Több média is foglalkozott a Németh Szilárd körül kirobbant újabb botránnyal, a felújított sátoraljaújhelyi Bortemplom Németh új magánalapítványába való átjátszásával.
A cikk szerint az önkormányzat résztulajdonában álló, pár éve 1,8 milliárdos nagyságú közpénzből felújított épületet, a fideszes polgármester kezdeményezésére, a képviselő-testület tavaly októberben a Németh által létrehozott Magyar Bortemplom Gasztrokulturális Művészeti és Oktatási Alapítvány üzemeltetésére bízta. Sőt! Adott hozzá 30 milliós támogatást, amiből 10-et már át is utaltak az alapítvány kezdeti nehézségeinek fedezésére.
Külön érdekessége az alapítványnak, hogy az intézmény vezetője Orbán Viktor feleségének rokona, valamint, hogy Németh halála után, az alapítványi jogok a képviselő két gyermekére szállnak át. Lehet, hogy Németh már a jövő évi választások utáni életét készíti elő?
A helyi ellenzék megtámadta a képviselő-testület döntését és
„Az még nem demokrácia, ha szavazni járunk”, válaszolta Lech Wałęsa mikor a lengyel és magyar demokrácia különbségéről kérdezték egy budapesti konferencián. Mondta ezt egy olyan országban és akkor, ahol a kormány épp virtuális kilövési engedélyt ad mindenre, ami repül, de nem az ő udvarából szállt fel.
A kerületvezetők meghallják-e a dübörgő médiazajban a csepeliek aggodalmát? "Megérkezett a MAHART csepeli szabadkikötőjébe Kínából a 404 tonnás konténerrakodó daru, amely alapjaiban változtatja meg a magyar intermodális logisztika működését." Ezt írták az országos sajtóban. De ez a hatalmas fejlődés mennyi gondot fog okozni ősztől Csepelen? A kerületvezetőknek ehhez sincs egyetlen szavuk sem, miként a málladozó Gubacsi hídról is hallgatnak.
Megvizsgálták és pontozták a pedagógusok idei tanévben elvégzett munkáját, és a kiemelkedően teljesítők, vagyis akik legalább 80 pontot elértek a 100-ból, a következő tanévtől a kormány bőkezűségének hála, átlagosan havi bruttó 20 ezer forinttal lehetnek majd gazdagabbak. Ez nettóban körülbelül 13 ezer forintot jelent. Azt inkább ne számolják ki, hogy a teljesítményértékeléshez szükséges kötelező pluszfeladatokkal eltöltött idő óradíjakra átszámolva mekkora összeget jelentett volna. A túlórapénzt úgysem fizetik ki.
A piacozás csakúgy mint ma, 80-85 éve is fontos volt az eladónak és a vevőnek is, de az évtizedek alat rengeteg dolog változott. A Csepeli Piac a II. világháború előtt a Szent Imre téren volt. A mostani rendőrséggel és postával szembeni gépkocsibeállók és az önkormányzattal szembeni parkoló volt az elárusító terület. A környező településekről a parasztok (termelők) túlnyomórészt lovasfogatokkal szállították ide értékesíteni a megtermelt áruikat. Budapesthez csatolás előtt is látszott már, hogy a piac a régi helyét kinőtte. Az új helyet az Evangélikus templomtól a Széchenyi István utcáig jelölték ki.
Lejárt a személyi igazolványom, s az elkészült új okmányért ballagva azon töprengek, vajon 1953-as születésű „kiöregedett vadászkutyaként” meddig lesz rá még szükségem.
A nyár talán eltakarja, de az igazi kérdés az, hogy mi lesz a Csepeli stranddal 2025. december 31-e után, amikor is lejár a kerület és a fővárosi strandokat, gyógyfürdőket fenntartó és működtető fővárosi cég, a Budapesti Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. között, 10 éve szóló üzemeltetési szerződés. A válság hatásai tovább ronthatják a kerületi költségvetés helyzetét is, növelhetik Csepel lemaradását. Futja majd a strand üzemeltetésére? A realitások figyelembe vétele eddig sem nagyon izgatta a kerületvezetőket. A a látszatsikerek és a népszerűség hajszolása fog ebben a kérdésben is dönteni?
Akik megszedték magukat a beáramló dotációkból, azok most szívesen elinalnának a zsákmánnyal, aztán utánuk a vízözön.
Az embertelen helyzetet Csepel-Háros területén hallgatólagosan tudomásul vették a 21. kerület és a főváros vezetői is csak úgy mint a lyukat az enyészet felé tartó Gubacsi hídon
Mint ismeretes, a rendőrség közölte, hogy a több százezres budapesti tüntetés résztvevői ellen mégsem indít eljárást. Ez mindenképpen egy jó hír, mert a tekintélyes Nemzeti Nyomozó Irodának marad ideje komoly ügyekkel is foglalkoznia. Több idő marad például Matolcsy György korábbi MNB elnök sok száz milliárdos alapítványi ügyeinek vizsgálatára.
Egyetlen célja volt a CSH cikknek: teret adni Király Nóra országgyűlési képviselőnek, akit várhatóan a Fidesz indítani szeretne Csepelen Németh Szilárd helyett
Jött a hír, miszerint a Magyar Posta ősztől kézbesíti mintegy 2,5 millió nyugdíjasnak a 30 ezres utalványokat, amelyeket december 31-ig lehet majd felhasználni. Ez lenne az orbán-rendszer és -kormány búcsúcédulája, aminek elődjét a középkori római katolikus egyházban pénzért árusított bűnbocsánati lehetőség volt.
A hamburgeres beruházás miatt csökkennek az amúgy sem elegendő parkolási lehetőségek a kerület belvárosában. Ez komoly közlekedési feszültséget okoz majd a városközpont egész területén, de a mellette lévő egészségügyi intézményhez, illetve a valamivel távolabb levő piachoz érkező autósok körében is.
Azt állította Orbán Viktor a kormányülésre besétálva, ahol már talpig piros kosztümben várta Vitályos Eszter szóvivő, hogy „én vagyok a farkas”.
Mi segítheti leginkább az itt élők biztonságérzetét, a bűnözés visszaszorítását?
A békés felvonulás kiváltja a hatóságok eljárását. A szemérmetlen lopás nem. Ki hallott arról, hogy akár nyomozás indult volna a Magyar Nemzeti Bankból elsíbolt, ellopott, 650 milliárd ügyében? Tud valaki arról, hogy akár nyomozás indult-e azért, hogy van-e igazság a korrupciókutató intézet azon óvatos s konzervatív számítása ügyében. mely szerint az is lehet, hogy 2200 milliárd forintot is szedett be törvénytelenül az Orbán-maffia 13 oligarchája révén az EU-tól? Nem, erről nem tudunk.
Beszakadt, lyukas lett a Gubacsi híd déli gyalogjárdájának egy kisebb része – írták meg egy civil olvasó képe és információja alapján július 2-án, szerdán az internetes hírportálok. És ekkor elszabadult az a pokol, amit a Gubacsi híd egyre kétségbe ejtőbb állapota és az ezerszer megígért új átkelő(k) hiánya okoz. Nincs realitása a járda és a híd gyors felújításának. Kormányzati támogatás nélkül pedig nincs esélye egy új híd megépítésének sem. Csak remélhetjük, hogy a hidat nem eszi meg a rozsda.
Förtelmes modortalanság. A Fradi, vagyis az FTC 1899-es alapításától kezdve egyik klubelnök sem okozott akkora tekintélyvesztést, mint Kubatov Gábor, a jelenlegi vezető, aki szó nélkül hagyta a ferencvárosi szurkolótábor egy részének Csányi Sándor MLSZ elnököt alázó szavalókórusát és egy idegenbeli mérkőzésen a VIP-részlegben rendezett kéretlen peep show-t, amikor az ott lévők megrökönyödésére csókolgatni kezdte új barátnőjét.
Aki járt már a Csepeli Munkásotthonban színházi előadáson, az tudja, hogy a bemutatott művek mellett van egy nagy érték, maga a felújított színházterem látványa, ami vonzza a tekintetet, mert újra és újra elvarázsolja a szemlélőt. A pannó alkotója, Maróti Géza 150 éve született (1875-1941) építész, szobrász, festő, iparművész.
Maróti Géza bejárta a világot, igazi „világpolgár” volt. Míg külföldön neves építészként dolgozhatott, itthon
Mi lesz a következő? Lázár leszedeti az állomások óráit? Megtiltja az utasoknak, hogy megnézzék a pontos időt a telefonjaikon?