Úgy látszik, hogy az Orbán-rendszer főnökei, az ország jelenlegi legfelső vezetői a most érvényben lévő törvények értelmében elszámoltathatatlanok. De akkor miért is várják el, hogy az alsóbb (önkormányzati) szintű képviseletekben dolgozók elszámoltathatók legyenek? Nem várják el, de a fenyegetettséget mindenkinek éreznie kell! És ha valaki rosszalkodik, kidumál, van módszer a megzabolázására!
Ezért voltak az előző ciklusokban olyan „csodák” a csepeli képviselők vagyonnyilatkozataiban, hogy nulla megtakarítással meg baráti kölcsönök és szülői támogatások mellett mégis százmilliós házakat, luxusautókat, egzotikus utazásokat lehet finanszírozni? És ezeknek a vagyonnyilatkozatoknak az adatai alapján senki nem merte megkérdőjelezni: Mibűl?
Pedig, a józan ész azt mondatná, hogy
Szentkirályi Alexandra és kormánypárti társainak hétfői szavazása egyértelműen bizonyítja, hogy a gerincút megépítése a csepeli, és a fővárosi fideszesek miatt maradt el. Hol nyíltan, hol sunnyogva, de állandóan azon mesterkedtek, hogy ennek a beruházásnak a pénzét más, számukra kedvesebb beruházásra fordítsák.
Az Orbán-kabinet eleve sportot űz a honvédelmi beszerzések körüli titkolózásból, ellenzék, de még a buliba nem bevont fideszesek is csak utólag, a kormánysajtóból értesülnek, hogy Magyarország milyen fegyvert vásárolt.
Elkezdődött az Erdősor utca Csille utca-Tihanyi út közötti szakaszának teljeskörű felújítása – ezt a hírt közölte az önkormányzat információja alapján több közösségi oldal a kerületben.
Ukrajnáról sokat kell beszélni, hogy a körülötte keltett kommunikációs zűrzavart folyamatosan kozmetikázzák. Ezért dúsult fel a program ukrán embercsempészekkel, maffiózókkal, kémekkel, hekkerekkel, a hadseregbe magas szinten beépült ukrán ügynökökkel, és a Voks2025-el Kijiv uniós tagságának ártalmaival, amihez képest egy középkori kolerajárvány babazsúr.
Több média is foglalkozott a Németh Szilárd körül kirobbant újabb botránnyal, a felújított sátoraljaújhelyi Bortemplom Németh új magánalapítványába való átjátszásával.
„Az még nem demokrácia, ha szavazni járunk”, válaszolta Lech Wałęsa mikor a lengyel és magyar demokrácia különbségéről kérdezték egy budapesti konferencián. Mondta ezt egy olyan országban és akkor, ahol a kormány épp virtuális kilövési engedélyt ad mindenre, ami repül, de nem az ő udvarából szállt fel.
A kerületvezetők meghallják-e a dübörgő médiazajban a csepeliek aggodalmát? "Megérkezett a MAHART csepeli szabadkikötőjébe Kínából a 404 tonnás konténerrakodó daru, amely alapjaiban változtatja meg a magyar intermodális logisztika működését." Ezt írták az országos sajtóban. De ez a hatalmas fejlődés mennyi gondot fog okozni ősztől Csepelen? A kerületvezetőknek ehhez sincs egyetlen szavuk sem, miként a málladozó Gubacsi hídról is hallgatnak.
Megvizsgálták és pontozták a pedagógusok idei tanévben elvégzett munkáját, és a kiemelkedően teljesítők, vagyis akik legalább 80 pontot elértek a 100-ból, a következő tanévtől a kormány bőkezűségének hála, átlagosan havi bruttó 20 ezer forinttal lehetnek majd gazdagabbak. Ez nettóban körülbelül 13 ezer forintot jelent. Azt inkább ne számolják ki, hogy a teljesítményértékeléshez szükséges kötelező pluszfeladatokkal eltöltött idő óradíjakra átszámolva mekkora összeget jelentett volna. A túlórapénzt úgysem fizetik ki.
A piacozás csakúgy mint ma, 80-85 éve is fontos volt az eladónak és a vevőnek is, de az évtizedek alat rengeteg dolog változott. A Csepeli Piac a II. világháború előtt a Szent Imre téren volt. A mostani rendőrséggel és postával szembeni gépkocsibeállók és az önkormányzattal szembeni parkoló volt az elárusító terület. A környező településekről a parasztok (termelők) túlnyomórészt lovasfogatokkal szállították ide értékesíteni a megtermelt áruikat. Budapesthez csatolás előtt is látszott már, hogy a piac a régi helyét kinőtte. Az új helyet az Evangélikus templomtól a Széchenyi István utcáig jelölték ki.
Lejárt a személyi igazolványom, s az elkészült új okmányért ballagva azon töprengek, vajon 1953-as születésű „kiöregedett vadászkutyaként” meddig lesz rá még szükségem.
A nyár talán eltakarja, de az igazi kérdés az, hogy mi lesz a Csepeli stranddal 2025. december 31-e után, amikor is lejár a kerület és a fővárosi strandokat, gyógyfürdőket fenntartó és működtető fővárosi cég, a Budapesti Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. között, 10 éve szóló üzemeltetési szerződés. A válság hatásai tovább ronthatják a kerületi költségvetés helyzetét is, növelhetik Csepel lemaradását. Futja majd a strand üzemeltetésére? A realitások figyelembe vétele eddig sem nagyon izgatta a kerületvezetőket. A a látszatsikerek és a népszerűség hajszolása fog ebben a kérdésben is dönteni?
Akik megszedték magukat a beáramló dotációkból, azok most szívesen elinalnának a zsákmánnyal, aztán utánuk a vízözön.
Az embertelen helyzetet Csepel-Háros területén hallgatólagosan tudomásul vették a 21. kerület és a főváros vezetői is csak úgy mint a lyukat az enyészet felé tartó Gubacsi hídon
Mint ismeretes, a rendőrség közölte, hogy a több százezres budapesti tüntetés résztvevői ellen mégsem indít eljárást. Ez mindenképpen egy jó hír, mert a tekintélyes Nemzeti Nyomozó Irodának marad ideje komoly ügyekkel is foglalkoznia. Több idő marad például Matolcsy György korábbi MNB elnök sok száz milliárdos alapítványi ügyeinek vizsgálatára.
Egyetlen célja volt a CSH cikknek: teret adni Király Nóra országgyűlési képviselőnek, akit várhatóan a Fidesz indítani szeretne Csepelen Németh Szilárd helyett
Jött a hír, miszerint a Magyar Posta ősztől kézbesíti mintegy 2,5 millió nyugdíjasnak a 30 ezres utalványokat, amelyeket december 31-ig lehet majd felhasználni. Ez lenne az orbán-rendszer és -kormány búcsúcédulája, aminek elődjét a középkori római katolikus egyházban pénzért árusított bűnbocsánati lehetőség volt.
A hamburgeres beruházás miatt csökkennek az amúgy sem elegendő parkolási lehetőségek a kerület belvárosában. Ez komoly közlekedési feszültséget okoz majd a városközpont egész területén, de a mellette lévő egészségügyi intézményhez, illetve a valamivel távolabb levő piachoz érkező autósok körében is.
Azt állította Orbán Viktor a kormányülésre besétálva, ahol már talpig piros kosztümben várta Vitályos Eszter szóvivő, hogy „én vagyok a farkas”.
Mi segítheti leginkább az itt élők biztonságérzetét, a bűnözés visszaszorítását?