabban vetődik fel a kérdés: mi jön ezután? Orbán Viktor és a Fidesz-kormány leváltásához még elég lehet a rendszerrel szembeni, egyre erősödő ellenállás, a választók azonban okkal kíváncsiak arra, hogy a következő kormány milyen értékek mentén kíván dolgozni.
Mind több jel mutatja, hogy úgy látszik: tényleg megvan a Fidesz csepeli országgyűlési választókerületi jelöltje. Király Nóra megkezdte kampányát. Az újbudai hölgy Balogh Ernő társaságában felkereste Csepel-Hárost.
Az Orbán-Rogán propaganda egyetlen célja napjainkban - és ki tudja még meddig - a lagalantasabb indulatok felkeltése, a harag szinten tartása. Színtiszta náci beszéd, írta Mérő László azzal a videóval kapcsolatban, amit a minap Orbán Viktor osztott meg a Harcosok klubja csoportban.
Az osztogatások és a bulik az óvodabezárások közben is folytatódnak. Valamivel több mint egy év telt el a 2024. június 9-i önkormányzati választás óta. Felidéztük a győztesek választási ígéreteit és megnéztük, hogy mi változott azóta?
A magyarországi rogánista propaganda-sajtó nagy erőkkel fordult rá, arra, hogy hazug cikkek tömegével uszítson Ukrajna ellen. Régi rutin, megy ez simán. Mert a legfelsőbb helyen úgy gondolják, hogy a népnek, jelesül a magyar népnek, mindig kell egy ellenség. Lásd magyar történelem.
Németh Szilárd és Borbély Lénárd politikai balhéi a kerületi érdekérvényesítő képesség jelentős csökkenéséhez vezettek. Ennek következményeként a kormány leírta Csepelt, a csepeli fejlesztések megvalósítását, a tervek megvalósításának támogatását. Ebben a helyzetben tovább arathat a kerületben a populizmus, folytatódhatnak a közpénzes bulik, osztogatások, miközben a csepeli érdekekért semmilyen kiállást, ütközést nem vállalnak a helyi politikai cirkuszok szervezői.
Nem tudom, minek kellene még történnie, hogy megfelelő reakciók szülessenek Magyarországon a gyermekek sérelmére elkövetett ügyekben, mert amit amit Orbán Viktor és kormánya képvisel az tragikus. Hangzatos szavaikkal szemben a tények: Kaleta Gábor ma szabadon grasszál, hiába találtak a számítógépén 19 ezer gyermekpornográf felvételt; Novák Katalin egykori köztársasági elnök kegyelemben részesíti a bicskei gyermekotthon igazgatóhelyettesét, aki bűntársa a szexuális visszaéléseket elkövető igazgatónak; bizonyítékok vannak arról, hogy a Fidesz, illetve kormánypárti politikusok többször kitüntették a Szőlő utcai Budapesti Javítóintézet korábbi igazgatóját, aki a vádak szerint élettársával több rábízott fiatal lányt prostitúcióra kényszerített.
„A feladatok között az első helyen szerepel a lakásépítkezések és a kommunális ellátás fejlesztésének támogatása, az üzlethálózat és az áruválaszték bővítése, a kerületi iskolák gyors ütemű korszerűsítése; a kerület külső részein, a Királyerdőben és a Kertvárosban kulturális létesítmények építését, egészségügyi intézmények bővítését tűzték ki célul.”