Az 1956-ot követő koncepciós perek áldozatainak rehabilitációja, Nagy Imre és mártírtársainak újratemetése az 1989-es rendszerváltó időszak hatalmas, megrázó és meghatározó jelentőségű fejezete, szimbolikus eseménye volt.
Nagy Imrét, az 1956-os forradalom és szabadságharc miniszterelnökét és mártírtársait – Maléter Pál honvédelmi minisztert, Gimes Miklós újságírót – a forradalom leverése után koncepciós perben halálra ítélték. 1958. június 16-án hajnalban kivégezték, később pedig titokban eltemették őket a rákoskeresztúri Új köztemetőben. Újratemetésükre (képünkön) 1989. június 16-án került sor az 1958. április 24-én kivégzett Szilágyi Józseffel, Nagy Imre titkárságvezetőjével és a börtönben 1957. december 21-én elhunyt Losonczy Gézával, a Nagy Imre-kormány államminiszterével együtt. A Legfelsőbb Bíróság Elnökségi Tanácsa 1989. július 6-án – azon a napon, amikor Kádár János, az MSZMP főtitkára meghalt – a legfőbb ügyész törvényességi óvása nyomán Nagy Imre és társai ítéletét hatályon kívül helyezte, az elítélteket - posztumusz, 31 évvel kivégzésük után - bűncselekmény hiányában felmentette. A koncepciós perek áldozatainak rehabilitációja és az újratemetés a rendszerváltó időszak hatalmas, meghatározó jelentőségű fejezete, szimbolikus eseménye volt.
Nagy Imre, Magyarország kommunista miniszterelnöke hatvanhét évvel ezelőtti meggyilkolása a magyar történelem egyik legnagyobb szégyene. A politikai moralitás – van ilyen – megcsúfolása. A napi politikai taktika és hatalmi praktika sámlijáról nézve magyarázható, de onnan felegyenesedve már teljesen értelmetlen, elfogadhatatlan barbár tett.
Akkor is az, ha