Mi lesz a következő? Lázár leszedeti az állomások óráit? Megtiltja az utasoknak, hogy megnézzék a pontos időt a telefonjaikon?
Azután, hogy Lázár János támadni kezdte, majd le is lőtték a holavonat.hu oldalt, újabb felület jelent meg, amelyen lehet követni, hogy merre járnak a vonatok, csakúgy, ahogyan korábban a MÁV Vonatinfó alkalmazásában lehetett.
A fejlesztők a Telexnek azt írták, hogy élesítették a leállított oldal alternatíváját, a „Mégis hol a vonat”-ot. Mondjuk az is érdekes, hogy ezek szerint egy ilyen fejlesztés megvan egy nap alatt és vélhetően nem került milliárdokba.
Az oldal a hivatalos EMMA elérhető adatait használja, percenként kéri le azokat. Persze a mindenért is felelős miniszter megfejtette: a vonatfigyelő civilek „fanatikus tisza-aktivisták”, meg „hobbivasutas hackerbrigád”, akik

A kormány egy hete épp ott tart, hogy minden boldog és hangos ember gyanús. Aki tréfál, táncol, az valamit biztos leplezni akar. Aki szeret, az már propaganda. És aki még mosolyog is hozzá, na az biztos Soros-ügynök.
Önkormányzati megszorítást újabb és újabb díjemelés követ mostanában, de Csepelen már 15 éve minden szép, minden jó, ha a kerületvezetők lapját, a Csepeli Hírmondót olvassuk. A tegnap megjelent szám - a másfél évtizedes hagyományokat követve - nem foglalkozik a helyi közlekedés drámai helyzetével, nem ad hangot az itt élők kritikus véleményének, az ellenzék egy kukkot sem szólhat. Nem írnak a CSH-ban arról sem, hogy mitől dühösek a csepeliek, miként érinti őket a kerületünket irányító baráti társaság sorozatos pénzszivattyúzása.
Nemcsak az akkuk újrahasznosítása (képünkön) mérgezi a környezetet és a közéletet. Kaderják Péter, a Magyar Akkumulátor Szövetség ügyvezetője azt nyilatkozta, „a magyar polgárok érdeke, hogy tudják, milyen technológiával, milyen anyagok felhasználásával készülnek az akkumulátorok.”
A hírek szerint Zugló polgármestere az önkormányzat gazdálkodásának átláthatósága és elemezhetősége érdekében átvilágíttatta a kerület gazdálkodását! A hozzáértő szakemberekkel történő átvilágítás nem lehetne Csepelen se haszontalan. Feltárná a hibákat, mulasztásokat és tisztába tenné a lehetőségeket. Elejét venné mindenféle híreszteléseknek, vádaskodásnak!
Milyen jó volt régen! Matolcsy György korábbi jegybankelnök víziói, vágyai, bemondásai - éppen mikor, mi - kis időre el tudták hitetni, hogy igenis jobb lesz itt nekünk Magyarországon. Akár még Ausztriát is beelőzhetjük. De legalábbis jobb lehetne, ha minden úgy alakulna, ahogyan ő magában végigvezette. Aztán megérkezett Varga Mihály a Magyar Nemzeti Bank élére és lerángatott bennünket a földre. Minden körítés vagy színezés nélkül az arcunkba tolta a csúf igazságot: egyelőre nem lesz jobb. Sőt.
Nincs rendezett környezet a Szigetcsúcsnál, a közbiztonság sem a legerősebb ott. A horgászokon kívül a csepeliek egyelőre nem élvezik a Kis-Duna közelségét. A polgármester hajókázós propagandája viszont gőzerővel működik.
A Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Karának ünnepélyes orvosdoktor-avatásán dr. Kincse Csongor (képünkön), az egyik végzős hallgató olyan beszédet mondott, amely szokatlanul éles hangnemben szólt az az Orbán-rendszer egészségügyi helyzetéről.
Új együttműködést akar Karácsony Gergely főpolgármester a budapesti kerületekkel… adta hírül a magyar sajtó és média még csütörtök délután. Ezért hétfőre, vagyis mára Karácsony egyeztetésre hívta a kerületi polgármestereket „... mielőtt a fővárosi közgyűlés dönt Budapest költségvetésének módosításáról, amely a működőképesség fenntartása miatt nélkülözhetetlen.” Azt még nem tudjuk, hogy Csepel kerületvezetője mihez kezd ma ezzel a felkéréssel.
Orbán, a nagy békepárti, a béke jegyében most éppen gyűlölködésre uszítja országa népét, azt akarja, hogy magyar a magyar ellen harcoljon. A felmérések szerint Orbán Viktor politikai ámokfutása a vége felé közeleg, érdemes sorra venni pályájának néhány állomását. Élete csupa ellentmondás, világnézetét elvtelenül váltogatta, mindvégig csakis egyetlen dolog vezérelte: a hatalom és a pénz megszerzése, megtartása. Az ő szájából a „Drága Népem, Édes Hazám” csak üres frázis, a tizenöt éve tartó egyeduralma alatt milliárdossá lett rokonok, barátok névsora szebben beszél.
263 százalékos díjemelés lesz a zárt parkolóknál, drágul a lakbér, a városközpontban marad a zsúfoltság, de lesz pénz a bulikra és a hajóutakra is
Bár már töb hete történt a Jeszenszky Géza elleni, gyilkos szándékú kalapácsos merénylet, azóta sem tudom kiverni a fejemből.
Nincs lehetetlen az ember előtt. Tizenkilenc éve jelent meg először a most következő cikk. A rendhagyó tudósításában olyan gondolatokra bukkanhatunk, amelyeknek mára sem kopott el az aktualitása: „Ember küzdj és bízva bízzál” - Ez a madáchi gondolat volt a mottója az Íme az ember című Fazakasné Erdélyi Ilona szájjal festőművész kiállításának és a Gördülő Tánccsoport bemutatójának a Radnóti Miklós Művelődési Házban.
A főpáva peckesen totyog Brüsszelben és fütyül mindarra, amit erkölcsnek és szabadságnak neveznek, itthon pedig szereti jogsértésekkel is macerálni azokat, akikkel nem szívesen válogat együtt a kendermagban. Alighanem akad majd az udvarban néhány harci kakas, aki megakadályozna egy esetleges szoborbontást. A páva-fogta turul története alighanem a kurzus egyik jelképe. De a kurzusok többnyire lejárnak. A lényeg, hogy repüljenek már el. A keselyűikkel együtt.
Egy friss tanulmány szerint a főváros egyes részein, különösen a külső kerületekben stagnálás és visszaesés tapasztalható,. Pesterzsébet a 20., Soroksár 22. helyen áll. Csepel a 23., utolsó helyen végzett, a 2014. évi helyezéshez képest 3 hellyel esett vissza a rangsorban. az eddigi tapasztalataink alapján nem hisszük, hogy a duót és a kerület többi vezetőjét érdekelné az intézet nyilvánosságra hozott tanulmánya, illetve eredménye. Pedig van ok bőven a helyzet átgondolására, a változtatásra.
Sebaj, ahol Mészárosból „Cukkerberg” lett, ott Tiborcz Istvánból vagy Jászai Gellértből is lehet Alfried Krupp. Vagy nem. Intő jel, hogy nemrég a spanyol titkosszolgálat arra hivatkozva akadályozta meg a Talgo vasúttársaság magyar felvásárlását, hogy a vevő „Orbán-közeli” volt – a spanyolok pedig készpénznek vették, hogy a cég Orbánnak, Orbán pedig az oroszoknak frontolt.
A Szent Imre téri hivatalban a ma 9 órakor kezdődő képviselő-testületi ülésen folytatódik a polgármester választási ígéreteiben jelzett „biztonságos fejlődés” inflálódása. A választás után már elindult folyamatok (öt óvoda bezárása, egyes önkormányzati szolgáltatások árainak emelése) most felgyorsulnak.
Úgy is mondhatnánk: a nyílt diktatúra meghirdetésével egyenértékű az az egyéni képviselői indítvány, amelyet a renegát ex-liberális honatya, Halász János nyújtott be az éj leple alatt. Amennyiben ez a szégyenletes törvénytervezet kodifikálásra kerül a hazai jogrendszerben, még ha csak ősszel is, az ötletgazdák szándéka szerint az Orbán-kabinettel szemben rendszeresen kritikát megfogalmazó civilek, valamint az ellenzéki érzelmű médiumok elhallgattatását követően már csak a varázslatos erejű kormánypropaganda fog harsogni Magyarországon, újabb győzelemhez segítve a kivénhedt zsarnokot.
„…fontos, hogy az óvodai nevelés ne váljon ideológiai csatatérré,…” – figyelmeztetnek a kerületvezetők a CSH-ban. Teszik ezt az UTÁN, hogy a polgármester titokban, a szülők és az ellenzék bevonása nélkül készítette elő az óvodabezárásokat, majd az óvodavezetőket használta fel az ellenvélemények letörésére. Akkor már ideológiai csatatérré váltak Csepelen az óvodák. Csak remélhető, hogy az önkormányzati vezetés, a politika valóban kivonul az óvodákból.
Az eltelt harmincöt évben, sűrű rendszerváltások és csakazértisezések közepette ez az európaiságában megerősödött Magyarország kezdett megformálódni, és válik egyre valóságosabbá az új nemzedékekben. Szemünk láttára nő, emelkedik ki abból az operett-patriotizmussal fellobogózott katyvaszból, amellyé a hatalmi önkény taposta az utóbbi másfél évtizedben. Születését késleltetni lehet, de megakadályozni már nem.